2018. december 8. szombat

dec. 8
11:27
Tömegdemonstráció lesz szombaton Rómában (hirado.hu)
A Liga és az Öt Csillag Mozgalom hívei is utcára vonulnak.
dec. 8
11:45
Élő adás Párizsból, a mai tüntetésekről! (Ripost)
A város több pontján megjelentek a négykerék-meghajtású, 13 tonnás páncélautók is, amelyek egyszerre 13 csendőrt tudnak szállítani és képesek arra, hogy barikádokat, utcai akadályokat semmisítsenek meg.
dec. 8
11:51
Megnyerték a 10 milliárd forint feletti főnyereményt az Eurojackpoton (SzMo)
Egy szerencsés volt, így a teljes összeget egyedül ő kapja meg.
dec. 8
11:57
Génmódosított csecsemők születtek (HírTV)
Erről is szó lesz a Hír TV Ázsia című műsorában 12.30-tól.
dec. 8
12:15
Merkel-kritikus politikust választott főtitkárnak a német CDU (ATV)
A volt elnök Angela Merkel kancellár politikájának bírálójaként ismert Paul Ziemiak a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új főtitkára - döntött a párt tisztújító kongresszusa szombaton Hamburgban.
dec. 8
12:15
A CDU támogatja az ENSZ migrációs csomagját (hirado.hu)
A párt Hamburgban tart tisztújító kongresszust.
dec. 8
12:15
Rajcsányi Gellért: De hát alig szaporodik már az emberiség! (Képmás)
Az elterjedt közvélekedés szerint az egész világ száguld a túlnépesedés felé, kivéve a kihaló nyugati civilizációt. A 2018-as termékenységi adatok egész más képet vetítenek előre.
dec. 8
12:27
„Macron add fel!” – Könnygázt vetettek be a sárgamellényesek ellen (HírTV)
Már kora reggel 34 tüntetőt vettek őrizetbe. A demonstrálók szerint Franciaország haldoklik.
dec. 8
12:33
Salvini és pártja országos méretű erődemonstrációt tart (888.hu)
Róma központjába várja híveit Matteo Salvini a Liga vezetője a pártnak az olasz fővárosban először rendezett országos megmozdulására szombaton.
dec. 8
12:48
Biztató Donald Trump egyik legutóbbi Twitter-bejegyzése (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök derűlátó az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat illetően.
dec. 8
12:51
A CDU támogatja az ENSZ migrációs csomagját (HírTV)
Erről szóló támogató határozatot fogadott el a német párt pénteki hamburgi tisztújító kongresszusán.
dec. 8
12:51
Francia zavargások: könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták a rendőrök a tüntetőket (ATV)
Feszült volt a hangulat szombaton kora délután Párizs belvárosi kerületeiben, ahol sárgamellényesek csoportjai összecsaptak rendőrökkel a kormány szociális és adópolitikája elleni tüntetés mentén. A szociális mozgalom keretében eközben több tízezer francia békésen tüntetett a nagyobb vidéki városokban, és több útblokáddal is nehezítették a közleked
dec. 8
13:03
Börtönbüntetést kértek Trump volt ügyvédjére (ATV)
Az amerikai szövetségi ügyész börtönbüntetést kér Michael Cohenra, Donald Trump elnök volt ügyvédjére.
dec. 8
13:33
Tovább a merkeli úton: a CDU támogatja az ENSZ migrációs csomagját (888.hu)
Az ENSZ tervezett globális migrációs megállapodását támogató határozatot fogadott el a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a hamburgi tisztújító kongresszusán - jelentették német hírportálok szombaton.
dec. 8
13:33
A Fidesz politikáját erősítheti a CDU új elnöke (hirado.hu)
Leslie Mandoki elégedett Annegret Kramp-Karrenbauer megválasztásával.
dec. 8
13:45
Legalább hetven sárgamellényes tüntetőt állítottak elő Brüsszelben (ATV)
Legalább hetven, a belga kormány gépjárműveket érintő adópolitikája miatt szerveződött, sárgamellényes tüntetőt állítottak elő, és több mint tíz ember ellen eljárást indítottak szombaton Brüsszelben.
dec. 8
13:54
Könnygázas oszlatás után viszonylagos nyugalom Párizsban (Infostart)
Könnygázas ls vízágyús oszlatás, kisebb összecsapások voltak Párizs belvárosában, vidéken békések a tüntetések. Délelőtt a belügyminisztérium szerint 31 ezren tüntettek országszerte. A főváros biztosítása rendkívüli a létszámot és a szervezetettséget illetően is.
dec. 8
14:09
Összecsapások voltak Párizs belvárosában, vidéken békések a tüntetések (USAracing)
A tüntetésnek nincsenek vezetői és hangadói, az emberek kisebb csoportokban menetelnek, időnként skandálva Emmanuel Macron államfő lemondását követelik.
dec. 8
14:21
Már nem az üzemanyagadó emeléséről szólnak a párizsi tüntetések (888.hu)
Az M1 helyszíni tudósítója arról számolt be szombaton, hogy az általa megkérdezettek szerint már nem az üzemanyagadó emeléséről szólnak a párizsi tüntetések.
dec. 8
14:33
The truth about Soros' university (888.hu)
In the past couple of days, the leadership of the Soros backed university (CEU) decided to move its campus to Vienna. Because of this, liberals all across Europe thought it was high time to resort to name calling and deem Orbán and his government antidemocratic. But if we look closely, we can see that the CEU is doing nothing more, than playing a g
dec. 8
14:33
Nő a migrációs nyomás Törökország felöl (hirado.hu)
Idén 40 százalékkal nőtt a Törökországba érkezett migránsok száma
dec. 8
14:51
Egyre nagyobb nyomás alatt a brit kormányfő (hirado.hu)
A Konzervatív Párt tagjainak háromnegyede elveti a Brexit-megállapodást.
dec. 8
14:51
Merkel-kritikus politikust választott főtitkárnak a német CDU (USAracing)
A CDU konzervatív irányzatához sorolt politikust alacsonynak számító, 62,8 százalékos támogatottsággal választották meg a tisztségre.
dec. 8
14:54
Súlyos vasúti szerencsétlenség történt éjjel (Ripost)
Kisiklott és felborult egy expresszvonat. A vonaton 198-an utaztak a baleset idején, közülük 14-en súlyosan sérültek. A szerelvény összes, mind a 10 kocsija kisiklott. A társaságnak számos balesete történt az utóbbi másfél hónapban.
dec. 8
14:57
Kémkedés miatt hat év börtönre ítéltek Kínában egy japán nőt (ATV)
Kémkedés miatt hat év börtönbüntetésre ítéltek Kínában egy japán nőt - közölte szombaton a Kyodo.
dec. 8
15:21
Hivatalosan is Frans Timmermans lett az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje (ATV)
Egyedüli jelöltként hivatalosan is Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét választotta listavezetőjévé szombati lisszaboni kongresszusán az Európai Szocialisták Pártja (PES).
dec. 8
15:21
Könnygázos oszlatás után teljesen lezárták a Diadalív környékét Párizsban (SzMo)
Füst lepte el a környéket, miután a tüntetők megdobálták a rendőröket, azok pedig könnygázt vetettek be.
dec. 8
15:39
Putyinnál házalt a venezuelai elnök (USAracing)
Az olajárak esése és a Venezuela ellen bevezetett amerikai szankciók miatt a dél-amerikai ország hosszú ideje gazdasági és társadalmi válságban él.
dec. 8
15:51
Könnygázgránát találta el az M1 tudósítóját Párizsban (hirado.hu)
Könnygázzal oszlatják a tüntetőket a Champs-Elyséén
dec. 8
15:57
Hivatalosan is Timmermans lett a szocialisták csúcsjelöltje (hirado.hu)
A pártcsalád lisszaboni kongresszusán.
dec. 8
15:57
Felmérés: a konzervatívok nagy része elutasítja a Brexitet (ATV)
A kormányzó brit Konzervatív Párt tagjainak csaknem háromnegyede elutasítja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, és azt szeretné, ha az egyezményről kedd estére meghirdetett alsóházi szavazáson a konzervatív képviselők is ezt tennék. A megállapodás parlamenti elutasításának esetére a párttagság csaknem k
dec. 8
15:57
Fegyverkeznek a svájci polgárok! 50 százalékkal több engedélyt adtak k (Ripost)
Egy űrlapon csak jelezni kell, hogy az illető milyen célból kér fegyvert, de hogy ez igaz-e, azt nem kell bizonyítani és senki sem ellenőrzi.
dec. 8
16:21
Kramp-Karrenbauer: A CDU az utolsó európai néppárt (Képmás)
A vezető német kormánypárt élére választott Annegret Kramp-Karrenbauert ugyan Angela Merkel bizalmasaként tartják számon, de számos területen irányváltást hirdetett, és újabb szigorításokat sürget a menekült- és migrációs politikában.
dec. 8
16:27
Szigetre telepítenék a nemkívánatos migránsokat Dániában (hirado.hu)
Jogvédők tiltakoztak az ötlet ellen.
dec. 8
16:33
Franciaország és Németország szívesen látja a Huawei beruházásait (hirado.hu)
Washington és szövetségesei a kínai technológiai cég szoros állami kapcsolatait kifogásolják.
dec. 8
16:39
Videó: így zavarognak Párizsban (Képmás)
Szombaton is folytatódtak a sárgamellényes tüntetések Párizsban.
dec. 8
16:45
Salvini: Ne Párizs vagy Brüsszel mondja meg, mit tegyen Olaszország (hirado.hu)
Az olasz belügyminiszter új politikai programot vázolt fel Rómában.
dec. 8
16:48
Új program Európának is (Infostart)
A Liga vezette Olaszország ismét nagy nemzet kíván lenni.
dec. 8
16:51
Trump megnevezte Jeff Sessions utódját (USAracing)
A Fox televízió információi szerint Donald Trump döntésé­ben szerepet játszhatott, hogy Barrt köztisztelet övezi, korábbi kinevezése pedig kétpárti támogatást élvezett.
dec. 8
16:51
Brexit – Felmérés: a Konzervatív Párt tagjainak háromnegyede elveti a megállapodást (GazdaságPortál)
A kormányzó brit Konzervatív Párt tagjainak csaknem háromnegyede elutasítja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, és azt szeretné, ha az egyezményről kedd estére meghirdetett alsóházi szavazáson a konzervatív képviselők is ezt tennék. A megállapodás parlamenti elutasításának esetére a párttagság csaknem k
dec. 8
16:57
Szigetre telepítenék a nemkívánatos migránsokat Dániában (ATV)
Egy kietlen kis szigetre telepítenék a "nemkívánatos" migránsokat Dániában, az erre vonatkozó tervet - amely még a parlament jóváhagyására vár - pénteken fogadta el a dán kormány.
dec. 8
17:00
Kietlen szigetre száműzné a nemkívánatos migránsokat egy ország (Infostart)
Egy kietlen kis szigetre telepítenék a "nemkívánatos" migránsokat Dániában, az erre vonatkozó tervet - amely még a parlament jóváhagyására vár - pénteken fogadta el a dán kormány.
dec. 8
17:00
Egy szigetre vinnék a nemkívánatos migránsokat Dániában (Ripost)
Egy külön szigetre telepítenék a nemkívánatos migránsokat Dániában, az erre vonatkozó tervet - amely még a parlament jóváhagyására vár - pénteken fogadta el a dán kormány.
dec. 8
17:03
Holland miniszter: Az Lmbtiq-emberek bevonása és az egyenlőség az EU alapvető értéke (444.hu)
Wouter Koolmees holland szociális ügyekért felelős és munkaügyi miniszter a magyar és a lengyel kormánynak az LMBTIQ emberek védelméről szóló szöveg elleni fellépéséről azt mondta: itt kell meghúzni a vonalat.
dec. 8
17:09
Felkészültek a francia rendőrök a zavargásokra (hirado.hu)
A szakértő szerint a korábbiaknál jóval csendesebbek a szombati megmozdulások.
dec. 8
17:15
Megtalálták a magyarellenes plakátok feltételezett megrendelőjét (hirado.hu)
Egy 31 éves munkácsi nő rendelte meg és fizette ki az Állítsuk meg a szeparatistákat feliratú plakátokat.
dec. 8
17:21
Megtalálták a magyarellenes plakátok feltételezett megrendelőjét (ATV)
Az ukrán hatóságok megtalálták és meggyanúsították az októberben Kárpátalja több járásában kihelyezett magyarellenes óriásplakátok feltételezett megrendelőjét, egy munkácsi nőt - tájékoztatott szombaton honlapján az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
dec. 8
17:21
Sárgamellényesek: feszült a hangulat Párizsban (Képmás)
A francia fővárosban és vidéken is tízezrek tüntettek szombaton Macron politikái és a rendszer ellen.
dec. 8
17:30
Hivatalosan is Timmermans az európai szocialisták csúcsjelöltje (Infostart)
gyedüli jelöltként hivatalosan is Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét választotta listavezetőjévé szombati lisszaboni kongresszusán az Európai Szocialisták Pártja (PES).
dec. 8
17:33
Egyre jobban durvulnak a sárgamellényes tüntetések (HírTV)
Vízágyúval és könnygázzal fékezik meg a tüntetőket Párizsban a rendőrök.

Keresés