Telefonon beszélt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormányzó jobboldali Liga vezetője, és a "hosszú és szívélyes" beszélgetés során a magyar kormányfő jó munkát kívánt neki.
Grenell a konzervatív forradalom főszereplői közül Kurzot emeli ki, aki szembeszállt Angela Merkellel és az EU kötelező menekültletelepítési kvótarendszerével.
A lányok kétszer annyira hajlamosak az okostelefon-függőségre, mint a fiúk, ami abból adódhat, hogy többet használják a közösségi médiát és az üzenetküldő szolgáltatásokat - ezt állapította meg egy kedden közétett dél-koreai tanulmány.
A Kremlhez ezer szállon kötődő Paul Manafort az óvadékmegállapodásban foglaltak ellenére kapcsolatba lépett azokkal, akik tanúskodnának pénzmosási és adócsalási ügyében.
A menekültügyi hivatal brémai kirendeltségének korábbi vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy a törvényeket megsértve juttatott menedékjoghoz legkevesebb 1200 embert.
Emlékérmét bocsátanak ki Szingapúrban is Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jövő heti szingapúri találkozója alkalmából - jelentette be a távol-keleti városállam pénzverdéje.
Az új olasz kormány véget vet a "migrációs biznisznek" - jelentette ki az olasz szenátusban a keddi bizalmi szavazás előtt Giuseppe Conte olasz kormányfő.
Emlékérmét bocsátanak ki Szingapúrban is Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jövő heti szingapúri találkozója alkalmából – jelentette be a távol-keleti városállam pénzverdéje.
Belgium átadta Franciaországnak a 2015. novemberi párizsi terrortámadások egyik feltételezett irányítóját, Yassine Atart - jelentette be kedden a belga szövetség ügyészség.
Nem azért kell tenni nagy erőfeszítéseket, hogy legálissá tegyék az illegális migrációt, hanem azért, hogy békés körülmények között élhessenek az emberek a hazájukban.