A génekben is nyomot hagy a szegénység az amerikai Északnyugati Egyetem kutatása szerint, amelynek eredményei megváltoztatják a génekről alkotott azon elképzelést, miszerint azok az emberi test fogantatáskor rögzült, állandósult jellemzőit hordozzák magukban.
Meghalt Nina Lagergren, Raoul Wallenberg II. világháborús svéd diplomata húga - jelentette be hétfőn az általa létrehozott Wallenberg Akadémia alapítvány.
A Négy Mancs állatvédő szervezet Jordániába szállítja annak a rafahi állatkertnek a lakóit, amelyek élőlényekhez méltatlan körülmények között tengették az életüket, és már az éhhalál fenyegette őket. (Fotógaléria)
Híre terjedt, hogy a bizonytalanság és a közelgő időpontok miatt már nem lehet fogadni Nagy-Britanniában interneten és a fogadóirodákban a brexit időpontjára vagy a kilépés módjára, ám nincs olyan körülmény, amely meggátolná a briteket abban, hogy megtegyék a tétjeiket.
Közös frakciót alapítanának a nacionalista, bevándorlásellenes pártok az európai parlamenti választások után. Erről állapodott meg az olasz kormánypárt a Liga, a német AfD és még két párt. Orbán Viktor viszont nem ment el a kampánynyitóra, de a lengyel Jog és Igazságosság és az osztrák Szabadságpárt sem küldött képviselőket.
A nepáli kormány által kijelölt hegymászókból álló csoportot küldenek a Mount Everest (Csomolungma) magasságának újbóli megmérésére és annak kiderítésére, hogy a 2015-ös nagy erejű földrengés miatt csökkent-e a hegy magassága.
A nepáli kormány által kijelölt hegymászókból álló csoportot küldenek a Mount Everest (Csomolungma) magasságának újbóli megmérésére és annak kiderítésére, hogy a 2015-ös nagy erejű földrengés miatt csökkent-e a hegy magassága.
Prioritásnak nevezte Moszkva és Ankara számára az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszerek török megvásárlásáról kötött szerződés végrehajtását Vlagyimir Putyin orosz elnök a legmagasabb szintű kétoldalú együttműködési tanács hétfői moszkvai tanácskozásán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn elmozdította hivatalából Randolph Alles igazgatót, az Egyesült Államok titkosszolgálatának vezetőjét - jelentette a Fox televízió.
A bevándorlás jelentette kockázatot tovább súlyosbítja az Európai Bizottságnak a migrációs folyamatok serkentését célzó hozzáállása és erőteljes nyomása - jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok külügyminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozását követően.
Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnök stábja továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a stadionbeli jelölti vitát ellenfelével, Volodimir Zelenszkijjel tartsák meg április 14-én, április 19-én pedig még egyet a köztévében, ahogy azt a törvény előírja.