2018. január 24. szerda

jan. 24
0:09
Négy nap alatt 260 embert ölt meg a török hadsereg Észak-Szíriában (444.hu)
Az amerikai kormány egyre idegesebb a hadjárat miatt.
jan. 24
2:42
Sariaszekció az uszodában: Ilyen az új fürdő a német nagyvárosban (Ripost)
Bonn városában új fürdő épül, több mint 18 milliárd forintért. A politikusok azt mondják, olyan létesítményt szeretnének, amely minden lakost kiszolgál. Éppen ezért a tervek szerint óriásfüggönnyel választanák el a muszlim nőket a fürdő többi vendégétől.
jan. 24
4:15
Szavazzon: Ön enne 5 csillagos étteremben Thaiföldön? (Blikk)
Tenger gyümölcseit fogyasztottak magyarok egy thaiföldi hotel éttermében, ezt követően mindannyian rosszul lettek. Egyikük többszöri újraélesztés után, röviddel a kórházba szállítást követően elhunyt. Ön enne 5 csillagos étteremben Thaiföldön ?
jan. 24
4:48
Borzalmas mészárlás az iskolában: 2 gyerek meghalt, többek életéért küzdenek (Ripost)
Becsöngetés előtt a folyosón várakozó és a büfénél sorban álló társaira nyitott tüzet egy 15 éves diák az Amerikában lévő Kentucky állam egyik iskolájában. Rengeteg a sérült, két 15 éves diák életét vesztette.
jan. 24
5:30
Feljelentés - Terítéken Kósáék gyanús cégügyei (Kripto Akadémia)
Noha a miniszter egy friss cégmérleggel igazolhatta volna állítását, ezt nem tette meg.
jan. 24
5:32
Beijedt a kormány? - Előrehozzák az ápolók béremelését (Kripto Akadémia)
A Népszava úgy tudja, az érdekvédők "jelzései" után lépett Orbán Viktor.
jan. 24
5:34
Lejtmenetben a Matolcsy-rokon csuklósai (Kripto Akadémia)
A BKV megkeresésünkre elismerte: a típusengedélyből több oldalnyi műszaki leírás hiányzik.
jan. 24
5:36
Visszaszámlálás - Egy hetet adnak a diákok (Kripto Akadémia)
A Független Diákparlament "meglepetés-akciókkal" készül, ha a kormány nem reagál követeléseikre.
jan. 24
5:38
Kiskapukkal nyit a Tiborcz-akta (Kripto Akadémia)
Előfordulhat, hogy a szabályszegések egyetlen büntetőjogi kategóriára sem húzhatók rá.
jan. 24
5:40
Falubusz-per: Dávid legyőzte Góliátot (Kripto Akadémia)
Szegény kistelepülésektől vont el tízmilliókat a Magyar Államkincstár.
jan. 24
5:42
"Helyzet van, a tét nagy" (Kripto Akadémia)
Andor: nemcsak támogatni kell a miniszterelnök-jelöltet, hanem valódi eszmecserét folytatni és visszajelzéseket adni.
jan. 24
5:44
7. cikkely - Törékeny a magyar demokrácia (Kripto Akadémia)
"A magyar intézmények az Európai Unióról szólva ellentmondásos és félrevezető retorikát használnak."
jan. 24
5:46
Dacol a kormány, Bécs lehet az új Brüsszel (Kripto Akadémia)
jan. 24
5:48
Gazdára leltek a kerékpárutak (Kripto Akadémia)
A Magyar Közút Zrt. a tavalyi költségvetésből két-, az ideiből egymilliárd forintot kapott.
jan. 24
5:50
Nyaralóból otthon (Kripto Akadémia)
Kiűzik a fővárosból a kisgyerekes családokat a megemelkedett belvárosi lakásárak.
jan. 24
6:03
Szerelemről és hivatásról vall Brigitte Macron (Kripto Akadémia)
Életrajzi könyvéből kiderül, hogy az "első dáma" milyen közéleti szerepre készül.
jan. 24
6:05
Megosztó a Brexit utáni EP terve (Kripto Akadémia)
A jelenleg 751 tagú törvényhozásban 73 hely üresedik meg a brit képviselők távozásával.
jan. 24
6:07
Kényszerszünet után fordulat Washingtonban (Kripto Akadémia)
Új információk kerültek napvilágra az orosz beavatkozást vizsgáló nyomozásról.
jan. 24
6:09
Az erőszakos bűncselekmények újabb formája jelent meg Németországban (hirado.hu)
A statisztikák szerint a migráció eredménye, hogy növekszik a rendfenntartó erők elleni támadások száma. A szakértők szerint az ilyen akciókkal a jogállamiságot és a demokráciát próbálják aláásni.
jan. 24
6:09
Ha szívesen adnál hozzáférést a gépedhez az orosz titkosszolgálatoknak, elég egy vírusirtót telepítened (444.hu)
Az izraeli és az amerikai titkosszolgálatok szerint a Kaspersky vírusirtóját kiberhírszerzésre használják az oroszok. A cég egy volt menedzsere szerint a helyzet még ennél is durvább, a csekisták átvették a hatalmat a Kaspersky Labban.
jan. 24
6:09
Lula sorsa ma dől el a bíróságon (Kripto Akadémia)
A börtön vagy az elnöki palota vár Brazília valaha volt legnépszerűbb államfőjére.
jan. 24
6:11
Elismerte egy katona halálát Ankara (Kripto Akadémia)
A török elnök ennek ellenére jelezte: nem vonulnak ki.
jan. 24
6:13
Fej-fej mellett a cseh elnökjelöltek (Kripto Akadémia)
jan. 24
6:15
Újra keresik a maláj gép roncsait (Kripto Akadémia)
Az utasszállító 239 utasával máig tisztázatlan körülmények között tűnt el a Thai-öböl felett.
jan. 24
6:17
Még nagyobb bajban az Intel (Kripto Akadémia)
A chipgyártó cég jelezte, hamarosan kiadja a javítás javítását.
jan. 24
6:19
Női elnök egy férfias szakmában (Kripto Akadémia)
Gál Katalin vezeti ezentúl a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülését.
jan. 24
6:21
Fazil Say Budapesten ad koncertet (Kripto Akadémia)
A zongoraművész, zeneszerző lesz az „MVM Koncertek – A Zongora” sorozat következő vendége.
jan. 24
6:23
Bemutatják Tóth Krisztina első színdarabját (Kripto Akadémia)
A Pokémon go című előadást a Rózsavölgyi Szalon felkérésére írta az író.
jan. 24
6:25
Könyvtárat nyitottak a kukások Ankarában (Kripto Akadémia)
A könyvtár vezetője elmondta, új életet adtak így a kidobott könyveknek.
jan. 24
6:27
A Fehér Házba érkezik Macron (ATV)
Donald Trump amerikai elnök állami látogatásra hívta meg Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt.
jan. 24
6:27
Szabó Istvánnal indul a filmhét (Kripto Akadémia)
A Bizalom című film digitalizált és felújított változatát láthatják az érdeklődők.
jan. 24
6:29
A Sátántangó lett az év könyve Kínában (Kripto Akadémia)
Egy pekingi napilap Krasznahorkai László könyvét hozta ki elsőnek.
jan. 24
6:31
Nemzetek Ligája - Ellenfelekre vár a válogatott (Kripto Akadémia)
A mezőnyt a világranglistán elfoglalt helyezések szerint négy különböző ligára bontották.
jan. 24
6:33
Macron Trumphoz utazik (hirado.hu)
Az amerikai elnök állami látogatásra hívta meg a francia köztársasági elnököt.
jan. 24
6:33
Magyar érmekért szurkol Regőczy Krisztina (Kripto Akadémia)
"Fontos, hogy ne legyen elvárás az érem, mert akkor ez már nyomásként jelentkezik."
jan. 24
6:35
Az MLSZ vár és figyel (Kripto Akadémia)
A FIFA bejelentette, az idei világbajnokságon is videóbíró segíti a játékvezetők munkáját.
jan. 24
6:36
Lehet véleményezni (Kripto Akadémia)
Fájdalommal tudatjuk, nem sikerült elérni, hogy ne Soros nevessen a végén.
jan. 24
6:37
Elárverezik Senna legendás autóját (Kripto Akadémia)
A pilóta ezzel a versenygéppel aratta hatodik, rekordnak számító monacói diadalát.
jan. 24
6:38
A mór megtette (Kripto Akadémia)
A kurd lakosság apraja-nagyja évek óta katonaként harcol a terrorizmus, most pedig Erdogan csapatai ellen - ők meghalni is katonaként fognak.
jan. 24
6:39
Döbbenet: fülöp-szigeteki gyermekeket vásárolt szexuális célokra Kaliforniában egy férfi (Blikk)
Washington - Életfogytig tartó börtönbüntetést szabtak ki egy amerikai férfira Kaliforniában kedden, mert gyermekeket vásárolt a Fülöp-szigeteken szexuális célokra.
jan. 24
6:39
Klubot venne a brazil Ronaldo (Kripto Akadémia)
Az egykori játékos úgy nyilatkozott, mindenképpen valami innovatívat szeretne csinálni.
jan. 24
6:39
2-3 méter hó hullott a francia és svájci hegyekben (Síelők)
Januárban eddig már négy, az elmúlt hétben pedig két brutális havazás tombolt a francia és a nyugat-svájci hegyekben, amelyek kb. 2-3 méter friss havat hoztak. Attól függően, hogy melyik síterep adatait nézzük, más számokat kapunk: 20, 30, vagy 40 éve nem hullott ennyi hó. A képek és a videók tanulsága szerint van hó bőven.
jan. 24
6:40
A pénz folyik tovább (Kripto Akadémia)
Mióta elkezdődött idehaza a titokban tető alá hozott paksi bővítés kormányzati elfogadtatása, két állítás harcol egymás ellen a nyilvánosságban.
jan. 24
6:41
Először taxit hívtak a magyar turistának, aki később belehalt a tengeri ételekbe (Blikk)
Thaiföld - A vacsorát követően azonnal rosszul lettek a négycsillagos szálloda éttermében étkező magyar turisták, az egyikük, Tibor el is ájult.
jan. 24
6:41
Hosszabbított a tehetség (Kripto Akadémia)
A 17 éves Kiss Tamást korábban török és ukrán élcsapat is hívta próbajátékra.
jan. 24
6:42
Üzenet az ellenzéknek (Kripto Akadémia)
Mint egyszerű állampolgár, akinek több mint elege van a Fidesz nyolc éves kormányzásából, az ország szinte teljes kirablásából, kérem önöket: fogjanak végre össze!
jan. 24
6:43
Nem hosszabbít a Telekom Veszprém horvát beállósával (Kripto Akadémia)
A 38 esztendős kézilabdázó Lengyelországba igazol.
jan. 24
6:44
Április 8. (Kripto Akadémia)
A korai időpont valódi oka, hogy kezdenek gyülekezni a viharfelhők a Fidesz feje felett, egyre több disznóságot már nem lehet letagadni, a választók kezdenek felébredni.
jan. 24
6:45
Gyerekeket vásárolt szexuális célokra egy férfi, életfogytiglant kapott (ATV)
Életfogytig tartó börtönbüntetést szabtak ki egy amerikai férfira Kaliforniában kedden, mert gyermekeket vásárolt a Fülöp-szigeteken szexuális célokra.
jan. 24
6:45
Kiborultak a németek, hogy a törökök német tankokkal ölik a szíriai kurdokat (444.hu)
A két ország pont rendezni készült mélypontra jutott viszonyát, amikor a törökök invázióba kezdtek a kurdok ellen.

Keresés