Bár nagyra törő tervei vannak a húsvétvasárnap megválasztott új ukrán elnöknek, beiktatásáig még Petro Porosenko áll az ország élén. A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ezekben a napokban mintha keresztbe tenne a távozó elnök Volodimir Zelenszkijnek.
Korcsolya és stopli – írta ki pénteken Pekingből a magyar kormányfő hivatalos Facebook-oldalára, miközben hazánk olimpiai bajnok gyorskorcsolyázójával készített egy képet.
A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez minden politikai, kulturális feltétel adott - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Pekingben, kínai-magyar üzleti megállapodások aláírása előtt tartott beszédében.
Az Egyesült Államok kilép az ENSZ fegyverkereskedelmi egyezményéből - jelentette be Donald Trump amerikai elnök az Országos Lőfegyverszövetség (NRA) indianapolisi konferenciáján pénteken.
A miniszter közölte: megbeszélték azt is, hogy létrehoznak egy projektirányító bizottságot, amelybe öt tagot a magyar, öt tagot a kínai fél delegál, a tagok kijelölése megtörtént.
Ahhoz, hogy az Iszlám Állam tovább élhessen, terrorista akciókat szervez, a világ bármely részén, ugyanis nekik az a lényeg, hogy az úgynevezett brand megmaradjon – nyilatkozta a Srí Lanka-i merényletről a Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadója.
Egy óriáspanda pár érkezik Kínából Oroszországba egy 15 évig tartó közös kutatási projekt keretében - jelentette be pénteken a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő csengtui óriáspanda fajmegőrző- és kutatóközpont.
Felfüggesztették Abraham Kiptum, a félmaraton világcsúcstartója versenyengedélyét, ezért a kenyai hosszútávfutó nem indulhat a vasárnapi London Marathonon.
Az Egyesült Államok kilép az ENSZ fegyverkereskedelmi egyezményéből - jelentette be Donald Trump amerikai elnök az Országos Lőfegyverszövetség (NRA) indianapolisi konferenciáján pénteken.
Felfüggesztette a Barátság vezetéken Oroszországból érkező nyersolaj átvételét a Mol. Az ellátás – például az Adria vezeték révén – biztosított, az ár emiatt nem nő. (Gazdaság)
Az Iszlám Állam kalifátusának fizikai felszámolásával olyan hatalmi űr keletkezett a nyolc éve polgárháború sújtotta Szíriában, amelyet ezúttal jó eséllyel nem a nyugati országok fognak betölteni. Kérdés azonban, hogy a térség három regionális nagyhatalma, Irán, Oroszország és Törökország tagjai félre tudják-e tenni történelmi különbözőségeiket ann