2018. január 4. csütörtök

jan. 4
10:42
Így lehetne gazdagabbá tenni Észak-Koreát (ATV)
Észak-Koreának irányt kell váltania, és fel kell hagynia rakéta- és atomprogramjával, hogy vagyonosabb nemzetté válhasson - hangsúlyozta Abe Sindzó japán kormányfő csütörtökön.
jan. 4
10:42
A Kárpátia énekese 3 évig nem léphet fel Romániában (444.hu)
A marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítélete szerint Petrás János egy 2014-es csíkszeredai koncerten az előadott dalok szövegével és a közönséggel folytatott párbeszéddel felingerelte a hallgatóságot, „hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”.
jan. 4
10:54
A hírszerzők üres parkolókban vagy sikátorokban adták át a pénzeket (ATV)
A hírszerzés több millió euró értékű titkos pénzügyi alapjainak eltulajdonításával is vádolják a leváltott dél-koreai elnököt - jelentette csütörtökön a helyi sajtó.
jan. 4
11:06
Hivatalosan is megindult a kvótaper Magyarország ellen (HírTV)
A magyar kormány szerint egyszerű politikai nyomásgyakorlásról van szó.
jan. 4
11:27
Botránykönyvben teregették ki Trump piszkos kis titkait – Kiderült, mitől retteg az elnök (Blikk)
Washington – Donald Trump titkait teregeti ki egy most megjelent könyv, amelyből kiderül, hogy az elnök hogyan verte ki a bizosítékot furcsa szokásaival a Fehér Ház személyzeténél.
jan. 4
12:33
FT: Varsó és Budapest szövetsége példátlan kihívás az EU-nak (Infostart)
Kelet a Nyugat ellen: Magyarország és Lengyelország együtt harcol az EU-val. Így kommentálja a Financial Times a lengyel miniszterelnök budapesti útját.
jan. 4
12:39
Megszólalt a Csíki Sör vezetője az embercsempészet vádjáról (Blikk)
Az Egyesült Államok embercsempészet miatt keresi a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosát – írta meg tegnap a Magyar Nemzet.
jan. 4
12:39
Gundel Takács visszatér, ezúttal a Vajna-tévéhez (Kripto Akadémia)
Új év, új díszlet. A budapesti olimpia után újra Áll az alku.
jan. 4
12:41
Meleg otthont mindenkinek! - Törvényjavaslatot nyújt be a Párbeszéd (Kripto Akadémia)
A tűzifahiány miatt több százezer háztartás idén sem tudja megfelelő módon fűteni lakhelyét.
jan. 4
12:43
Schumacher lányának megható üzenete: apu, szeretlek (Kripto Akadémia)
Tartja magát a remény, hogy a sportlegenda egyszer felépül a csaknem végzetessé vált balesetből.
jan. 4
13:24
Halálos vihar: kidőlt fa zuhant a pályán síelőre (Síelők)
Franciaországban tombol a vihar, a hegyekben régen nem látott viharos körülményeket lehet tapasztalni. A síterepek a felsőbb és a szélnek jobban kitett részeket lezárták a síelők előtt, jobbára a lenti, biztonságosnak gondolt pályákon lehet síelni. Itt történt a halálos baleset is.
jan. 4
13:24
Megfejtették az "univerzum legtitokzatosabb csillagának" rejtélyét (ATV)
Megfejtették az "univerzum legtitokzatosabb csillagának" rejtélyét: nem fejlett földönkívüli civilizáció lakhelye, fényének titokzatos ingadozását vélhetően por okozza.
jan. 4
13:48
Trump ügyvédje perrel fenyegeti a volt főtanácsadót (ATV)
Donald Trump amerikai elnök egyik ügyvédje perrel fenyegette meg Steve Bannont, az elnök augusztusban leváltott stratégiai főtanácsadóját, mert szerinte rágalmazta Trumpot és családtagjait Michael Wolff újságírónak, aki könyvet írt az elnökről - jelentette szerda este az ABC News.
jan. 4
13:54
Boris Becker fia beperli az AfD politikusát, amiért félnégernek nevezte őt (444.hu)
Jens Maier azzal védekezett, hogy valaki a nevében írt a Twiterre.
jan. 4
14:24
Kitiltják a mobiltelefonokat a Fehér Házból (ATV)
A jövő héttől sem a látogatók, sem az ott dolgozók nem vihetik be saját mobiltelefonjaikat a Fehér Ház nyugati szárnyába, ahol az ovális iroda is található - erősítette meg Sarah Huckabee Sanders elnöki szóvivő csütörtökön.
jan. 4
14:27
Idegesíti Trumpot: jött a kitiltás a Fehér Házból (Infostart)
Kitiltják a mobiltelefonokat a Fehér Házból.
jan. 4
14:27
Eddie Murphy-paródiával akasztotta ki az embereket egy japán humorista (Blikk)
Óriási felháborodást keltett egy japán tévéműsor, amelyben egy Hamada nevű népszerű japán komikus a szilveszter esti adásban Eddie Murphy-t parodizálta.
jan. 4
14:29
Óriási dumával szállt be az ismert gyorsétteremlánc a világraszóló farokméricskélésbe (Blikk)
Nem is olyan régen, január másodikán az egész sajtó attól volt hangos, miként méregeti össze a péniszét Donald Trump amerikai elnök, és Kim Jong-Un észak-koreai diktátor.
jan. 4
14:51
Átalakul az Iszlám Állam és a Szíriával kapcsolatos fellépés is (Infostart)
Az Iszlám Állam területi veszteségeivel a forrásai is megcsappantak, így vagy klasszikus terrorszervezetként működik tovább 2018-ban, vagy új területek, új államok felé fordul majd - véli Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.
jan. 4
15:03
Halálra marta egy kobra a szobájában alvó kislányt Thaiföldön (Blikk)
Thaiföld - Halálra marta egy kobra az otthonában alvó kislányt Thaiföldön, ahol gyakoriak a kígyók, de ritka a halálos kobraharapás.
jan. 4
15:12
Brutális vonatbaleset Dél-Afrikában: 14 halott, több mint 200 sérült (ATV)
Legkevesebb 14 ember meghalt, több mint 260 pedig megsérült csütörtökön egy dél-afrikai vonatbalesetben - adta hírül a vasúti szolgálat szóvivője. Megerősítette a hírt az ország közlekedési minisztere is.
jan. 4
15:18
Hochkar, Ötscher: jóval többen síelnek az idei szezonban (Síelők)
Hochkar és Lackenhof am Ötscher síterepeit üzemeltető társaság már most dörzsölheti a tenyerét, hiszen közleményük szerint az idei szezonban, december végéig, eddig 22%-kal több vendéget fogadtak, mint a megelőző szezonban. Tegyük hozzá, Lackenhofban már nincs szabad szoba a mostani hétvégére sem.
jan. 4
15:21
Blair ledobta a Brexit-bombát (Infostart)
Tony Blair volt brit kormányfő szerint jogot kellene adni a brit választóknak arra, hogy "újragondolják" a brit EU-tagság megszűnéséről hozott népszavazási döntést, mivel a referendum idején még senki nem tudta, hogy mivel jár a kilépés az Európai Unióból.
jan. 4
15:24
Csőd fenyegeti a csanádpalotai önkormányzatot (Kripto Akadémia)
Földek eladásával akarják megúszni a fizetésképtelenséget.
jan. 4
15:24
Zimbabwében ejtették a vádat az amerikai nő ellen, aki a hatóságok szerint rosszat írt a Twitterre Mugabéról (444.hu)
Egy novemberi razziában az otthonában letartóztatták a Zimbabwében élő, 25 éves amerikai Martha O'Donovant, amiért a hatóságok szerint a nő azt írta a Twiterre, hogy Robert Mugabe, Zimbabwe elnöke egy önző és beteg ember. Most, hogy Robert Mugabe elnököt megbuktatták, a bíróságon ejtették a vádat, miszerint a nő meg akarta buktatni a zimbabwei korm
jan. 4
15:26
Matolcsy elmagyarázta, miért nem tartozik az állam (Kripto Akadémia)
Szerinte ez csak statisztika, "nincs jelentősége ennek az összegnek".
jan. 4
15:54
Moszkva komoly figyelmeztetést intézett Washingtonhoz (ATV)
Moszkva óva inti Washingtont az iráni belügyekbe való beavatkozástól - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
jan. 4
15:57
„Migránsok?” – Megbünteti a magyar gyerekeket az osztrák kormány (Blikk)
Az új osztrák kormány politikai pártjai a hegyekbe elvonulva tartják épp ottalvós értekezletüket, egyik első döntésükkel 39 ezer magyar gyerek esik el az állami támogatástól.
jan. 4
16:00
A szlovák belügyminiszter szerint az államfő összehányta a kormánygépet (444.hu)
Ezért számlát küldenek neki a takarításért.
jan. 4
16:30
Trump betiltatta a magánmobilok használatát a Fehér Házban (Kripto Akadémia)
Túl sok készülék csatlakozik a központi wifire.
jan. 4
16:33
Brutális vonatbaleset Dél-Afrikában: 14 halott, több mint 200 sérült (Blikk)
14-en meghaltak és több mint 200-an meghaltak egy vonatbalesetben Dél-Afrikában.
jan. 4
16:48
Lefújták az amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatot (ATV)
Nem tartja meg az Egyesült Államok és Dél-Korea a februári phjongcshangi téli olimpia idejére tervezett közös hadgyakorlatát - erről egyezett meg csütörtökön telefonon az amerikai és a dél-koreai elnök.
jan. 4
16:51
Fény derült a titokra: így őrizte fiatalságát Sisi (Blikk)
Legendásan vékony és gyönyörű volt Sisi, azt azonban kevesen tudják, hogy kora összes praktikáját bevetette, hogy megőrizze külsejét.
jan. 4
16:53
Áttörést értek el a tűzoltók a magyar határnál december 18-a óta lángoló gázkútnál (Blikk)
Románia - A tűzoltóknak sikerült levágniuk a Nagymajtényban több mint két hete lángoló gázkút fejét, és ezáltal lehetővé vált a feltörő gáz befogása - közölte a Szatmár megyei Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) csütörtökön.
jan. 4
17:00
Száműzött iráni ellenzékiek tüntettek Európa-szerte (HírTV)
Franciaországban és Belgiumban is szolidaritási tüntetéseket tartottak menekültek.
jan. 4
17:42
Szmókerriadó: Újra szövetségi hatáskörbe kerülhet a marihuána legalizációjának kérdése az USA-ban (444.hu)
A fű alapból most is tilos Amerikában, csak a tagállamoknak Obamáék megengedték, hogy önállóan döntsenek róla. A Trump-adminisztráció visszacsinálná.
jan. 4
17:45
Orbán Viktor: "erős évkezdet ez" (Infostart)
A lengyel kormányfő előző napi látogatása után csütörtökön ismét egy európai miniszterelnökkel, Leo Varadkar ír kormányfővel találkozott Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök, aki a tárgyalás utáni sajtónyilatkozatában Európa egyik legsikeresebb nemzetének nevezte az írt.
jan. 4
17:48
Putyin engedélyezte a Moszkva és Kairó közötti légi járatok felújítását (ATV)
Elnöki rendeletben engedélyezte csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök - több mint kétéves felfüggesztést követően - a Moszkva és Kairó közötti rendszeres légi járatok felújítását.
jan. 4
18:06
Nem szűnik az ítéltidő: Újabb adag jégkorszakot kap Amerika (ATV)
Hatalmas adag sarkvidéki levegő csap le hamarosan Amerikára, ami havazást, szelet és hideget hoz magával. Már most lebénult a keleti part egy része, a java még hátra van.
jan. 4
18:12
Cáfolja a Csíki Sör tulajdonosát a Magyar Nemzet (444.hu)
A magyar kormány szövetségesét 2001-ben embercsempészet bűncselekményének gyanújával tartóztatták le az USA-ban, ezt dokumentum igazolja.
jan. 4
18:33
Hangos szakítás Trump és az egykori főtanácsadó között (Infostart)
Az Egyesült Államokban a napokban jelenik meg egy Donald Trumpról szóló könyv, amely a Fehér Házig vezető utat és az elnökség első évét veszi górcső alá. Trump szerint ismét lejáratni akarják.
jan. 4
18:42
Hiába a béremelés - Új vezetőket is akarnak a BKV-dolgozók (Kripto Akadémia)
Két évvel ezelőtt nem sokon múlott, hogy bezárják az óbudai buszgarázst.
jan. 4
19:00
Kiadtak egyet Mr. Russia és Orbán kedvenc brüsszeli biztosa levelezéséből (444.hu)
Egyetlen levelet mutattak meg a két német kapcsolatából közérdekű adatigénylésre, de az pont arról szól, hogy milyen jó volt tárgyalni a Gazprom embereivel. A két német kapcsolata egy budapesti repülés és Paks 2 miatt lett érdekes.
jan. 4
19:06
Öngyilkos merénylő robbantott Kabulban, sokan meghaltak (ATV)
Rendőrök és tüntetők közelében robbantott pokolgépet egy öngyilkos merénylő csütörtökön Kabulban, a merényletnek az egészségügyi minisztérium szerint 11 halottja és 25 sebesültje van.
jan. 4
19:15
Ovi-terrorelhárítás (Kripto Akadémia)
jan. 4
19:30
Harry herceg esküvője előtt kitiltanák a hajléktalanokat Windsorból (ATV)
Harry herceg és Meghan Markle májusi esküvője előtt ki akarja tiltani Windsorból a kéregetőket a helyi önkormányzat konzervatív párti vezetője, aki ötletével magára vonta brit hajléktalan szervezetek haragját. A brit miniszterelnök sem ért egyet a javaslattal.
jan. 4
19:48
Tippeljen, melyik a világ legerősebb futballklubja! (ATV)
Egy kimutatás szerint pénzügyi szempontból a Manchester City a világ legerősebb futballklubja.
jan. 4
19:51
Ez a villamos falastól rontott be egy boltba Poznanban – képek (Blikk)
Kisiklott egy villamos Lengyelországban, csupán néhány centire állt meg egy bolt bejáratától.
jan. 4
19:53
Mínusz 9 fokban hagyta a gyerekeit az autóban egy anya, börtönbe kerül miatta (Blikk)
Louisville, Kentucky - Börtönbe kell vonulnia annak az amerikai anyának, aki három gyermekét a jéghideg autóban hagyta.
jan. 4
20:00
Dél-Korea szerint Phenjan most nem játszadozik rakétákkal (ATV)
Nincsen arra utaló jel, hogy Phenjan jelenleg újabb rakétakísérletre készülne - jelentette csütörtökön a dél-koreai hadsereg arra az amerikai értesülésre válaszul, amely szerint a kommunista ország újabb interkontinentális ballisztikus rakétatesztre készül.

Keresés