Több mint 2 százalékkal, négyéves csúcsra emelkedett a Brent típusú könnyűolaj világpiaci ára hétfőn annak nyomán, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) elutasította a kitermelés azonnali növelését, jóllehet Donald Trump amerikai elnök többször is felszólította az olajkartellt, hogy tegyen lépéseket a globális kínálat bővítésére az ára
Teljesen új világrend van kialakulóban, és ez új biztonsági kockázatokat hoz magával, amelyek ellen Európának, sőt az egész világnak fel kell lépnie - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban annak kapcsán, hogy az ENSZ-közgyűlés e héten zajló ülésszakához kapcsolódva külön tanácskozást tartanak erről a témár
A rendelet egyik fő pontja, hogy az olasz állampolgárságban részesült, de nemzetközi terrorizmus vádjával jogerősen elítélt bevándorlókat megfosztják állampolgárságuktól.
Távozik tisztségéből Rod Rosenstein amerikai igazságügyminiszter-helyettes, aki a 2016-os elnökválasztásokba történt állítólagos orosz beavatkozásokat vizsgáló FBI-nyomozást felügyeli - értesült hétfőn az Axios amerikai hírportál, illetve a CNN hírtelevízió fehér házi forrásokra hivatkozva.
A brit Munkáspárt most kezdődött őszi kongresszusa előtt Jeremy Corbyn pártvezér azt mondta: nem kampányol újabb brexit-népszavazásért, de elfogadja pártja véleményét. Felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy a Labour-tagság újraszavaztatná a briteket.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Timothy Michael Dolan bíboros, New York-i érsek fogadja rezidenciáján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. A legbefolyásosabb amerikai főpap cifra ügyeiről itt írtunk. Fotó: KKM / Mitko Stoichev/MTI/MTVA
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház hétfői bejelentése szerint csütörtökön találkozik Rod Rosenstein igazságügyminiszter-helyettessel, aki sajtóértesülések szerint távozhat tisztségéből.
Az egyiptomi Mohamed Szalah nyerte az év legszebb góljáért járó, idén tizedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) londoni éves gáláján vehetett át.
Az Ausztriában, Németországban és Csehországban is komoly széllökéseket okozó Fabienne névre keresztelt szélvihar erejéből Szlovákiába is jutott. A viharral együtt megérkezett a szezon első havazása is a Magas- és az Alacsony-Tátrába is.
Az új biztonsági kihívások miatt ma már a világ olyan részeit is veszélyek fenyegetik, amelyeket eddig biztonságosnak tekintettünk – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Az első vizsgálati eredmények alapján Campylobacter nevű baktérium okozta a hányással, hasmenéssel, magas lázzal járó tömeges megbetegedéseket Domoszlón és Kisnánán - tájékoztatta a Heves Megyei Kormányhivatal hétfőn az MTI-t.
Teljesen új világrend van kialakulóban, és ez új biztonsági kockázatokat hoz magával, amelyek ellen Európának, sőt az egész világnak fel kell lépnie - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban annak kapcsán, hogy az ENSZ-közgyűlés e héten zajló ülésszakához kapcsolódva külön tanácskozást tartanak erről a témár
Tavaly ilyenkor már az összes tiroli gleccseren lehetett síelni, szeptember végén Dachstein és a francia Tignes is kinyitott. Az idén más a helyzet. A forró augusztus és az előző hétvégéig tartó meleg miatt még nem ideálisak a körülmények a gleccsereken.
A 25 éves modellnek, Rocio Cervantesnek már elege lett abból, hogy az emberek a külseje alapján ítélik meg, illetve rosszallóan tekintenek rá csak azért, mert az arcát aknék csúfítják el. A lány végső elkeseredésében úgy döntött, csillagokkal díszíti a gyulladt, sebes területeket, de nem azért, hogy eltakarja a szépséghibáit...
Több mint 700, ablakból kiesett gyerek vesztette életét az idén Oroszországban – közölte Anna Kuznyecova, az orosz elnök gyermekjogi biztosa egy hétfői moszkvai sajtótájékoztatón.
Vasárnapról hétfőre virradóra markáns hidegfront haladt át az osztrák Alpokon, több helyütt 1500 méter alá csökkent a hóhatár. A hóval hideg is jött, több helyütt idén először üzemelnek a hóágyúk.
Az Állambiztonsági Hivatal elnöke körül kirobbant viták nem használtak sem a CDU-nak, sem a CSU-nak, az ellenzéki Alternatíva Németországnak elnevezésű jobboldali párt viszont nagyot profitált a koalíciós válságból.
Újabb húsz nap elzárásra ítélték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust még aznap, hogy hétfőn kiengedték egy moszkvai különleges fogva tartási központból, ahol éppen letöltötte 30 napos "adminisztratív letartóztatását" a nyilvános politikai megmozdulások megszervezésére vonatkozó előírások megsértése miatt.
Kegyetlenségek előre kitervelt, koordinált kampányának nevezte jelentésében a tavaly ősszel történteket az amerikai külügy, de tartózkodott a népirtás és az emberiesség elleni bűncselekmény kifejezéstől.
Pedig az, hogy gyerekpornót, nemi erőszakot, kínzást, öngyilkosságokat és gyilkosságokat kell végignézniük munkájuk során, tartós lelki sérüléseket okoz nekik.
Az új biztonsági kihívások miatt ma már a világ olyan részeit is veszélyek fenyegetik, amelyeket eddig biztonságosnak tekintettünk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakához kapcsolódóan rendezett Nelson Mandela béke-csúcstalálkozón.
A puccsal hatalomra került Prayut tábornok korábban tagadta ezt, de most, hogy újra engedélyezik az országban a politikai pártok működését, meggondolta magát.
Magyarországnak az egyik legfontosabb erőforrása a felsőoktatási rendszere. Mára már 3 ezer fölé emelkedett a kétoldalú megállapodások alapján Magyarországon tanuló diákok száma.
A mianmari hadsereg tömeggyilkosságok, tömeges nemi erőszak, és egyéb kegyetlenségek előre kitervelt, összehangolt kampányát folytatta a délkelet-ázsiai ország rohingja muszlim kisebbsége ellen - állapította meg az amerikai külügyminisztérium hétfőn közzétett jelentésében.
Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke három hónapos kislányával érkezett New Yorkba, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlés ülésszakához kapcsolódóan rendezett Nelson Mandela-csúcstalálkozón. A 38 éves kormányfő beszédet is mondott. Ám a legnagyobb figyelmet mégis az kapta, ahogy belépett az ülésterembe karján a kislányával.