Andrej Babis cseh kormányfő szerint Csehország továbbra is stratégiai partnernek tekinti Magyarországot, s a cseh külpolitikában nem történt semmiféle változás. Milos Zeman államfő élesen bírálta a budapesti cseh nagykövetségre vonatkozó döntést, és kijelentette: elnézést fog kérni ezért Orbán Viktor miniszterelnöktől, akivel pénteken délután talál
Csehország és Magyarország viszonya a régi, a két visegrádi ország kapcsolatai jól fejlődnek - derült ki a cseh és a magyar kormányfő prágai találkozóján, ahol megerősítették: nem fogják hagyni, hogy embercsempészek mondják meg, ki éljen és dolgozzon Európában.
Megerősítette a Facebook pénteken a The New York Times című lap korábbi értesüléseit, amelyek szerint munkatársai a vezetés felkérésére információkat gyűjtöttek Soros Györgyről.
Kihalási válsággal néz szembe a Föld, amelynek növény- és állatvilága a dinoszauruszok alkonya óta nem látott ütemben pusztul - figyelmeztet Cristiana Pasca Palmer, az ENSZ Biodiverzitási Egyezményének (CBD) teljesítéséért felelős ENSZ-titkárság vezetője.
A dán jobbközép kormány és parlamenti támogatója, a jobboldali populista Dán Néppárt pénteken bejelentette, hogy szigorúbban szabályozza azoknak a bevándorlóknak az ügyét, akiknek a menedékkérelmét előzőleg elutasították.
Krízishez vezethetnek a Szlovák Nemzeti Párt és a Híd kiújult vitái. Andrej Danko házelnök nyilatkozatban mérsékelné a Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni EP-szankciójat, míg Bugár Béláék ezt a koalíciós szerződés megsértésének tartanák.
Szlovénia támogatni fogja a nemzeti közösségeket, amelyeknek saját küldetésük van, mégpedig a nyelv, a kultúra és az identitás megőrzése - mondta Marjan Sarec szlovén kormányfő a Szlovéniában élő magyar nemzeti közösség rádióműsorának 60 éves és tévéadásainak 40 éves jubileumi rendezvényén pénteken Lendván. Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő,
A visegrádi csoport jelenti Európa jövőjét - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a Barrandov cseh kereskedelmi televízióban péntek este sugárzott interjújában.