2018. január 27. szombat

jan. 27
3:57
Megrázó részletek: kiskorú diákja szeretett bele a pedofíliával gyanúsított képviselőbe (Blikk)
Egy kiskorú gyerekkel folytatott intim kapcsolat miatt jelentettek fel egy fideszes önkormányzati képviselőt Nagykőrösön – tudta meg a hvg.hu. A rendőrség szexuális visszaélés bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt indított nyomozást.
jan. 27
4:01
Rákosnak hazudta magát a magyar nő, hogy ellopja a beteg gyerekeknek szánt adományokat (Blikk)
Segítséget várt, helyette azonban csúnyán becsapták azt az édesanyát, aki évek óta otthon ápolja súlyosan beteg gyermekét, Benukát.
jan. 27
4:12
Kínából származó fertőzött szárított goji bogyó kerülhetett Magyarországra (GazdaságPortál)
Kínából származó, növényvédőszer-maradékot tartalmazó szárított goji bogyó kerülhetett a magyar boltok polcaira – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) pénteken honlapján. A Nébih, a holland hatóság bejelentése alapján, az Európai Bizottság gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül értesült az esetről. A holland hatóság tájé
jan. 27
4:48
Átlagosan 15 százalékkal keresnek többet a fizikai dolgozók, mint egy éve (GazdaságPortál)
Tavaly a negyedik negyedévben 892 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez 15 százalékos növekedés az előző évi 776 forinthoz képest – derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. csaknem hétezer béradatot feldolgozó elemzéséből. Az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatás szerint csak a sza
jan. 27
5:33
Karácsony Gergely: nem szerencsére, hanem stratégiára építek (Alternatív Energia)
A miniszterelnök-jelölt szerint az szavazzon a Fideszre, akinek a menekültek elvették a munkáját.
jan. 27
5:35
Közös karámba terelnék az újságírókat (Alternatív Energia)
"A külföldi laptulajdonosok az utóbbi években visszaéltek a helyzetükkel, elengedhetetlen, hogy a szakma összefogjon.”
jan. 27
5:37
Ki az agresszív tanárokkal az iskolákból! (Alternatív Energia)
Két gyermekbántalmazási ügy miatt kapott országos ismertséget a hetesi Somssich Imre iskola.
jan. 27
5:39
Kevés volt a felújítás - Nyolc felé osztott betegek (Alternatív Energia)
A Merényi pszichiátriai részlegét ágyanként egymillió forintos állami támogatással alakították ki.
jan. 27
5:41
Bejutottunk a szcientológusok birodalmába (Alternatív Energia)
Több eljárás is zajlik ellenük Magyarországon.
jan. 27
5:43
7-en a 7-ről - Mi a különbség 1300 menekült és 1300 oltalmazott között? (Alternatív Energia)
jan. 27
5:45
Soros és a Fidesz zsebe (Alternatív Energia)
Harangozó Tamás szerint Soros György valójában az összefogást hiányolta.
jan. 27
5:47
Sípályarendőrség a hegyekben (Alternatív Energia)
Tíz pontba gyűjtötte össze a Nemzetközi Sí Szövetség a pályákon kötelező közlekedési rendet.
jan. 27
5:49
Ráér a Stop, Soros! a győzelem után (Alternatív Energia)
Praktikussági szempontokkal indokolt Gulyás Gergely.
jan. 27
5:51
Merész gyermektelenek (Alternatív Energia)
A családok hazardíroznak, hogy megkapják az otthonteremtési támogatást.
jan. 27
5:53
Kínyílik a "Mészáros-akta"? - Nyilvános lesz az állami támogatás (Alternatív Energia)
Igaz, még nem jogerős az ítélet.
jan. 27
5:55
Átlagos a gáztárolók töltöttsége (Alternatív Energia)
Mélypont: 2017 január végén a telítettség csak 26 százalékos volt.
jan. 27
5:57
Kivonulhat a Telenor Magyarországról is (Alternatív Energia)
Négy országban is jelentősen csökkent az előfizetések száma.
jan. 27
5:59
A moderátor nyerte a cseh tévévitát (Alternatív Energia)
Witowská nem kíméli a kormányzati politikusokat - Az állami médiában is létezik független újságírás.
jan. 27
6:01
Bojkottálni az elnökválasztást - Főpróba Oroszországban (Alternatív Energia)
Alekszej Navalnij, a legismertebb orosz ellenzéki politikus tüntetésre hívta a népet.
jan. 27
6:03
Öt migráns próbált bejutni a határon (hirado.hu)
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
jan. 27
6:39
Pillantás a kilencedikről - Nehéz kő (Alternatív Energia)
Azóta nagyot fordult a világ; általában valahogy ők nyerik a legtöbbet.
jan. 27
6:41
Dönteni kell (Alternatív Energia)
Idősekről többnyire papírból olvasnak a politikusok, mindegy is, hogy mit; az ígéreteknek már rég nem hisznek - tapasztalatból.
jan. 27
6:43
Megéri (Alternatív Energia)
Valódi versenyt eredményezhet, hogy az áprilisi választás előtt több kereskedelmi tévé is sugároz politikai reklámokat.
jan. 27
6:45
Az sem, amit kérdeznek (Alternatív Energia)
"A Fidesz következetesen elítéli a nők elleni erőszakot, és támogatja a nők esélyegyenlőségét.” Gyönyörű mondatok, kár, hogy a valóságtartalmuk nagyjából az írásjelekre korlátozódik.
jan. 27
6:47
Négymillió ember síremléke (Alternatív Energia)
Népszava, 1965. január 27.
jan. 27
6:48
Gyávaság, vagy politikai racionalitás, hogy nincs miniszterelnök-jelölti vita? (ATV)
2010-ig egyáltalán nem volt kérdés, hogy van-e miniszterelnök-jelölti vita Magyarországon. Úgy tűnt, hogy a rendszerváltás után a nyugati demokráciáknak ezt a hagyományát sikerült átörökíteni. Elég volt egy elvesztett vita és választás 2006-ban, ahhoz, hogy ez a demokratikus hagyomány eltűnjön? Orbán Viktor miért nem ül le vitázni kihívóival? A Het
jan. 27
6:49
A választási bojkottról (Alternatív Energia)
Tény, hogy a választás bojkottálása a választások előtt pár hónappal nem időszerű.
jan. 27
6:51
Ki fogja megfizetni? (Alternatív Energia)
A polgármesterek örvendeznek, ha megtudják, hogy a településük új focipályát, netán stadiont kap.
jan. 27
6:53
Még viccnek is rossz (Alternatív Energia)
A "baráti" Ukrajnából berepült Magyarországra egy AN-2 repülőgép, és hozott nekünk egy csomó illegális utast.
jan. 27
7:12
Rékasi Zsigmond magára vállalja a szabálysértést (ATV)
Azért tekinti vegzálásnak, ami történt, mert négy hónappal korábban volt az a rongálás, amire a rendőrök hivatkoztak, a számítógépei lefoglalásakor viszont csak pár nap telt el a diáktüntetésen való felszólalása óta – fogalmazott az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rékasi Zsigmond.
jan. 27
7:15
Milliókat gyilkoltak le származásuk miatt (hirado.hu)
Hetvenhárom éve ezen a napon szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor, ahol 1,1 millió zsidót, köztük több százezer magyart végeztek ki a nácik. Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben egyhangúlag döntött arról, hogy január 27-ét a holokauszt nemzetközi világnapjának nyilvánítsák.
jan. 27
7:18
Újraindul a pilótaképzés (HírTV)
A nyolc szemeszternyi képzés első felét a budapesti, majd a szolnoki telephelyen tartják.
jan. 27
7:36
Újabb tüntetés: most a tanárok vonulnak utcára (ATV)
Nyílt kapukat döngetnek a diákok, hiszen már folyik a nemzeti alaptanterv felülvizsgálata - ezt mondta az ATV Híradónak Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, utalva a múlt pénteki diáktüntetésre. A diákok akkor 12 pontban foglalták össze követeléseiket és január 31-ig adtak a kormánynak ultimátumot - ez a határidő viszont Palkovics szeri
jan. 27
8:06
Szűkíti a tranzitzónák befogadókapacitását a kormány (HírTV)
A Belügyi Alapok honlapján közzétett hirdetmény szerint most 13 pályázatot vontak vissza.
jan. 27
8:18
Perintfalvi Rita: Minden relatív Istenen és az éhségen kívül (Alternatív Energia)
Van olyan történelmi helyzet, amikor csak az ellenállás óvhatja meg az egyházat hitelessége elvesztésétől és attól, hogy önmaga torz karikatúrájává váljon.
jan. 27
8:20
Lengyel László: A csillagos ég fölöttem (Alternatív Energia)
Egyenesen jót tesz egy rendszernek, ha – többek közt a magamfajta - ellenfelei megjósolják az azonnali bukását, a mindjárt bekövetkező katasztrófáját: lám, még mindig itt van.
jan. 27
8:22
Ukrán-orosz háború (Alternatív Energia)
A parancsnok a szembenálló osztrák-magyar frontcsapat parancsnokához fordult azzal a kéréssel, hogy küldjön segítségül néhány üteget
jan. 27
8:24
Órákig várakoztatták: meghalt egy beteg a Honvéd kórház sürgősségijén (Alternatív Energia)
Pedig a beteg délután már vért hányt.
jan. 27
8:24
Végrendeletet postázott eltűnése előtt a kecskeméti Pötyike néni (Ripost)
A postán átvett egy ajánlott levelet, feladta postán családjának a végrendeletét, majd eltűnt. Egész Kecskemét az egykoron az Alföld Nagyáruházban dolgozó hölgyet keresi.
jan. 27
8:36
Nem indul egyéniben a jobbikos Kulcsár Gergely (HírTV)
A párt 24 fős frakciójából ő az egyetlen, aki nem méreti meg magát újra egyéni képviselőjelöltként.
jan. 27
8:42
Sokkoló: Órákig hagytak haldokolni egy férfit a Honvédkórházban (ATV)
Súlyos hasi fájdalmakkal vittek be a sürgősségire egy férfit, akit többszöri kérésre sem láttak el. Fél napi várakozás után került be a műtőbe, de már késő volt, másnap délelőtt meghalt – írja a 24.hu.
jan. 27
8:45
Kisiklott egy tehervagon Ferencvárosban, változott a vonatok közlekedése (Blikk)
Kisiklott egy tehervagon egy behaladó tehervonatból szombat hajnalban Ferencváros pályaudvarnál, ezért Ferencváros és Kelenföld között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok - közölte az MTI-vel a Mávinform.
jan. 27
9:21
Meghalt egy 58 éves férfi, miután fél napig várakoztatták a sürgősségin (Blikk)
- Meghalt egy hasnyálmirigy-daganattal küzdő 58 éves férfi, miután órákig várakoztatták a kórház sürgősségi osztályán.
jan. 27
9:24
Orosz bűnözők hada kaphatott állampolgárságot (Alternatív Energia)
A magyar hatóságok nem ellenőrizték a papírokat.
jan. 27
9:39
Kiürülhet Közép-Európa? (Blikk)
Elnéptelenedik Kelet-Közép-Európa a CIA, az amerikai népszámlálási hivatal és a kereskedelmi minisztérium előrejelzése szerint.
jan. 27
9:54
Autóval ütközött egy vonat Hernádon (Infostart)
Személyautó és vonat ütközött össze Hernádon, a Vasút utcai átjáróban.
jan. 27
9:57
Orvhalászt fogtak a tiszai halőrök (Blikk)
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság eljárást indított orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Ernő újkenézi lakos ellen.
jan. 27
10:06
Pedofília miatt jelentették fel a fideszes képviselőt - nyomoznak (ATV)
Egy kiskorú gyerekkel folytatott intim kapcsolat miatt jelentettek fel egy fideszes önkormányzati képviselőt Nagykőrösön – tudta meg a hvg.hu. A rendőrség szexuális visszaélés bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt indított nyomozást.
jan. 27
10:30
Ennyit költhetnek a jelöltek kampányra (ATV)
Az országgyűlési képviselők választásán a jelöltek legfeljebb 5 millió 140 ezer forintot költhetnek a kampányukra, és ebből valamivel több mint egymilliót az állam biztosít.
jan. 27
10:48
Levelet írt Orbánnak az Alföldvíz Zrt. szakszervezete (HírTV)
Az érdekképviseleti vezető szerint a víziközmű-szolgáltatókat sújtó kormányzati intézkedések tönkretették a 22 ezer embert foglalkoztató ágazatot.

Keresés