2018. június 4. hétfő

jún. 4
8:48
A jobboldal győzött Szlovéniában (hirado.hu)
A bevándorlás volt az egyik fő téma a választáson.
jún. 4
8:54
Felszámolják az illegális párizsi menekülttáborokat (Képmás)
Párizsban a rendőrség elkezdett kiüríteni két illegális menekülttábort.
jún. 4
9:12
Bevetette magát az új olasz belügyminiszter: Szicília nem lehet Európa menekülttábora, lehet csomagolni (444.hu)
Vége a jó időknek az illegális bevándorlók számára, mondta a Liga-vezér Matteo Salvini, aki egyből szicíliai kampányeseménnyel kezdett belügyminiszterként.
jún. 4
9:18
Orbán szövetségese nyert Szlovéniában, de nem eléggé (444.hu)
„Meg kell várni, hogy kihűljenek a felforrósodott fejek” – mondta Janez Janša, aki tisztában van vele, hogy a koalíciós tárgyalások nem lesznek könnyűek.
jún. 4
9:24
A hollandok is szabadulnának a Fidesztől (HírTV)
Kizárnák a Fideszt az Európai Néppártból a holland kereszténydemokraták.
jún. 4
9:36
Aszad lehet az első, aki beteheti a lábát Kim Dzsong Un országába (Blikk)
Aki számít, ma már beáll egy közös fotóra az észak-koreai vezetővel, Kim Dzsong Unnal. A következő a sorban a szíriai elnök, Bassár el-Aszad lehet.
jún. 4
9:36
(18+) Lezuhant az ejtőernyős, átszúrta testét a fa (videó) (ATV)
Lezuhant egy pilóta a motoros siklóernyőjével, majd átszúrta a testét egy vastag fa.
jún. 4
9:42
Izrael egyelőre tehetetlen a papírsárkányokkal szemben (hirado.hu)
A zsidó állam a palesztinokkal fizettetné meg a gázai tüzet okozó papírsárkányok okozta károkat.
jún. 4
9:44
Újraindult a forgalom a hamburgi nemzetközi repülőtéren (hirado.hu)
Előző nap áramszünet miatt szünetelt a közlekedés.
jún. 4
9:45
Nem ünnepelhet Orbán barátja (Kripto Akadémia)
Hiába győzött a magyar kormányfő által támogatott Janez Jansa, nehéz kormányalakítási tárgyalásokra van kilátás Szlovéniában.
jún. 4
9:47
Lefokozásokkal készül a kis vezér a nagy csúcsra (Kripto Akadémia)
Nem mindenki nézi jó szemmel a javuló kapcsolatokat.
jún. 4
9:49
Otthon marad a First Lady (Kripto Akadémia)
Melania Trump szóvivője szerint az asszonyt embóliával kezelték.
jún. 4
9:51
Félrevezették a közvéleményt? (Kripto Akadémia)
Többe kerülhet az uniós elnökség Bécs számára.
jún. 4
9:54
Újraindult a forgalom a hamburgi repülőtéren (hirado.hu)
A repülőtéren előző nap áramszünet miatt leállították a közlekedést.
jún. 4
9:57
Merre fordul Szlovénia? (Infostart)
A vasárnapi szlovéniai előrehozott parlamenti választásokon leadott szavazatok közel 90 százalékos feldolgozottságánál a Janez Jansa volt miniszterelnök pártja, az ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt vezet. Ördög Tibor balkán-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa elhúzódó koalíciós tárgyalásokra számít. Hozzátette: a demokrat
jún. 4
10:00
Újraindult a forgalom a hamburgi repülőtéren (ATV)
Újraindult a forgalom hétfőn Hamburg nemzetközi repülőterén, amelyen előző nap áramszünet miatt leállították a közlekedést.
jún. 4
10:12
Salvini: Vége az illegális bevándorlók aranyéletének (USAracing)
Olaszországba az elmúlt években mintegy 600 ezer migráns érkezett, ezzel feszültséget keltve, és a múlt téli választási kampánynak is az egyik fő témája lett a migráció.
jún. 4
10:12
Szakértő: Akkor lesz uniós kompromisszum, ha a nyugati országok engednek (Képmás)
Tóth Norbert egyetemi docens szerint kompromisszum csak akkor születhet a migráció kérdésében, ha a nyugati országok engednek „nagyon merev kvótapárti álláspontjukból".
jún. 4
10:18
Hogy mi?! 3 év különbséggel szült ikreket egy 46 éves nő (Blikk)
A most 46 éves Samantha McConnel 3 év különbséggel hozta világra ikreit.
jún. 4
10:18
Lecseréltek katonai vezetőit az észak-koreai diktátor (HírTV)
Szakértők szerint mérsékeltebb tisztségviselőkre cseréli keményvonalas embereit.
jún. 4
10:18
Kitört a Fuego vulkán Guetamalában, halottak (ATV)
Kitört a Fuego (tűz) nevű vulkán Guetamalában vasárnap, mintegy 25 ember meghalt, köztük három gyerek, mintegy háromszázan égési sérüléseket szenvedtek, és többen eltűntek.
jún. 4
10:20
Botrány: a színpadon smárolt le egy nőt az államfő – videó (Blikk)
Rodrigo Duerte filippínó államelnök Dél-Koreában, Szöulban tett látogatást az ott élő filippínó közösségnél. A tiszteletére rendezett esemény azonban botrányba fulladt, mert Duerte lesmárolta a színpadon álló egyik hölgyet.
jún. 4
10:39
Újraindult a forgalom a hamburgi repülőtéren (Infostart)
Késések még lehetnek, de a budapesti járatok menetrend szerint közlekednek.
jún. 4
10:48
Lecserélte katonai vezetőit az észak-koreai diktátor (HírTV)
Három főtisztet is lecserélt Kim Dzsong Un.
jún. 4
11:00
A migráció kérdése volt a vízválasztó Szlovéniában (hirado.hu)
Ördögh Tibor Balkán-szakértő szerint a törésvonalat az jelentette az előrehozott választáson, hogy miként viszonyuljon Szlovénia a bevándorláshoz.
jún. 4
11:12
Szaltózás közben sült el a fegyvere az FBI ügynöknek (videó) (ATV)
Egy szolgálaton kívüli FBI-ügynök véletlenül meglőtt egy embert, miközben táncolt és hátraszaltózott a tömeg előtt egy denveri bárban.
jún. 4
11:18
Krasznojarszki terroristatoborzók elfogásáról számolt be az orosz biztonsági szolgálat (hirado.hu)
Szíriai és afganisztáni terrorcsoportok számára harcosokat toborzó, 11 fős vallási sejt leleplezéséről számolt be hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) krasznojarszi parancsnokságának sajtószolgálata.
jún. 4
11:18
Párizsban a rendőrség elkezdett kiüríteni két illegális menekülttábort (USAracing)
A múlt héten a hatóságok mintegy ezer migránstól "tisztították" meg a Párizs északkeleti részén fekvő, Millénaire nevű, ugyancsak illegális tábort. A menekülteket főváros környéki táborokba szállították.
jún. 4
11:24
Két konfliktus feszíti az Európai Uniót (hirado.hu)
Kiszelly Zoltán politológus a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában azt mondta: az uniót két konfliktus feszíti, egyrészt a kelet-nyugat konfliktus a nemzeti szuverenitás kérdésében, másrészt pedig az eurózóna nettó befizető, valamint nettó haszonélvezői, vagyis eladósodott országai között húzódó konfliktus. Az Európai Idő összefoglalója.
jún. 4
11:30
Harang szól az elcsatolt területekért Kaliforniában (hirado.hu)
1920-ban ezen a napon írták alá Versailles-ban az első világháborút lezáró szerződést.
jún. 4
11:42
25 életet követelt az 1974 óta legnagyobb vulkánkitörés (HírTV)
Az elnök háromnapos gyászt hirdetett.
jún. 4
11:42
Putyin szerint az ádáz amerikai belpolitikai harc gátolja találkozóját Trumppal (hirado.hu)
Putyin erről az ORF osztrák közszolgálati tévének adott interjújában beszélt.
jún. 4
11:42
Putyin: Ádáz belpolitikai harcok folynak Amerikában (Képmás)
Putyin szerint az amerikai belpolitikai harc gátolja, hogy Donald Trumppal találkozhasson – derült ki az orosz elnök egy tévéinterjújából.
jún. 4
11:57
A világ az álgyilkosságra figyelt, közben az ukránok veszélyes új fegyvert kaptak (Infostart)
Ellenérzéseket keltett az ukrán és az orosz újságírók körében is a Babcsenko-álgyilkosság, miközben sikeresen elterelte a figyelmet az ukrán hadsereg kelet-ukrajnai hadműveletéről.
jún. 4
11:57
Nem terrorista, egy zavarodott férfi volt a késes támadó (Kripto Akadémia)
A rendőrök csak úgy tudták megfékezni, hogy rálőttek: a lábát találták el.
jún. 4
12:00
Döbbenetes videó: garázsfeljárón végzett a puma a család kedvencével (Blikk)
Bár Floridában különös jogokat élveznek a vadon élő pumák, tekintve, hogy a faj egyedei pár évtizeddel ezelőtt még különösen veszélyeztetett fajnak minősültek, egy floridai lakosnál az egyik vadmacska most alaposan kiverte a biztosítékot.
jún. 4
12:00
A bevándorlás kérdése volt a vízválasztó Szlovéniában (USAracing)
A migráció témáját a kampányba emelő Szlovén Demokrata Párt 2014-hez képest 180 ezerről 220 ezerre növelte támogatottságát, ami azt jelzi, hogy sikeresen mozgósítottak.
jún. 4
12:06
Öngyilkos merénylők robbantottak Kabulban, többen meghaltak (USAracing)
Az elmúlt hónapokban többtucatnyi ember halt meg bombamerényletekben a fővárosban, még a muzulmán böjti hónap, a ramadán idején is.
jún. 4
12:06
Újabb thrillert írt Bill Clinton (Képmás)
Politikai thrillert publikált a volt elnök, amiből már készül is a sorozat.
jún. 4
12:15
Újabb öngyilkos merényletek Kabulban (Infostart)
Épp a békéről és a terrorizmus elítéléséről tanácskoztak az afgán vallási vezetők, amikor felrobbantották őket.
jún. 4
12:18
Átírják a kubai alkotmányt (USAracing)
A legutóbbi reform 2002-ben azzal egészítette ki az alkotmányt: a szocialista politikai berendezkedés Kubában megrendíthetetlen és visszavonhatatlan.
jún. 4
12:24
Kiderült, mikor és hol találkozhat Putyin és Kim Dzsong Un! (Blikk)
Szeptemberben Vlagyivosztokban tarthatják majd meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozóját a Távol-keleti Gazdasági Fórum alkalmából – közölte hétfőn orosz parlamenti és diplomáciai forrásokra hivatkozva a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
jún. 4
12:24
Jeffrey Sachs Trumpról: „A pszichopata kereskedelmi háborúja” (USAracing)
Világszerte politikai vezetők és közgazdászok sikertelenül töprengtek azon, hogy felfedezzenek egy stratégiát Trump láthatóan gyermeteg politikai kijelentései mögött.
jún. 4
12:30
Dániában betilthatják a gyerekek körülmetélését (Kripto Akadémia)
Koppenhága az első a világon, amely bevezetheti ezt a regulát.
jún. 4
12:30
Öngyilkos merénylők robbantottak Kabulban (hirado.hu)
Többen meghaltak.
jún. 4
12:42
Vizsgálatot indítottak a francia elnöki hivatal vezetője ellen (USAracing)
Kohler ellen az Anticor nevű korrupcióellenes szervezet tett panaszt befolyással való üzérkedés és összeférhetetlenség miatt.
jún. 4
12:42
Brit belügyminiszter: Továbbra is az iszlamista terrorizmus a legnagyobb veszély (Képmás)
Sajid Javid hétfőn ismertetett egyes részleteket a brit kormány felülvizsgált terrorizmusellenes stratégiájából.
jún. 4
12:48
Megvan, hol tarthatják a Putyin-Kim találkozót (ATV)
Szeptemberben Vlagyivosztokban tarthatják majd meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozóját, a Távol-keleti Gazdasági Fórum alkalmából - közölte hétfőn orosz parlamenti és diplomáciai forrásokra hivatkozva a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
jún. 4
12:48
Szeptemberben lehet az orosz-észak-koreai csúcs (hirado.hu)
Már az orosz-észak-koeai csúcs előkészítése is folyamatban van.
jún. 4
12:54
Intravénás injekciókat kap orosz börtönében az éhségsztrájkoló ukrán rendező (hirado.hu)
Három hete éhségsztrájkol a húsz évre ítélt Oleh Szencov ukrán rendező.

Keresés