Merényletet kíséreltek meg Asraf Gáni afgán elnök ellen az ország délkeleti részén fekvő Gazni tartományban, ahova látogatásra érkezett; az államfő nem sebesült meg - vált ismertté több hivatalos forrásból.
Német pilóták is csatlakoznak a Ryanair dolgozóinak több országra is kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetéséhez, emiatt 150 járatot töröltek Európa-szerte.
Az európai kampányra melegített be Emmanuel Macron New Yorkban, nyílt támadást indítva a nacionalista irányultságú pártok által vezetett országok ellen.
Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közvetve Valentin Popát tette felelőssé azért, hogy az RMDSZ felfüggesztette parlamenti együttműködését a szociálliberális kormánykoalícióval.
Lemondott Valentin Popa román oktatási miniszter, miután Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közvetve őt tette felelőssé azért, hogy az RMDSZ felfüggesztette parlamenti együttműködését a szociálliberális kormánykoalícióval.
Az ajtók nyitva állhatnak, amennyiben a bevándorlók be tudnak illeszkedni – ez nagyon fontos –, és amennyiben nem jelentenek fenyegetést az identitásra – fogalmazott Ferenc pápa.
Lemondott Valentin Popa román oktatási miniszter csütörtökön, miután Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közvetve őt tette felelőssé azért, hogy az RMDSZ felfüggesztette parlamenti együttműködését a szociálliberális kormánykoalícióval.
Több, egybehangzó szlovákiai értesülés szerint egy magyar származású egykori komáromi nyomozónál tartottak házkutatást a szlovák újságíró, Ján Kuciak megölése ügyében.
A magyar nemzetiségű értelmiségieket órákra feltartóztatják a határon, személyes holmijukat minden indoklás nélkül tüzetesen átvizsgálják, miközben az eljárás okát nem közlik.
Egy kínai gyártmányú, gyermekeknek szánt, kerámia reggelizőkészletből magas ólom és kobaltkioldódást mért a német hatóság. A problémás termékből Magyarországra is szállítottak, erről a Nébih a RASFF rendszeren keresztül értesült a problémáról.
Az orosz külügy tagad, de egy orosz és egy brit portál is arról ír, hogy az orosz katonai elhárítás egyik ezredese járt Salisburyben, amikor megmérgezték Szergej Szkripal volt ügynököt és a lányát.
Beregszászon nincs semmiféle ukránellenes hangulat, ezért Ukrajnának nem kellene kardcsörtetéssel foglalkoznia az Európai Unió határán – jelentette ki Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.
Egy hete az Ukrinform ukrán állami hírügynökség kiszivárogtatott egy rejtett kamerával készült felvételt, amely felkerült a YouTube videomegosztóra is.
Jelentős kockázatokat jelentene több nagy európai légitársaság, köztük a Wizz Air számára, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból – állítja a Moody's Investors Service.
A bírságon az amerikai és a brazil hatóságok 20-80 százalékos arányban osztoznak majd, cserébe megszüntetik a brazil olajipari óriáség elleni vizsgálatot az USA-ban.
Hagyományos kínai orvoslást alkalmazó központ és egy hozzá kapcsolódó apartman park alapkövét rakták le csütörtökön Celldömölkön, a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő szomszédságában.
Letartóztattak az ír hatóságok egy férfit, mert a lekésett repülőgépe után futott a dublini repülőtér kifutópályáján, hátha sikerül megállítania és felszállnia rá.
A német menekültügyi hivatal több mint tízezer esetben figyelmeztette tavaly a Németország belső biztonságáért felelős Alkotmányvédelmi Hivatalt arra, hogy szélsőséges beállítottságú személyek nyújtottak be menedékkérelmet.
Ha kiutasítják a konzulunkat Ukrajnából, mi is kiutasítjuk az ukrán konzult Magyarországról – így válaszolt Szijjártó Péter külügyminiszter a New York-i ENSZ közgyűlés végeztével, miután egyeztetett ukrán kollégájával, Pavlo Klimkinnel.