2019. április 21. vasárnap

ápr. 21
8:09
Ukrajna elnököt választ (444.hu)
A vasárnapi második fordulóban csak Porosenko és Zelenszkij neve szerepel a szavazólapokon.
ápr. 21
8:18
Templomrobbantások Sri Lankán: külföldiek is vannak az áldozatok között (Infostart)
Olyan helyeket ért támadás húsvétvasárnap, ahol sok turista jár. Több mint száz halottja van a robbantásoknak. Friss jelentések szerint az áldozatok között legkevesebb 35 külföldi van.
ápr. 21
8:21
Katolikus templomokban robbantottak Srí Lankán, több mint száz halálos áldozat (USAracing)
A támadásokat a fővárosban, Colombóban, illetve annak környékén lévő szállodáknál, templomoknál követték el. A miniszterelnök sürgősen összehívta az ország biztonsági tanácsát.
ápr. 21
8:33
Templomoknál és szállodáknál robbantottak Srí Lankán (ATV)
Három katolikus templomot és három szállodát ért szinte egyidejű robbantásos támadás húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán, olyan helyeken, ahol turisták is nagy számban megfordulnak. Legkevesebb 156 ember meghalt, további több mint 400-an pedig megsebesültek - jelentette a helyi média részben a rendőrségre hivatkozva. Friss jelentések szerint a halál
ápr. 21
8:39
Templomokat, szállodákat ért bombamerénylet Sri Lankán, több tucat áldozat (Kripto Akadémia)
Hat robbanásban legalább ötvenen meghaltak. (Külföld)
ápr. 21
8:45
Ma kiderül, ki lesz Ukrajna elnöke (ATV)
Vasárnap helyi idő szerint reggel nyolc órakor (közép-európai idő szerint hét órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyben eldől, ki lesz Ukrajna következő államfője: marad Petro Porosenko, vagy Volodimir Zelenszkij humorista-színész-producer váltja őt a tisztségben.
ápr. 21
8:48
Ma eldől, iparmágnást vagy humoristát akar-e Ukrajna (Infostart)
Az első forduló eredménye és a közvéleméánykutatások egyértelmű kimenetelt mutatnak. Estére kiderül, lesz-e hatalomváltás Ukrajnában.
ápr. 21
9:09
A Huawei állami kapcsolatairól szellőztetett meg információkat a CIA (ATV)
A kínai hadseregtől, Kína Nemzeti Biztonsági Bizottságától és még egy állami védelmi szervezettől szerzett pénzt a Huawei - ezt írja a brit Times. Az újság nem nevezi meg a forrását, ugyanakkor megemlíti, hogy a Huawei és a kínai állam közötti kapcsolatra létezik bizonyíték, csak éppen nem nyilvános.
ápr. 21
9:09
Katolikus templomokban robbantottak Srí Lankán – több mint 150-en meghaltak (USAracing)
A támadásokat a fővárosban, Colombóban, illetve annak környékén lévő szállodáknál, templomoknál követték el. A miniszterelnök sürgősen összehívta az ország biztonsági tanácsát.
ápr. 21
9:11
A félelem legyőzésére hívott fel Ferenc pápa a vigilián (USAracing)
Ferenc pápa arra szólította fel az embereket a szombat esti vigilián, hogy győzzék le a félelmet és a kétségbeesést, mert ezek véget vetnek a reménynek.
ápr. 21
9:12
Bajba került egy képviselő, mert alkoholt ivott a vonaton (Blikk)
Egészen érdekes fogadtatásban részesült egy brit munkáspárti képviselő bocsánatkérése. A politikus azért került bajba, mert alkoholt fogyasztott a vonaton - többen pedig szimpátiájukat fejezték ki, és még tippeket is adtak, hogyan lehet titokban inni a tömegközlekedésen.
ápr. 21
9:24
Elnököt választanak a macedónok (Infostart)
Az előrejelzések szerint egyenlő esélyekkel fut neki a három jelölt.
ápr. 21
9:27
Távozik a Juventustól? Megszólalt C. Ronaldo (ATV)
A Juventus megszerezte története 35. bajnoki címét Olaszországban, miután hátrányból fordítva 2–1-re győzött a Fiorentina ellen, amivel az előnye behozhatatlanná vált a második Napoli előtt.
ápr. 21
9:48
Legalább 100 ember meghalt és 300 megsebesült Sri Lankán egy összehangolt merényletsorozatban (SzMo)
Hat helyen történt robbantás keresztény templomokban és külföldi turistákkal teli szállodákban.
ápr. 21
10:00
Ez maradt a robbantások után: felvételek a Sri Lanka-i merényletsorozatról (SzMo)
Romok, törmelék, tűz és vér mindenhol.
ápr. 21
10:18
Romokban a templomok, több mint százan meghaltak – Sokkoló képek a Srí Lanka-i merényletsorozat helyszínéről (Blikk)
Merényletsorozat rázta meg Srí Lankát húsvét vasárnap; három templomot és három hotelt robbantottak fel eddig ismeretlen elkövetők.
ápr. 21
10:33
Ma lett 93 éves II. Erzsébet (ATV)
II. Erzsébet, eredeti nevén: Elizabeth Alexandra Mary Windsor 1926. április 21-én született Londonban. 1952. február 6. óta Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, valamint a nemzetközösségi királyságoknak az uralkodója, az anglikán egyház feje.
ápr. 21
10:39
A külügyminisztérium elítéli a támadásokat (USAracing)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a leghatározottabban elítéli a keresztény közösséget sújtó, Srí Lanka-i aljas támadásokat – közölte a KKM vasárnap az MTI-vel.
ápr. 21
10:57
Jól átgondolt, megszervezett támadássorozat történt Srí Lankán (USAracing)
A biztonságpolitikai szakértő szerint lehet, hogy még nincs vége.
ápr. 21
11:03
Reagált a Külügyminisztérium a Srí Lanka-i merényletsorozatra (ATV)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a leghatározottabban elítéli a keresztény közösséget sújtó, Srí Lanka-i aljas támadásokat - közölte a KKM vasárnap az MTI-vel.
ápr. 21
11:06
Kutyát mentettek az óceánból (Blikk)
A thaiföldi partoktól körülbelül 220 kilométerre vették észre a vízben sodródó állatot.
ápr. 21
11:21
Legalább 2 ember meghalt egy újabb robbanás során (USAracing)
.
ápr. 21
11:42
Újabb gyilkos robbanás történt Sri Lankán (Infostart)
Ez már a hetedik merénylet volt, ezúttal szálloda volt a célpont.
ápr. 21
11:51
Robbantások sorozata Srí Lankán - kijárási tilalmat rendeltek el (ATV)
Több mint 130 ember vesztette életét, és 300-an megsebesültek a robbantássorozatban. Négy városban nyolc robbantás történt, szállodáknál és templomoknál.
ápr. 21
11:51
Újabb robbanás történt, kijárási tilalmat rendeltek el (USAracing)
.
ápr. 21
11:54
Sri Lanka: nem tud magyar érintettről a külügy (Infostart)
A minisztérium elítélte a merényletsorozatot.
ápr. 21
11:57
Videón az egyik Srí Lanka-i robbantás (ATV)
Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette a robbantást, ami a kochikade-i Szent Antal templomban történt:
ápr. 21
12:09
A nemzetközi közösség elítélte a kegyetlen srí lankai támadásokat (USAracing)
Számos állam- és kormányfő, illetve nemzetközi szervezet vezetője elítélte vasárnap a Srí Lankán keresztény templomok és luxusszállodák ellen aznap elkövetett robbantásos merényleteket, amelyekben 180-nál többen meghaltak és legalább 450-en megsebesültek. Egyúttal valamennyien együttérzésüket, illetve részvétüket nyilvánították az áldozatoknak és h
ápr. 21
12:30
Vérfagyasztó: videón, ahogy felrobbantanak egy templomot Srí Lankán, pánikban menekülnek az emberek (Blikk)
Robbanások sorozata rázta meg Srí Lankát vasárnap reggel.
ápr. 21
12:30
Két újabb robbantás Sri Lankán, kijárási tilalmat rendeltek el (Kripto Akadémia)
A templomoknál és szállodáknál elkövetett nyolc robbanás legalább 160 halálos áldozatot követelt, az országban kijárási tilalom van, korlátozzák a közösségi média elérését. (Külföld)
ápr. 21
12:54
Urbi és Orbi: A véres konfliktusok megállítását kérte a pápa (Infostart)
A vérontás, a fegyveres konfliktusok és az éhínség megállítását kérte Ferenc pápa a világtól húsvétvasárnapi Urbi és Orbi üzenetében, hagyományos ünnepi miséje után.
ápr. 21
12:54
Még nincs vége – Újabb robbantások Srí Lankán: kijárási tilalmat rendeltek el, korlátozták az internetet (Blikk)
A nyolcadik robbanás is bekövetkezett Srí Lankán, és úgy tűnik, mind a kormány, mind a fegyveres erők elvesztették az irányítást a dolgok felett. Kijárási tilalmat vezettek be, és országszerte letiltották a közösségi médiát. Időközben még több ember vesztette életét.
ápr. 21
12:57
A véres konfliktusok megállítását kérte a pápa Urbi és Orbi beszédében (USAracing)
.
ápr. 21
13:15
Ukrajnai választások: már mindkét elnökjelölt szavazott (ATV)
Nyugalomban zajlik Ukrajnában a szavazás az elnökválasztás második fordulójában, már mindét elnökjelölt leadta a szavazatát.
ápr. 21
13:24
Hamarosan vádat emelnek Hasszán F. ellen (HírTV)
Vádemeléssel zárul hamarosan a terorrizmussal gyanúsított Hasszán F. elleni nyomozás. Az Iszlám Állam hóhéraként azonosított szír férfi legalább húsz ember haláláért lehet felelős.
ápr. 21
13:39
A pápa azt kéri, korunk sok szenvedésével szemben az emberiség ne maradjon rideg és közömbös (444.hu)
Ferenc pápa a világtól húsvétvasárnapi Urbi et Orbi üzenetében a rászorulók, szegények, munkanélküliek, kirekesztettek, menekültek befogadását szorgalmazta.
ápr. 21
14:33
Katolikus templomokat is ért a terrortámadás Srí Lankán – legalább 190-en haltak meg (USAracing)
A helyi védelmi a miniszter közölte, hogy a hatóságok már tudják, kik követték el a robbantásokat és azt ígérte, a terroristákat kézre fogják keríteni.
ápr. 21
14:48
A világ elítélte a merényletsorozatot (Infostart)
Számos állam- és kormányfő, illetve nemzetközi szervezet vezetője elítélte vasárnap a Srí Lankán keresztény templomok és luxusszállodák ellen aznap elkövetett robbantásos merényleteket, amelyekben 180-nál többen meghaltak és legalább 450-en megsebesültek. Egyúttal valamennyien együttérzésüket, illetve részvétüket nyilvánították az áldozatoknak és h
ápr. 21
14:54
Videón az egyik Sri Lanka-i templomrobbantás (SzMo)
Egy autó fedélzeti kamerája vette fel, ahogy egy templomban robban a bomba.
ápr. 21
15:03
Zelenszkij „véletlenül” megmutatta a szavazólapját, ami tilos (444.hu)
Egy részeg nő meg akarta enni a szavazólapját az ukrajnai elnökválasztáson.
ápr. 21
15:12
Húsvéti korbács, piros szalag és fokhagymás ajtófélfa (Infostart)
A lakosság fele mindenekelőtt keresztény ünnepként éli meg a húsvétot Szlovákiában. Harmada hagyományokkal tarkított tavaszünnepként éli át ezt a pár napot, ötöde pedig egyszerű munkaszüneti napként tekint a húsvétra – derült ki egy felmérésből, amely során ezer embert kérdeztek meg a húsvétról.
ápr. 21
15:18
A vérontás megállítását kérte Ferenc pápa a világtól húsvétvasárnapi Urbi és Orbi üzenetében (SzMo)
Hagyományos ünnepi miséje után beszélt a fegyveres konfliktusokról és az éhínségről is, megemlítve a mai Sri Lanka-i robbantássorozatot is.
ápr. 21
15:24
Zelenszkij toronymagasan nyerte a választást (HírTV)
Volodimir Zelenszkij toronymagasan nyerte az ukrán elnökválasztás második fordulóját a vasárnap esti urnazárás után közzétett első exit poll-felmérés eredménye szerint.
ápr. 21
15:24
Sri Lanka: Nyolc robbantás, kétszáz halott, több száz sérült a véres támadások után (SzMo)
Szállodákat és katolikus templomokat ért terrortámadás. A kórházban ápoltak közül sokak állapota súlyos, válságos.
ápr. 21
15:27
A kereszténydemokraták elutasítják az erőszak minden formáját (USAracing)
A kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, minden öt olyan ember közül, akit a vallása miatt üldöznek, négy keresztény – írja közleményében a kisebbik kormánypárt.
ápr. 21
15:57
Merényletek Srí Lankán: Megszólalt Szijjártó Péter (ATV)
A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozattal kapcsolatban az M1 aktuális csatornának.
ápr. 21
16:21
Hatmillió eurónyi készpénzt tartott bőröndökben a szudáni elnök (Kripto Akadémia)
A katonai hírszerzés legalábbis ekkora összeget foglalt le Omar el-Besír lakásán. (Külföld)
ápr. 21
16:33
Kihalás Forradalma: az akciók hete után jöhetnek a tárgyalások (444.hu)
A klímamozgalom aktivistái a londoni polgármester válaszát várják.
ápr. 21
17:15
Rátámadtak a török ellenzéki vezetőre egy temetésen (444.hu)
Egy katona temetésén lett dulakodás az ellenzéki vezető megjelenéséből.
ápr. 21
17:27
Szijjártó: „a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon" (Kripto Akadémia)
A külügyminiszter a dél-ázsiai országban történtekről mondta el gondolatait a köztévének. (Belföld)

Keresés