Vészhelyzetet hirdetett kedden a zimbabwei egészségügyi minisztérium a fővárosban, Hararéban, miután kolerában meghalt húsz ember, több mint kétezren pedig megbetegedtek.
Több tekintélyes magyar egyetem nevével is visszaélhetett a Sargentini-jelentés, az érintettek között a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az ELTE jogi kara is szerepel - írja keddi számában a Magyar Idők. Az érintett egyetemek tagadják, hogy segítettek a jelentés összeállításában.
Marad Mourinho - hírek szerint túlélte a válságot a Manchester United labdarúgócsapatának edzője. Korábbi találgatások arról szóltak, hogy a Real Madrid éléről leköszönt legenda, Zinedine Zidane léphet az angol csapat trénerének helyére.
Köthenben vasárnap és hétfőn is békés gyászmenettel emlékeztek egy szombat éjjel, németek és afgánok közötti összetűzésben elhunyt 22 éves helyi férfira, de Berlinben és Szász-Anhaltban attól tartanak, hogy megismétlődhetnek a chemnitzi történések.
A cseh európai parlamenti képviselők többsége nem kívánja megszavazni a Magyarországról szóló Sargentini-jelentést - állapította meg az iDnes című cseh liberális hírportál, amely telefonon kérdezte a képviselőket és néhány véleményt nyilvánosságra is hozott.
Megvédi Orbánt a néppárt? Elég lesz 7 perc a miniszterelnöknek, hogy hatásosan érveljen a képviselők többsége ellen? A magyar demokrácia állapotáról két órán át vitatkoznak Strasbourgban.
Miközben az Európai Parlament történetében először a képviselők arról vitáznak, hogy megindítják-e az Európai Unió alapértékeinek szisztematikus megsértése esetére létrehozott eljárást, az Alapjogokért Központ elemzésében tételesen cáfolja a strasbourgi vita alapjául szolgáló Sargentini-jelentés állításait.
A Magyarország elleni uniós szankciók európai parlamenti megszavazásával az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt szövetségesével, a Ligával akar leszámolni a La Repubblica című olasz balközép napilap elemzése szerint.
A 2018/2019-es síszezon látványos újdonságokat tartogat a Ski amadé régióba látogatóknak. Új felvonók létesülnek Gasteinban, Maria Almban és a Flachau - Wagrain - St. Johann síterületen, melynek új neve mostantól: Snow Space Salzburg lett.
Több mint egymillió ember evakuálását rendelték el Dél-Karolina partvidékén a közelgő Florence hurrikán miatt. A trópusi ciklonok erejét mérő ötfokozatú skálán a Florence már most négyes fokozatú. Ráadásul tovább erősödhet, mire csütörtökön eléri a szárazföldet, - az előrejelzések szerint - Észak és Dél-Karolina határánál.
Amerika soha nem adja meg magát a zsarnokságnak - hangsúlyozta Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulóján tartott megemlékezésen kedden Pennsylvaniában.
A kétkamarás román parlament szenátusa is nagy többséggel megszavazta kedden azt az alkotmánymódosító törvényjavaslatot, amely "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként" határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.
A Sargentini-jelentésről szóló vitában a legtöbb néppárti hozzászóló Orbán Viktor ellen foglalt állást. Az EU-ellenes nacionalisták álltak ki inkább mellette.
A városi rendőrség első becslése szerint mintegy egymillióan vonultak utcára az önálló katalán köztársaság megalakításáért Barcelonában kedden, a katalán nemzeti ünnepen (Diada).
Új-Zéland Déli-szigetén nagy földrengés várható, amely átformálhatja a régiót és több mint 10 ezer embert zárhat el a külvilágtól - figyelmeztetnek kutatók egy új tanulmányban.
A 6 éves Katya édesanyja egyik éjjel arra ébredt, hogy beteg gyermeke hangosan sír, de ahelyett, hogy elaltatta volna, mérgében leharapta az alsó ajkát.
Ki gondolná a bohókás külsejű brit politikusról, a külügyi tárca vezetéséről nemrégiben lemondó Boris Johnsonról (54), hogy egy igazi szívtipró. Johson 25 év után éppen válófélben van feleségétől, aki azután hagyta faképnél, hogy férje telefonján néhány egyértelmű üzenetet talált. Ezeknek pedig a csinos Carry Symonds (30) volt a címzettje, aki a kü
Rágalmazással vádolta meg, egyben – elégtételt követelve – párbajra hívta ki Alekszej Navalnij ellenzéki politikust Viktor Zolotov hadseregtábornok, az orosz Nemzeti Gárda parancsnoka a YouTube videómegosztó csatornán kedden megjelent üzenetében.
Egy fegyintézetben oktató tanárnő titkos szerelembe bonyolódott az egyik elítélttel, aki arra kérte, csempésszen be neki kábítószert és pornófilmeket tartalmazó memóriakártyát, amellyel kereskedhet a börtönben.
Dél körül szavaz az Európai Parlament a Sargentini-jelentésről. Orbán Viktor szerint megszavazzák a dokumentumot, azzal pedig lehetővé válik az alapjogok megsértését büntető 7. cikk bevetése Magyarországgal szemben.
Ahogy öregszik, egyre bölcsebb és okosabb, így már meghallja a milliók szavát, akik szerint változást hozhatna, mondta a hat súlycsoportban is világbajnoki címig jutó bokszlegenda.