A jelenlegi migrációs hullámmal Európába érkező menedékkérőknek több mint a fele nem háború elől menekül, hanem gazdasági bevándorló - mondta Frans Timmermans európai bizottsági alelnök a NOS holland közszolgálati televíziónak adott interjújában.
Románia támogatja Moldova európai közeledését, és kész anyagi segítséget nyújtani számára, ha az új chisinaui kormány konkrét reformokkal bizonyítja európai elkötelezettségét - jelentette ki Dacian Ciolos román miniszterelnök kedden Bukarestben, miután a múlt héten beiktatott Pavel Filip moldovai kormányfővel találkozott.
A menedékkérőknek Hollandiában is hozzá kell járulniuk az ellátásuk költségeihez, a helyi hatóságok az utóbbi három évben nagyjából 500 ezer eurót szedtek be az érintettektől - írta kedden a Politico című brüsszeli hírportál a holland bevándorlási hivatal jelentésére hivatkozva.
A belga titkosszolgálatoknak már évekkel korábban tudomásuk volt arról, hogy fegyverhez akarnak jutni azok a brüsszeli szélsőségesek, akikről azóta kiderült, hogy kapcsolatban álltak a tavaly novemberi párizsi terrortámadások elkövetőivel - közölte kedden a helyi sajtó.
A képzelet szüleményének és színtiszta rágalomnak nevezte kedden Moszkvában Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője azokat az amerikai állításokat, amelyek szerint Vlagyimir Putyin elnök korrupt és titkos vagyona van.
Szurkolói mezben és sállal a nyakukban érkeznek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez csatlakozni szándékozó nyugat-európai állampolgárok Törökországba, hogy így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét - írta keddi számában a Milliyet című ellenzéki török napilap.
Angela Merkel német kancellár szövetségi kormánya alkotmánysértést követ el azzal, hogy nem gondoskodik a hatékony határvédelemről - jelentette ki kedden Münchenben Joachim Herrmann bajor belügyminiszter, a jobboldali CSU politikusa.
Az Európai Bizottság (EB) a pozitívumok ellenére "általánosságban véve" gyengén kezelte a 2008-as pénzügyi válságot: a tagállamok eltérő bánásmódban részesültek, a minőségellenőrzés korlátozott körű volt, a végrehajtást nem követték megfelelően nyomon, és a dokumentáció terén is hiányosságok adódtak - írta kedden közzétett jelentésében az Európai Számvevőszék (ECA).
A Dániát érintő meghallgatás végén Louis Michel éles szóváltásba keveredett az ülésen elnöklő Gál Kingával, a LIBE alelnökével, akin előbb fennhangon, majd ordítva kérte számon a vita levezetését. Azt rótta fel, hogy szerinte az egész egy álvita volt, ami szégyen az EP-re nézve, és konkrétan azt vágta a magyar képviselő fejéhez, hogy "kényelmetlen lett volna számára az, hogy a dánok kapcsán…
Támogatja az osztrák kormánykoalíció a menekültügyi törvény szigorítását - jelentette be az osztrák vezetés a keddi kormányülést követően. A módosító javaslat szerdán kerül a parlament elé.
Egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült kedden a francia nukleáris kutatóintézet, az Andra egyik föld alatti laborjában bekövetkezett földomlásban az északkelet-franciaországi Bure-ban, egy tervezett atomhulladék tároló területén.
Kettős állampolgársággal rendelkezők, így az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárságot szerzettek is csatlakozhatnak a szerbiai belügyminisztériumhoz ezentúl, a belgrádi parlament ugyanis kedden fogadott el egy erről szóló törvényt.
Tizenöt óra elteltével azonosították azt az olasz férfit, aki a római Termini-pályaudvaron hétfő este több órás pánikot keltett egy játékfegyverrel. Az eset megkérdőjelezte az olaszországi terrorellenes készültség hatékonyságát.
A béke és a migráció kérdéseit is megvitatta Haszan Róháni iráni elnök Ferenc pápával, aki kedd délelőtt a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette a Vatikánban fogadta az Iszlám Köztársaság egyik legfőbb vezetőjét.
Donald Rumsfeld, aki George W. Bush kormányának védelmi minisztere volt, már az Irak elleni invázió 2003-as megindítása előtt tisztában volt azzal, hogy Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek - derítették ki a Politico című lap oknyomozó újságírói a Fehér Ház, a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a hírszerzés névtelenséget kérő informátoraira hivatkozva.
Lövöldözés volt az Egyesült Államokban, a haditengerészet katonai kórházában San Diegóban. Az első jelentések szerint a kórház ugyan értesítette a rendőrséget, de nem kért tőle segítséget. Egyelőre azt sem tudni, van-e halálos áldozata a történteknek.
Egy gyanús személy olyan vegyi anyagokat vásárolt egy Köln közelében lévő, építőanyagokat árusító üzletben, amelyekből a megfelelő ismeretekkel robbanószert lehet előállítani - közölte kedden a kölni rendőrség a Bild című napilap beszámolója szerint. A hatóságok nyomozást indítottak az ügyben.
Bosznia-Hercegovina február 15-én hivatalosan is benyújtja európai uniós csatlakozási kérelmét - jelentette be kedden Szarajevóban a háromtagú államelnökség soros elnöke, Dragan Covic.