2018. január 24. szerda

jan. 24
3:21
Döbbenetes részletek: szembesítették az ablakból kizuhant Panni szüleit – Alkoholt ihatott a 3 éves kislány (Blikk)
Újabb drámai fordulat történt a Kistarcsán tavaly májusban a negyedik emeletről kizuhant Panni (†3) tragikus halálának ügyé­ben. Információink szerint a rendőrségi eljárás keretében szembesítették egymással a kislány szüleit.
jan. 24
3:57
„Hagyták 40 percig haldokolni a párom” – Sokkos állapotban a magyar nő, aki végignézte szerelme haláltusáját Thaiföldön (Blikk)
Még mindig szinte sokkos állapotban van az a fiatal nő, akinek szombaton végig kellett néznie szerelme több órás haláltusáját. Diának azóta se éjjele, se nappala, csak arra tud gondolni, ha időben jön az orvosi segítség, párja, Tibor (†41) még ma is élne.
jan. 24
5:15
Császármetszés közben felsértették egy magzat arcát a budapesti kórházban (ATV)
Megsérült egy baba császármetszés közben egy budapesti kórházban. A szülők sokáig tanácstalanok voltak, hogy mi a teendő ilyenkor. A kórház kedden sajnálatát fejezte ki. Azt írták: a leggondosabb ellátás mellett is előfordulhat szövődmény.
jan. 24
5:42
Orbán az út szélén hagyja a szabolcsiakat, borsodiakat, baranyaiakat (Menedzsment Fórum)
Az Orbán-kormány egyik sokat hangoztatott mondata: "senkit nem hagyunk az út szélén". Most mégis úgy tűnik, a jövőben ehhez nem nagyon tartják magukat.
jan. 24
6:39
Jó hír az autósoknak: csökkent az üzemanyagok ára (Blikk)
– Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin, bruttó 4 forinttal pedig a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
jan. 24
6:51
Pörög az ingatlanpiac, további drágulás várható (ATV)
Európa élmezőnyébe tartozunk a lakásárak emelkedésében – ez derült ki a legfrissebb Eurostat-elemzésből. 2015 és 2017 harmadik negyedévi indexe között 24,6%-kal drágultak a lakások, mindezt az infláció levonása után. Idén 10 százalék körüli lehet a drágulás mértéke, hosszabb távon ugyanakkor lassabb bővülési ütem várható a piacon. Az elemző szerint
jan. 24
6:54
Gyomorforgató, amit a 8 éves Timivel tett a nevelőapja: videó is készült (Ripost)
A szigetközi férfi hosszú éveken át erőszakolta nevelt lányát, és a mindössze nyolcéves gyermekkel egy "szerződést" is aláíratott arról, hogy Tímea önként teszi mindezt...
jan. 24
6:57
Szijjártó: Ausztria tiltakozása ellenére februárban elkezdődik a paksi bővítés (ATV)
Ausztria tiltakozása ellenére a korábban meghatározott ütemterv szerint, februárban megkezdődik a paksi atomerőmű két új blokkjának építése - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.
jan. 24
7:21
Mesterházy lehet, hogy visszalép Kész Zoltán javára (ATV)
Gőgös Zoltán arról beszélt az ATV Egyenes Beszédben, hogy illik ezt a helyet a győztesnek otthagyni.
jan. 24
7:21
Frakcióhétvégével, miniszterelnöki évértékelővel fordul rá a kampányra a Fidesz (444.hu)
Február 14-15-én Visegrádon kapják meg az eligazítást a frakció tagjai, Orbán február 16-án értékeli a most lezáruló kormányzati ciklust.
jan. 24
7:27
Volner: Orbán távol fogja tartani magát a rendkívüli üléstől (ATV)
A jobbikos politikus szerint a miniszterelnöknek Őcsényre is magyarázatot kellene adnia.
jan. 24
7:33
Mérgező gáz miatt riasztották a tűzoltókat Hajdúszoboszlón (Blikk)
Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő egy hajdúszoboszlói házban: miután riasztott, a tűzoltók a helyszínre siettek, és még időben kimentettek mindenkit.
jan. 24
7:51
Előrehozzák az ápolók béremelését: ennyivel kaphatnak több pénzt (ATV)
A kormány előre hozza januárra az egészségügyi szakdolgozók novemberre ígért nyolc százalékos béremelését – írja a Népszava.
jan. 24
7:57
Sztrájkolnak a Bosch-dolgozók (HírTV)
Az érdekképviselet 15 százalékos béremelést kért, de a munkáltató csak 8 százalékot adott.
jan. 24
8:09
Ausztriába megy autóval? Ezt semmiképp ne hagyja itthon (ATV)
Formanyomtatvánnyal a zsebükben üljenek be az autóba, ha az osztrákok felé veszik az irányt. Abban az esetben ugyanis, ha megbüntet a rendőr, és nem beszélik a nyelvet, az ügyvéd szerint könnyen lekéshetik a fellebbezés lehetőségét. Vasárnap a Heti Napló című műsorunkban már láthatták a magyarok kálváriáit az osztrák utakon. Az igazságügyi szakértő
jan. 24
8:15
Erős tüzérharc az egész flandriai fronton (Alternatív Energia)
Éppen száz éve írtuk a Nagy Háborúból - Népszava: Magyarország legnagyobb múltú napilapja
jan. 24
8:21
Pert nyert Csömör az EMMI ellen (ATV)
Alkotmányellenes volt az iskolarendszer államosítása. Ezt mondta ki a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. Most azt kérik az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg a vonatkozó törvény rendelkezéseit. A pert Csömör önkormányzata indította az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen.
jan. 24
8:21
2014 óta nem mondják meg, hol élnek a menekültek (HírTV)
A KSH az utóbbi 3 évben nem hozta nyilvánosságra, hol vannak a Magyarországon elhelyezett menekültek.
jan. 24
8:33
15 százalékkal drágulhat a magyarok kedvenc gyümölcse (Pénzcentrum)
Az előttünk álló időszakban nagyobb mértékű áremelkedéstől nem kell tartani az almapiacon - írja a Magyar Nemzet szerdai számában. Az étkezési alma bolti fogyasztói ára kilogrammonként jelenleg a 250-500 forintos sávban mozog...
jan. 24
8:33
Itthon megy a propaganda, Brüsszelben együttműködő a Fidesz (HírTV)
Itthon folyik a menekültellenes propaganda, Brüsszelben megszavazták az együttműködést a civilekkel.
jan. 24
8:57
Ellenzéki megállapodás: a DK az Együttel jól áll, az LMP-t kritizálja (ATV)
A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy kormányra kerülve a minimálbér szintjére emeli a közmunkások fizetését. Gréczy Zsolt az ATV Egyenes Beszédben elmondta, olyan kormányra vár ez az ország, amely esélyt teremt a polgárainak, a közmunkások bérének megemelése pedig nem kerül sokba.
jan. 24
9:00
Durvul a migránshelyzet a magyar határnál, ez történt éjszaka (Ripost)
Több migráns akart illegálisan az országba jutni Röszkénél és Hercegszántónál is.
jan. 24
9:03
Momentum: Btk.-be ütközik a Stop Soros szövege (HírTV)
A párt szerint a törvény szövege gyakorlatilag az embercsempészetre vetne ki illetéket.
jan. 24
9:09
Újabb pert vesztett címerügyben az Újpest (ATV)
A személyiségi per után a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága is első fokon az anyaegyesületnek adott igazat az Újpest FC-vel szemben a címervitában.
jan. 24
9:09
Horthy Miklósért miséznek a keresztény értelmiségiek Auschwitz felszabadulásának évfordulóján (444.hu)
A józan ésszel nehezen indokolható eseményen felszólalhat a kárpátaljai zsidók kiirtását idegenrendészeti problémának tartó Szakály Sándor is.
jan. 24
9:21
Australian Open - Babos történelmet írt (Alternatív Energia)
Az első magyar teniszező, aki döntőt játszhat Melbourne-ben.
jan. 24
9:23
Jó hír az autósoknak (Alternatív Energia)
Akár 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes kutak árai között.
jan. 24
9:25
309,32 forinton az euró (Alternatív Energia)
A svájci frank jegyzése nem változott.
jan. 24
9:33
Juhász Péter a Kálvin téren éjszakázik, meghívta Tarlóst is (ATV)
Aluljáróban tölti az Együtt elnöke és az Együtt budapesti elnöke a szerda éjszakát, várják a főpolgármestert is.
jan. 24
9:33
Várhatóan nem drágul tovább a magyarok kedvenc gyümölcse (Pénzcentrum)
Az előttünk álló időszakban nagyobb mértékű áremelkedéstől nem kell tartani az almapiacon - írja a Magyar Nemzet szerdai számában. Az étkezési alma bolti fogyasztói ára kilogrammonként jelenleg a 250-500 forintos sávban mozog...
jan. 24
9:33
Paksi bővítés: korlátozott terjesztésű, ezért titkos az ütemterv (HírTV)
2025-ig korlátozott terjesztésű minősítés vonatkozik a paksi bővítéssel kapcsolatos ütemtervre.
jan. 24
9:51
Magyar Idők: Kampányindító hetet tart a Fidesz a februárban (ATV)
A kormánypártok képviselői Visegrádon két napon át tanácskoznak, majd Orbán Viktor évértékelőt tart.
jan. 24
10:03
Borzalmas csavar a Thaiföldön meghalt magyar férfi ügyében (Ripost)
Eddig nem ismert nagyon fontos részletre derült fény. Egészen elképesztő, de nem mentő érkezett házhoz, amikor haldokló férfihoz segítséget hívtak.
jan. 24
10:05
Februárban megkezdődik paksi atomerőmű két új blokkjának építése (Ripost)
Ausztria tiltakozása ellenére a korábban meghatározott ütemterv szerint, februárban megkezdődik a paksi atomerőmű két új blokkjának építése - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.
jan. 24
10:21
65 milliárd ment el kormánypropagandára 2017-ben (HírTV)
A pénz pedig többnyire ugyanannál a három kormányközeli kommunikációs ügynökségnél landolt.
jan. 24
10:42
Nem kellene embereknek meghalniuk a családon belüli erőszakban (Infostart)
Hét nő és három férfi halt meg az elmúlt két hónapban családon belüli, kapcsolaton belüli erőszak miatt. Szelényi Zsuzsanna szerint az Isztambuli Egyezmény még a tragédia előtt segíthetne az áldozatokon.
jan. 24
10:45
Csok is jár a menekülteknek? (HírTV)
A Jobbik fővárosi képviselője szerint nem szükséges magyar állampolgárság a kedvezményhez, így azt bárki megkaphatja.
jan. 24
10:51
Tömeverekedés és gyújtogatás éjjel Gyöngyösön (Blikk)
Gyöngyös - Hat gyöngyösi lakost vettek őrizetbe a rendőrök, miután összeverekedtek és tüzet okoztak.
jan. 24
11:00
Halál Thaiföldön - Megdöbbentő részletek derültek ki (Alternatív Energia)
A szállodában mentő helyett először taxit hívtak az ájult férfihoz.
jan. 24
11:03
Ónodi-Szűcs: A várólista nem szégyenfal (HírTV)
Az egészségügyi államtitkár a Semmelweis Egyetemre mutogat.
jan. 24
11:06
A Menedék vezetője szerint bármely migráns jobb, mint a hazai népesség (Ripost)
A Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület felügyelőbizottságának elnöke szerint a bevándorlás azért is jó, mert szinte mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség - írta keddi cikkében az Origo.
jan. 24
11:15
Brüsszel, civilek, menekültek segítése: Schöpflin nem tudta, mit szavaz meg! (ATV)
Schöpflin György nem tudta pontosan, mit szavaz meg az Európai Parlamentben, amikor igennel voksolt arra az állásfoglalásra, ami kimondja: a civil szervezetekkel együtt kell dolgozni a menekültek érdekében. Az ATV főmunkatársának a fideszes politikus azt mondta: nagyrészt egyetért a "Stop Sorossal". Aki nem a törvényen belül működik, "az a maffia"
jan. 24
11:15
A CÖF szerint a Magyar Nemzetet megvette egy oligarcha, hogy aztán pártja hazugságainak terjesztésére használja (444.hu)
A Magyar Nemzetet 2000-ben tényleg megvette egy oligarcha. A lap azután valóban tág teret adott a Fidesz kommunikációjának.
jan. 24
11:21
Kifelejtett egy zsíros tételt a Fidesz-frakció költéseiből az Országgyűlés Hivatala (HírTV)
A 168 óra kérte ki a parlamenti frakciók tavalyi szerződéseit.
jan. 24
11:33
Hosszú Katinka a hétvégi versenyen sem indul (Alternatív Energia)
Még nem tudni, meddig tart ez az "átmeneti időszak".
jan. 24
11:35
Tudta? Így is terjedhet az influenza (Alternatív Energia)
Aki beteg, maradjon otthon, ágyban!
jan. 24
11:45
Az állatorvos fogadta örökbe a beteg kutyust, Benit (Blikk)
Mesébe illő, ahogyan a zárkózott, mindenkivel bizalmatlan beteg Beni kutya gazdára talált.
jan. 24
11:48
Lépett a kormány, előbb kapnak béremelést az ápolók (Infostart)
A szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
jan. 24
11:51
Menet közben szakadt le egy kamion pótkocsija (HírTV)
A kamion pótkocsija az út másik oldalán állt meg.
jan. 24
11:54
Kiss J. László: "már egy Merkel utáni időszakban vagyunk" (Infostart)
Már négy hónapja nem sikerül új kormányt alakítani Németországban. Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: megváltozott a kancellár helyzete, a szociáldemokraták pedig korábbi szándékukkal ellentétben folytathatják a kormányzást.

Keresés