Heteken belül trónra lép Japán új császára. Naruhito uralkodásának korszaka a Reiva (szépeséges harmónia) nevet kapja. Az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai újságíró szerint szimbolikus ugyan a császár szerepe, de befolyással lehet a japán politikára.
Gyakorlatilag analfabéta tanárt közvetített ki egy utánpótlás-nevelésért felelős cég egy londoni elitiskolába. A problémára pár napon belül fény derült, az érintett tanár pedig perelni próbálta az iskolát, amiért kirúgták.
Megnehezítheti a brexit a Nagy-Britanniában lakást bérlő uniós polgárok életét. A brit főbérlők szövetsége szerint, bár a kormány velük akarja ellenőriztetni, kinek van joga bérelni, az irányelvek ködösek. Így előfordulhat, hogy inkább nem adnak ki lakást európaiaknak, így magyaroknak sem.
A török kormánypárt nem hajlandó beletörődni Isztambul elvesztésébe. A szavazatok újraszámláltatása során ezrével szerzi jelöltjük az újabb voksokat. (Külföld)
A Google a törvény adta kiskapukkal élve fizet 24-ed annyi adót, mint kellene. A dolog legális, csak épp nem etikus, ezért a brit Munkáspárt lépéseket sürget.
Megállapodás született az orosz cetbörtönben fogva tartott összes delfin szabadon engedéséről - jelentette ki Oleg Kozsemjako, az orosz Távol-Kelet Tengermellék régiójának kormányzója hétfőn a Szrednyaja-öbölnél.
Theresa May miniszterelnök lemondatását kezdeményezte hétfőn a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának egyik prominens alsóházi képviselője, aki szerint ha May szerdáig távozik, az Egyesült Királyság már pénteken kiléphet az Európai Unióból.
Theresa May miniszterelnök lemondatását kezdeményezte hétfőn a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának egyik prominens alsóházi képviselője, aki szerint ha May szerdáig távozik, az Egyesült Királyság már pénteken kiléphet az Európai Unióból.
„A politika romjain a gonosz és az önkény tud uralkodni. Ezt látjuk Magyarországon Orbánnal, Lengyelországban és Olaszországban Salvinivel” - fogalmazott Guy Verhofstadt Firenzében.
Ismét fennáll a veszélye, hogy a szigetország megállapodás nélkül „kieshet” az Európai Unióból. Miközben Theresa May miniszterelnök az ellenzékkel alkudozik, saját pártjában őt, a Munkáspártban pedig annak vezetőjét távolítaná el a tagság egy része.
A klímaváltozás, az urbanizáció és a demográfiai válság jelentette kihívások a legfontosabb globális megatrendek között vannak, ezek elkerülhetetlenül és nagyban befolyásolni fogják a világ működését 2030-ig - figyelmeztettek egy hétfőn közzétett európai uniós jelentésben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) bekérette hétfőn a budapesti ukrán nagykövetet Kelemen Hunor kitiltása miatt Ukrajnából - közölte a tárca az MTI-vel.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nyitott a napirenden lévő problémák megvitatására, de a Donyec-medencei helyzetet elsősorban maguknak az ukránoknak kell rendezniük - kommentálta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Volodimir Zelenszkij ukrán elnökjelöltnek azt a kijelentését, hogy megválasztása esetén mielőbbi tűzszünet elérésére fog törekedni a szakadá
Magyarország konzuli feladatokat is ellátó diplomáciai képviseletet nyitott Luxembourgban, ahol az országban élő mintegy kétezer fős magyar közösség, valamint a Belgium és Németország közel eső részein élő magyarok is intézhetik ügyeiket - jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban hétfőn.
A génekben is nyomot hagy a szegénység az amerikai Északnyugati Egyetem kutatása szerint, amelynek eredményei megváltoztatják a génekről alkotott azon elképzelést, miszerint azok az emberi test fogantatáskor rögzült, állandósult jellemzőit hordozzák magukban.
Meghalt Nina Lagergren, Raoul Wallenberg II. világháborús svéd diplomata húga - jelentette be hétfőn az általa létrehozott Wallenberg Akadémia alapítvány.
A Négy Mancs állatvédő szervezet Jordániába szállítja annak a rafahi állatkertnek a lakóit, amelyek élőlényekhez méltatlan körülmények között tengették az életüket, és már az éhhalál fenyegette őket. (Fotógaléria)
Híre terjedt, hogy a bizonytalanság és a közelgő időpontok miatt már nem lehet fogadni Nagy-Britanniában interneten és a fogadóirodákban a brexit időpontjára vagy a kilépés módjára, ám nincs olyan körülmény, amely meggátolná a briteket abban, hogy megtegyék a tétjeiket.
Közös frakciót alapítanának a nacionalista, bevándorlásellenes pártok az európai parlamenti választások után. Erről állapodott meg az olasz kormánypárt a Liga, a német AfD és még két párt. Orbán Viktor viszont nem ment el a kampánynyitóra, de a lengyel Jog és Igazságosság és az osztrák Szabadságpárt sem küldött képviselőket.
A nepáli kormány által kijelölt hegymászókból álló csoportot küldenek a Mount Everest (Csomolungma) magasságának újbóli megmérésére és annak kiderítésére, hogy a 2015-ös nagy erejű földrengés miatt csökkent-e a hegy magassága.
A nepáli kormány által kijelölt hegymászókból álló csoportot küldenek a Mount Everest (Csomolungma) magasságának újbóli megmérésére és annak kiderítésére, hogy a 2015-ös nagy erejű földrengés miatt csökkent-e a hegy magassága.
Prioritásnak nevezte Moszkva és Ankara számára az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszerek török megvásárlásáról kötött szerződés végrehajtását Vlagyimir Putyin orosz elnök a legmagasabb szintű kétoldalú együttműködési tanács hétfői moszkvai tanácskozásán.