Szankciókat, köztük beutazási tilalmat jelentett be csütörtökön a francia külügyminisztérium a Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán megölt Dzsamál Hasogdzsi szaúdi kormánykritikus újságíró meggyilkolásához köthető 18 szaúdi állampolgárral szemben. A tárca figyelmeztetett: további büntetőintézkedések várhatóak a folyamatban lévő vizsgálat eredmény
Rollerező ötéves miatt büntetett a rendőrség Velencében: 66,8 eurós (21 ezer forintos) bírságra ítélték a fiú apját, mert a gyerek a Szent Márk téren játszott.
A Husky művésznéven ismert, Oroszországban népszerűnek számító rappert 12 nap börtönbüntetésre ítélték csütörtökön, mert egy autó tetején megtartotta betiltott fellépését.
Engedélyt adott a déli határra vezényelt amerikai katonáknak az erő alkalmazására az amerikai elnök azon a csütörtöki telekonferencián, amelynek keretében hálaadás napi üzenetet intézett az amerikai fegyveres erőkhöz.
Bírálta Svédországot az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet, mert szerinte az országban diszkriminálnak bizonyos európai uniós országokból érkező romákat. A skandináv állam válaszolt.
Az amerikai politikus felszólította Európa vezetőit, hogy kommunikálják határozottabban: nem tudnak további menedéket és támogatást adni a bevándorlóknak.
Azért kellett meghalnia egy 20 éves fiatalnak a németországi Münsterben, mert meg akart védeni egy védtelen lányt afgán zaklatójától. Az áldozatot hatszor szúrta szíven a gyilkos migráns.
Donald Trump csütörtöki konferenciáján hálaadás napi üzenetet intézett katonáihoz. Ennek keretében engedélyt adott a déli határra vezényelteknek erő alkalmazására.
A valamiért prémium márkának számító 138 water márkájú ivóvizet állandóan a legjobb modellekkel reklámozzák, tulajdonképpen erre építették a brandet, mert amúgy azért ez mégiscsak víz, még ha lúgos(ított), ionizált víz is, és Los Angelesben gyártják meg Ultra Prémium márkának nevezik magukat.
Valósággá válhat a Star Trek-filmek víziója: egyszer valóban károsanyag-kibocsátás nélküli járművek közlekedhetnek az égen? Ezzel kecsegtet az az új, elektronikus meghajtási rendszer, amelynek a modelljét már tesztelik amerikai tudósok.
PORT BLAIR – John Allen Chau (†27) megkísérelte a lehetetlent: megpróbált kapcsolatba lépni a világ egyik legelszigeteltebb törzsével, a szentinelézzel. Misszionáriusként próbált téríteni, ám küldetése tragédiába fulladt, a vad harcosok meggyilkolták, miután sokadszor próbálta megközelíteni az Andamán-szigetcsoporthoz tartozó Északi-Szentinel-szige
Megkezdték csütörtökön Dél-Korea legnagyobb kutyavágóhídjának lebontását. A Tepjöng-tong komplexum megszüntetése után az állatvédők remélik, hogy véget ér a kutyahúsfogyasztás hagyománya.
Hangfelvétel bizonyítja, hogy a szaúdi trónörökös rendelte meg Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolását – ezt állatja az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség.
A kameruni határ környékéről hurcolták el a falusiakat a múlt hétvégén, azóta sincs semmi hír a túszokról. Umar Kachalla, a terroristák ellen harcoló egyik helyi milícia vezetője szerint az elrabolt falusiak favágók, akik általában 50 fős csoportokban mozognak, de lehet, hogy még több embert hurcoltak el az iszlamisták. Két favágónak sikerült elmen
Heves tűzpárbaj tört ki pénteken a pakisztáni Karacsiban Kína konzulátusánál, legkevesebb két rendőr meghalt, további kettő pedig megsebesült - jelentették hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A miniszterelnök tegnap délután elmondta, a politikai deklaráció sok egyéb célkitűzés mellett „egyszer és mindenkorra véget vet” az EU-állampolgárok megkötések nélküli betelepülésének.
Az előzetes beszámolók szerint robbanás és lőfegyverek kerepelése volt hallható a konzulátus épületénél. A feltételezett támadás helyszínéről készült felvételeken gomolygó füst látható.
A Huawei kínai távközlési vállalat eszközei használatának elkerülésére kéri az amerikai kormány az Egyesült Államok szövetségeseit - jelentette a Wall Street Journal (WSJ) amerikai lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.