Konzervatív értelmiségi vagy radikális jobboldali aktivista? Götz Kubitscheknek mindegy, minek címkézik, amíg ő ki tud tartani a saját alapállása mellett. A német új jobboldal vidéki udvarházban élő, hétgyermekes hangadója egyesek szerint az AfD szellemi hátországának atyja. Magát nem tartja politikusnak, de az bizonyos, hogy követők tömege és a ma
Trump ugyan visszamondta a Philadelphia Eagles fehér házi meghívását, de a rajongóikat szeretettel várta a bajnok helyett immár a patriotizmust ünneplő rendezvényén. Amin aztán nem tudta elénekelni a God Bless Americát, és amin olyan "focirajongók" voltak, akik valamiért öltöny-nyakkendőben járnak, és nem ismerik a csapatuk legnagyobb hősét.
Trump „bátor és érett” döntést hozott azzal, hogy belegyezett a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Szingapúrban június 12-én tartandó csúcstalálkozóba – nyilatkozta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdán közölt interjúban.
Huszonhárom embert mentettek ki szerdán abból a vasércbányából északkelet Kínában, amelynek bejáratánál előző nap robbanószereket szállító teherautó robbant fel - közölte a kormány.
A Kim Dzsong Il barátjaként számon tartott egykori NBA-sztár, Dennis Rodman is ott lesz Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jövő keddi szingapúri csúcstalálkozóján, s valószínűleg valami szerepet is játszik majd a történelmi találkozó lebonyolításában.
Az újságoknak politikai szereplőként kellene regisztrálniuk magukat a Facebookon, és ugyanolyan szabályok vonatkoznának rájuk, mint a pártokra. Az Egyesült Államokban már bevezették, és áll a bál.
Az orosz elnök vizitjét rendkívüli biztonsági intézkedések kísérték, viszont megérkezésekor egy kisebb Putyin-párti (!) demonstrációt is tartottak civilek a Hofburg előtt.
Egyelőre nem sikerült teljesen eloltani a tüzet a csernobili zónában lévő erdős területen, ott, ahol a legmagasabb a sugárzás szintje, a szél pedig a főváros, Kijev felé viszi a füstöt - jelentette szerdán az UNIAN hírügynökség.
Donald Trump amerikai elnök "bátor és érett" döntést hozott azzal, hogy belegyezett a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Szingapúrban június 12-én tartandó csúcstalálkozóba - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínai állami műsorszolgáltatónak (China Media Group) adott interjújában, amelyből részleteket hírügynökségek szerdára virradóra
Egyelőre nem sikerült teljesen eloltani a tüzet a csernobili zónában lévő erdős területen, ott, ahol a legmagasabb a sugárzás szintje, a szél pedig a főváros, Kijev felé viszi a füstöt - jelentette szerdán az UNIAN hírügynökség.
Az új olasz kormány véget vet a migrációs biznisznek – jelentette ki Giuseppe Conte új olasz kormányfő a római szenátusban, amely kedden este bizalmat szavazott kormányának.
Az év első öt hónapjában 20 százalékkal több turista érkezett Horvátországba, mint a tavalyi év azonos időszakában. Nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak sokkal drágább lesz az idei horvát nyaralás, mint tavaly, hanem minden eddiginél nagyobb tömegre is fel kell készülni.
Csak rá kell nézni a Bilderberg-tematikát követő, Magyarország kormányát naponta több tucatszor populistának nevező lapok cikkeire, hogy tudjuk: velünk Torinóban idén kiemelt helyen foglalkoznak.
Ukrajnában a nyugatosodás nevében el akarják felejtetni az orosz nyelvet a lakossággal. A program áldozatai a magyarok, akik a NATO-ban vágtak vissza. Ukrajnában néztük meg, hogy mennyire bizarr a nyugatos fordulat egy félig zajló háború peremén.
Kilicet azért tartóztatták le a török hatóságok, mert feltehetőleg használta a ByLock nevű titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül a kormány szerint a 2016-os puccskísérletet előkészítették.
A nemrég hivatalba lépett bajor tartományi miniszterelnök menekültügyi szigorításokat akar életbe léptetni, amelyek kiterjednek a gyors kitoloncolásokra, valamint a határra érkező migránsok feltartóztatására is. Markus Söder kormánya tegnap fogadta el azt a programot, amely - szerinte - példát mutathat a többi német tartomány számára is.
Csaknem 450 radikalizálódott, köztük 50 iszlamista terrorizmusért elítélt szabadul 2019 végéig Franciaországban - közölte szerdán Nicole Belloubet igazságügyi miniszter, aki jelezte, hogy ezeket az embereket a hatóságok a szabadulásuk után is megfigyelik.