Az ország déli régióiban jól szerepeltek a magyar jelöltek, így a három megyében induló MKP-nek több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz mint négy évvel korábban.
A független, pártonkívüli jelöltek előretörését és a legnagyobb kormánypárt, az Irány gyengülését hozta a szlovákiai helyhatósági választás, amelynek összesített nem hivatalos végeredményei szerint a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyes pártnak is több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz a négy évvel ezelőtti választás e
A független, pártonkívüli jelöltek előretörését és a legnagyobb kormánypárt, az Irány gyengülését hozta a szlovákiai helyhatósági választás, amelynek összesített nem hivatalos végeredményei szerint a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyes pártnak is több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz a négy évvel ezelőtti választás e
Távoznia kell Horst Seehofernek a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből Edmund Stoiber volt bajor kormányfő, a CSU tiszteletbeli elnöke szerint.
A Femen nőjogi szervezet három aktivistájának sikerült vasárnap áthatolnia Párizsban a hivatalos delegációk biztonsági kordonján az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségén akkor, amikor Donald Trump amerikai elnök limuzinja haladt végig a Champs-Elysées sugárúton a Diadalív felé - közölték francia rendőrségi forrás
A lengyelek hagyományosan szabad emberek, akiknek saját értékrendjük van, amelyben mindig is támogatta őket a katolikus egyház - mondta a lengyel államfő országa függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából nyilatkozva a Kossuth Rádiónak.
A Femen nőjogi szervezet három aktivistájának sikerült vasárnap áthatolnia Párizsban a hivatalos delegációk biztonsági kordonján az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségén akkor, amikor Donald Trump amerikai elnök limuzinja haladt végig a Champs-Elysées sugárúton a Diadalív felé - közölték francia rendőrségi forrás
Bulgária egy éven belül dönt arról, hogy ki legyen az ország második, belenei atomerőművének a stratégiai befektetője - nyilatkozta a bolgár állami tévécsatornának az ország energiaügyi minisztere.
Belgium számos településén és az azok közelében található katonai temetőkben megemlékezéseket tartottak vasárnap az első világháborút lezáró tűzszünet aláírásának 100. évfordulója alkalmából. Londonban Frank-Walter Steinmeier német államfő jelenlétében emlékeztek meg a jeles alkalomról. Az ünnepségen jelen volt II. Erzsébet királynő is, de - csakúg
Cápa támadt meg egy szörföst Ausztrália nyugati partjénál vasárnap. A húszéves férfi súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a helyi rendőrség.
Európának saját védelmet kell kiépítenie amerikai gyártású fegyverek beszerzése helyett - mondta Emmanuel Macron francia államfő a CNN amerikai hírtelevíziónak európai idő szerint vasárnap délután adásba kerülő interjújában.
Este nyolc óráig várják az urnákhoz az olasz főváros lakosait a római tömegközlekedés privatizációjáról zajló népszavazásra, amelyen vasárnap délig a jogosultak 4,82 százaléka vett részt.
Politikai hullák szegélyezték az elmúlt nyolc évben Orbán Viktor útját. "Hol van már Faymann, Kern, akik migránspárti álláspontot képviselnek, Martin Schulz, hol van Renzi? És most úgy látom, Merkel is ment a levesbe" - ezt mondta G. Fodor Gábor a Hír Tv-ben hétvégén. A Századvény vezetője a műsorban a liberális pozíciót végletesen leegyszerűsített
Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök Párizsban megvitatta, miképpen reagáljon Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró múlt hónapban történt meggyilkolására - közölte vasárnap a washingtoni Fehér Ház.
A párizsi Diadalív alatt, az Ismeretlen Katona sírjánál megjelent csaknem száz ország képviselőjét fogadta a francia elnök, köztük 72 állam- és kormányfőt.
A katolikus egyházfő az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény századik évfordulóján tartott beszédében hozzátette: úgy tűnik, az emberiség nem tanul a történelemből.
Támogatásáról biztosította a közepes és rövid hatótávolságú rakéták (INF) megsemmisítéséről szóló szerződésről folytatott tárgyalások helyreállítását, valamint az európai haderő megalakítását Vlagyimir Putyin elnök vasárnap Párizsban az RT orosz állami televíziónak nyilatkozva.
Az első világháború mindenkihez szigorú figyelmeztetésként szól, hogy utasítsuk el a háború kultúráját és minden törvényes eszközzel vessünk véget a világ számos részét még ma is vérrel szennyező konfliktusoknak - mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
Nem minden hős visel köpenyt: Michael Rogers a bevásárlókocsijával próbálta megállítani a férfit, aki egy embert megölt, kettőt pedig súlyosan megsebesített.
A NATO nem ismeri el a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luhanszki "népköztársaságokban" vasárnap tartott "elnök- és parlamenti" választások eredményeit - közölte az észak-atlanti katonai szövetség vasárnap.
Pete Davidson azt mondta Dan Crenshawra, úgy néz ki, mint egy bérgyilkos egy pornófilmből. Elnézést kért, és hagyta, hogy a politikusi pályára lépő veterán is kicsúfolja őt. Nincs harag.
Gypsy Rose Blanchard 15 éven át szenvedett anyja miatt. Ha most választania kéne, hogy újra vele éljen vagy börtönben maradjon, a börtönt választaná. Másfél órás, megrázó dokumentumfilm készült az elmúlt évek egyik legszomorúbb amerikai bűnügyéről.
Érdekes módját választotta a tiltakozásnak a francia Femin csoport egy tagja. A nő félmeztelenül várta, hogy megzavarhassa Donald Trump párizsi látogatását.
Börtönbüntetésre ítéltek egy brit férfit, aki azért törte el barátnője lábát, mert a nő rosszul főzött. Bár a bántalmazó kapcsolat mindössze kilenc hónapig tartott, a férfi két alkalommal okozott súlyos testi sértést barátnőjének.
Románia- Gólyabálon történt a tragikus baleset. Egy népdalénekest kísérő bukaresti tánccsoport, egyik tajga az előadás közben rosszul lett, majd hirtelen összeesett. A mentősök kórházba szállították, életét azonban már nem tudták megmenteni.