Recep Tayyip Erdogan győzelmét hétfőre virradóra a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) adatai is megerősítették, vagyis a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása alapján a hivatalban lévő államfő a voksok 52,4 százalékát szerezte meg a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson. Pártja is az első helyen végzett.
A menekültválságról vasárnap Brüsszelben tartott mini-csúcsértekezleten, amelyen az Európai Unió csupán 16 tagállama képviseltette magát, a várakozásnak megfelelően nem hoztak konkrét döntést, azonban a jelek szerint a német kancellár némi derűlátással tért vissza Berlinbe.
A Haber Türk televízió jelentése szerint az államfő győzelmét elismerte legfőbb riválisa, Muharrem Ince, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje.
Recep Tayyip Erdogan győzelmét hétfőre virradóra a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) adatai is megerősítették, vagyis a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása alapján a hivatalban lévő államfő a voksok 52,4 százalékát szerezte meg a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson. Pártja is az első helyen végzett.
Szíria "felszabadításának" a folytatását, és a terrorizmus elleni további küzdelmet ígérte hétfőn választási győzelme utáni első beszédében Recep Tayyip Erdogan újonnan megválasztott török államfő.
A Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) adatai is megerősítették a korábbi előzetes eredményt, miszerint Recep Tayyip Erdogan nyerte a török választást. Pártja szintén az első helyen végzett.
Szombat éjfélkor végre önállóan is autózni indulhattak Szaúd-Arábiában a nők, ekkortól lépett életbe a vezetési engedélyük, illetve szűnt meg hat évtizedes autóvezetési tilalmuk.
James Mattis amerikai védelmi miniszter vasárnap este bejelentette: két katonai támaszponton alakítanak ki átmeneti szállásokat az illegális migráns családoknak.
Legalább 86 ember vesztette életét Nigéria középső részén olyan támadások során, amelyeket feltételezhetően a muszlim vallású, nomád életmódot folytató fulani népcsoport fegyveres tagjai hajtottak végre vasárnap helyi lakosok ellen - jelentette a helyi rendőrség.
A flamand mester festménye évtizedekig lógott egy johannesburgi családi házban, anélkül, hogy bárki foglalkozott volna vele. Most százmilliókért kelhet el.
Négy nappal az európai állam-, és kormányfők találkozója előtt vasárnap szűkebb körben tanácskoztak Brüsszelben az uniós vezetők. A eredetileg nyolc országnak összehívott úgynevezett minicsúcsra további nyolc állam első embere is elment.
Az Egyiptomi Labdarúgó Szövetség cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a nemzeti csapat sztárja, Mohamed Szalah az oroszországi világbajnokság után lemondaná a válogatottságot.
A hivatalos összesítések alapján 52 százalékos többséget szerzett Recep Tayip Erdogan és pártja a törökországi választásokon. A voksolásról Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa, Törökország-szakértő beszélt.
Dél-Korea és Észak-Korea megállapodott, hogy a lehető leghamarabb helyreállítják a két ország közötti katonai kommunikációs csatornákat - jelentette be hétfőn a szöuli védelmi minisztérium.
Ma már nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Unió növekedésének motorjává egyre inkább Közép-Európa, azon belül a V4-együttműködésben részes országok válnak.
A világbajnoki újonc panamai labdarúgó-válogatott a papírformának megfelelően két mérkőzés után két vereséggel már biztosan kiesik Oroszországban, ám kapitányuk szerint a sima kudarcokból is rengeteget tanulhatnak, s a hasznukra válhatnak ezek a meccsek.
Ha Európában meg akarjuk védeni a nyitott határok koncepcióját, akkor a határokról „megfelelő módon gondoskodni kell” – jelentette ki Wolfgang Schäuble.
Az egyházat az zavarta, hogy Ogallo atya az oltár előtt is rappelni kezdett néha. Egy évre függesztették fel, hogy végiggondolja, mit akar valójában csinálni.
A héten kezdődik Madridban egy 85 éves orvos pere, aki a vád szerint elrabolt az anyjától egy újszülött gyermeket fél évszázaddal előtt. Ő az első, akit bíróság elé állítanak a hírhedt babalopási botrányban - írja a The Guardian.