A tárcavezető leszögezte a Mueller-bizottság nem talált bizonyítékot sem összejátszásra, sem összeesküvésre az orosz kormányzattal vagy az Internet Research Agency (IRA) nevű orosz álhírgyárral.
Május 25. és 28. között Japánba látogat Donald Trump amerikai elnök, így ő lesz az első külföldi államfő, aki állami látogatáson találkozik a május 1-jén trónra lépő új japán császárral, Naruhitóval - közölték pénteken Tokióban.

Phenjan csütörtökön azzal a követeléssel is előállt, hogy váltsák le Mike Pompeo külügyminisztert, mint az észak-koreai nukleáris leszerelési tárgyalások amerikai delegációvezetőjét. (Külföld)
Összesen 37 kormány-, illetve államfő, valamint egyéb vezető jelezte részvételét az április 25. és 27. között Pekingben tartandó második Egy övezet, egy út fórumra - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Vang Ji kínai külügyminiszter.
Az ezen a héten az Észak-Korea által kipróbált taktikai fegyver minden valószínűség szerint nem ballisztikus rakéta, hanem szárazföldi műveletekben bevethető, irányítható rakétafegyver - állapította meg pénteken a szöuli és a washingtoni kormányzat.

A rendőrség terrorcselekményként vizsgálja a történteket, melyek előzménye, hogy egy érzékeny időszakban házkutatások sorába kezdtek Londonderryben. (Külföld)
160 ember vesztette életét a márciusi támadásban. A tehetetlennek tartott kormányt már a kormánytöbbség sem támogatta, és tízezres tüntetések is követelték távozását. (Külföld)
Enough, azaz elég. Ezt a szót posztolta Facebook-oldalára a Real Madrid walesi sztárja, Gareth Bale. Elsőre azt lehetett hinni, hogy klubváltásról van szó, de kiderült: Bale a PFA (Professzionális Labdarúgók Szövetsége) antirasszista kampányához csatlakozott.
Jelentős torlódás alakult ki a szerb, a román és az ukrán határátkelőhelyek kilépő oldalán az európai iskolai szünetek, valamint a szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt. Az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen technikai okok miatt szünetel a határfogalom.
Aleksandar Vucic mellett felszólal majd Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina háromtagú államelnökségének soros, szerb tagja, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Üzenetet küld Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai diktátornak Mun Dzse In dél-koreai elnök közvetítésével, a dél-koreai államfő már meg is kapta az amerikai elnök üzenetét - tudatta pénteken egy jól értesült diplomáciai forrás Szöulban.

Az ír sajtó szerint 25 napja lett volna a magyar hatóságoknak elmenni a férfiért, a bíróság pedig nem fogadta el a húsvétra fogott halasztási kérelmet.
Még a német cég nevét sem lehet megemlíteni most, mivel közük lett egy Tienanmen téri eseményekre utaló rövidfilmhez. A vállalat nem győz bocsánatot kérni.
„Ó, Financial Times, mit tudsz te Törökországról, ami négymillió menekültnek ad otthont? Hány menekült van a te hazádban?” – kérdezte Erdogan, miközben tovább zuhant a líra értéke.
A gazdasági nehézségekkel küzdő India idei parlamenti választása meghatározó momentum lehet Délkelet-Ázsia biztonsága szempontjából. A jelenlegi miniszterelnök, Narendra Modi külpolitikája a régió egyik vezető hatalmává emelte az országot, az ellenzéknek viszont más elképzelései vannak. A Hetek cikke.
Moszkva biztonsági okokból nem nevezi meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsng Un észak-koreai vezető előkészületben lévő találkozójának időpontját és helyszínét - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.
Az RMDSZ nem szavaz bizalmat egy újabb PSD-ALDE kormánynak a bukaresti parlamentben, ha csak azért szervezik át a kormányt, hogy a minisztercseréknél megkerüljék Klaus Iohannis államfőt - szögezte le a francia közszolgálati rádió (RFI) román adásában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
"Itt állunk a józan ész apró szigetén, boldoggá tesz, hogy csatlakozhatom hozzátok" - szavalta az Oxford Circus közepén egy rózsaszín vitorláshajóról. Közönsége leült, a rendőrség bevetette a Tüntető Eltávolító Csoport (TECS).
Előzetes bejelentésükkel ellentétben nem bénították meg pénteken a londoni Heathrow repülőtér forgalmát a Londonban napok óta folyamatosan tiltakozó környezetvédelmi aktivisták, a brit fővárosban folytatódtak a demonstrációk.
Bár a legutóbbi északi-sarki NATO-hadgyakorlat célja 'papíron' a katonák hidegtűrő képességének felmérése volt, a valódi veszély az orosz nagyhatalmi ambíció lehet.
Egyetlen alátámasztott bizonyítékot sem tartalmaz a 2016-os elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozásra a Robert Mueller amerikai különleges ügyész vezette vizsgálatról közzétett jelentés - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Egyetlen alátámasztott bizonyítékot sem tartalmaz a 2016-os elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozásra a Robert Mueller amerikai különleges ügyész vezette vizsgálatról közzétett jelentés - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.
Előzetes bejelentésükkel ellentétben nem bénították meg pénteken a londoni Heathrow repülőtér forgalmát a Londonban napok óta folyamatosan tiltakozó környezetvédelmi aktivisták, a brit fővárosban folytatódtak a demonstrációk.
Az utolsó festményeket - 15 darab XVII. századi képet - is átszállították pénteken a tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a katedrálisból.