A sárgamellényes mozgalom tüntetései nyomán fizetésemelést kapnak a francia rendőrök. A rendőrszakszervezetek csütörtökre virradóra állapodtak meg a belügyminisztériummal Párizsban, hogy januártól fokozatos béremelésben részesülnek.
A sárgamellényes mozgalom tüntetéseit nyomán fizetésemelést kapnak a francia rendőrök. A rendőrszakszervezetek csütörtökre virradóra állapodtak meg a belügyminisztériummal Párizsban, hogy januártól fokozatos béremelésben részesülnek.
Úgy összeverekedett két Télapónak öltözött férfi egy odesszai utcán, hogy az arra járó gyerekek elsírták magukat. Az eset szemtanúi és egy Hókirálynőnek öltözött nő is próbálta őket szétválasztani - sikertelenül.
Az Egyesült Államok nem "a Közel-Kelet rendőre" - írta az amerikai elnök csütörtökön a Twitter közösségi portálon, s egyúttal védelmébe vette az amerikai csapatkivonást Szíriából.
Egy New York-i bíró csütörtökön elutasította a szexuális bűncselekményekkel vádolt Harvey Weinstein bukott amerikai filmmogul ügyvédeinek kérelmét arról, hogy ejtsék az ügyfelük ellen emelt öt vádpontot.
Az FBI igazgatója, Chris Wray azt mondta, „Kína célja egyszerűen fogalmazva az, hogy leváltsa az Egyesült Államokat, mint a világ vezető szuperhatalmát, és hogy ezt elérjék, illegális módszereket vetnek be”.
A 19. század közepén egy brit expedíció teljes legénysége odaveszett az Északi-sark közelében. A kanadai őslakosok szerint a hajóikon lévő átok feléledt és újra szedi áldozatait.
Akciófilmbe illő autós jelenetet rögzített a szlovákiai Poprád autópályájának egyik térfigyelő kamerája. De nem filmet forgattak, a dolog megtörtént, nézzék:
December 30-ra halasztották a már két éve esedékes, eredetileg december 23-ra kiírt elnökválasztást és vele együtt a parlamenti és a tartományi választásokat a Kongói Demokratikus Köztársaságban csütörtökön.
Szövetségeseit és saját beosztottjait is meglepte Donald Trump amerikai elnök, amikor közölte, hogy kivonja Szíriából az amerikai erőket. Ezt azzal indokolta, hogy „legyőzték az iszlám államot”. Kommentátorok szerint azonban ezzel Oroszország és Irán térnyerését segíti elő.
Németország nyugati részében több repülőtéren szigorították csütörtökön a biztonsági intézkedéseket; a sajtó terrorveszélyről közölt találgatásokat, de ezeket nem erősítette meg a rendőrség.
Három új kormányzati testületet hozott létre Szaúd-Arábiában a hírszerzési munka hatékonyabbá tétele érdekében a Mohamed bin Szalmán trónörökös által vezetett - Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolása után a titkosszolgálatok szerkezeti átalakítására létrehozott - bizottság - jelentette csütörtökön a Reuters.
Az izraeli hadsereg megkezdte a Libanonból Izraelbe hatoló támadó alagutak felszámolását - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön.