Sajátosan viselkedett, majd rosszul lett Diego Maradona a szentpétervári stadionban, ahol az argentin válogatott kedden 2-1-re legyőzte Nigériát, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a labdarúgó-világbajnokságon.
A 15 tagú koalíciós kabinet tíz minisztere, a tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalmat képviseli, míg öt tárcát a Cseh Szociáldemokrata Párt jelöltje fog vezetni.
Lengyelországban enyhítenék a törvényt, ami büntethetővé teszi, ha a lengyel nemzetet, illetve államot a náci Harmadik Birodalom által elkövetett háborús bűntettekben való bűnrészességgel vádolják.
Visszaélés és felbujtás miatt egy év börtönbüntetésre ítélte a belgrádi felsőbb bíróság szerdán Mira Markovicot, a diktátornak is nevezett volt szerb elnök, Slobodan Milosevic özvegyét.
A két párt egyeztetése eredménytelenül ért véget szerda hajnalban. A CSU továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy július elejétől megtagadják a belépést az EU-ban máshol már regisztrált menedékkérőktől.
Miloš Zeman cseh köztársasági elnök ma kinevezte Andrej Babiš új kormányát. Ezzel véget ért a tavaly október óta húzódó huzavona, amely alatt nem sikerült Babišnak a kabinet összeállítása. A 15 tagú koalíciós kormányban tízen a választásokon győztes ANO mozgalmat, öten pedig a Cseh Szociáldemokrata Pártot képviselik.
Heves esőzések akadályozzák a mentőalakulatok munkáját Thaiföldön, ahol negyedik napja keresnek egy barlangban 12 eltűnt tinédzsert, valamint az edzőjüket.
A Viorcia Dancila vezette kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány vitáján részt fog venni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, de a szavazás előtt elhagyják az üléstermet.
Az ukrán kiberrendőrség főnöke szerint bankok és nagyvállalatok vállalati rendszereire telepítettek back doorokat, ez arra utal, hogy nagy támadásra készülnek.
Egyre több menekült érkezik a Szarajevóba, Bosznia-Hercegovina fővárosába. Az elmúlt hetekben már csaknem háromezer új menekült lépte át illegálisan a szerb-bosnyák határt. A humanitárius szervezetek nem voltak felkészülve ekkora hullámra az országban. Szarajevóból Novák András tudósít.
Azt, amely alapján azokat is bebörtönözhették volna, akik a lengyelek felelősségét is felvetik a holokausztban. Morawiecki kormányfő szerint nem "valamiféle nyomás" hatására változtatták meg a törvényt, hanem de.
Az ENSZ felmérése szerint világszerte mintegy 70 millióra tehető a menekültek száma. 85 százalékuk a harmadik világ országaiban él. Az Európai Unió tagállamai közül Németország tárta legszélesebbre kapuit előttük, így a menekültek száma tavaly csaknem másfél millió volt. A második helyen – 402 ezerrel – Franciaország, a harmadik helyen pedig – 355
Hatalmas nyomás alatt vannak jelenleg a transzatlanti kapcsolatok Donald Trump amerikai elnök politikája miatt, és nem csak a kereskedelmi kérdésekben nagyok a nézeteltérések - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetőknek küldött szerdai levelében.
„Szlovákia támogatja az embercsempészek elleni küzdelmet, a migráció elsődleges okainak megoldását és a külső határok védelmét. Elutasítja ugyanakkor a migránsok elosztására vonatkozó kötelező kvótákat, mivel nem nekünk kell mások hibái miatt viselni a felelősséget és nem kívánható, hogy a beleegyezésük nélkül idegeneket fogadjunk be az ország terü
Nincs sok idő a migrációs válság megoldására, mivel az elősegítette számos populista politikai erő felemelkedését, az Európai Uniónak ezért mielőbb be kell bizonyítania, hogy képes a helyzet rendezésére – figyelmeztetett az Európai Tanács elnöke az uniós tagállamok vezetőknek küldött szerdai levelében.
Menekülttábort építeni Albániában azt jelentené, hogy az EU „lerakja valahová az elkeseredett embereket, mint a veszélyes hulladékot" – nyilatkozta a Bildnek Edi Rama albán kormányfő.
EU-s menekülttábort építeni Albániában azt jelentené, hogy az EU „lerakja valahová az elkeseredett embereket, mint a veszélyes hulladékot” – vélekedett az albán kormányfő.