Lényegében biztos, hogy Ausztriában előrehozott választásokat fognak tartani a botrányba keveredett Heinz-Christian Strache alkancellár és szabadságpárti (FPÖ) elnök lemondása nyomán - értesült szabadságpárti körökből szombat délután az APA osztrák hírügynökség.
Rekordot döntött a szén-dioxid koncentrációja a légkörben, miközben az emberiség által kibocsátott üvegházhatású gázoknak mindössze 30 százalékát képes elnyelni a természet. És ez csak az egyik rossz arány.
Lemondott az osztrák alkancellár, a szélsőjobb FPÖ elnöke, miután kiszivárogtak azok a rejtett kamerás felvételek, amelyeken állami támogatást ígér a magukat orosz oligarcháknak kiadó ismeretleneknek. Heinz-Christian Strache médiabefolyást próbált vásárolni, cserébe közbeszerzési juttatásokat ígért.
Az Európai Bizottság következő elnöke francia lesz - a jelenlegi brexitfőtrágyaló, Michel Barnier személyében; legalábbis erre a következtetésre lehet jutni a francia média lelkesedése és néhány francia politikus nyilatkozata alapján.
Szombat este Sebastian Kurz kancellár bejelentette: előre hozott választást javasol, felbontva a kormánykoalíciót. Kevéssel később az államfő is nyilvánosság elé ált.
Bejelentette a kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta Sebastian Kurz osztrák kancellár szombat esti sajtótájékoztatóján.
Bejelentette az osztrák kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta szombat esti nyilatkozatában Sebastian Kurz osztrák kancellár.
Előrehozott választást kell tartani Ausztriában, mert ez az egyetlen módja annak, hogy helyreállítsák az emberek közintézményekbe vetett bizalmát - jelentette ki szombat este Alexander Van der Bellen osztrák államfő.
A francia Olympique Lyon hatodszor, magyar származású középpályása, Marozsán Dzsenifer negyedszer nyerte meg a női labdarúgó Bajnokok Ligáját, amelynek szombati, budapesti döntőjében 4-1-re legyőzték az FC Barcelonát.
Barbesz legújabb videójából kiderül, hogy miért érdemes inkább az utcai árusoktól ételt venni, mekkora a nyüzsgés Siem Reap utcáin és miben különböznek a helyiek a nyugati emberektől.
Több országban is bevezették a legszigorúbb abortusz törvényt, ami hatalmas felháborodást váltott ki világszerte nők tömegéből. Most egy újabb híresség rukkolt elő váratlan lépéssel a törvény bevezetése ellen: szexsztrájkot hirdet a neten.
Az alázatot, az igazság keresését és a szabadságot nevezte az újságírók fő erényének Ferenc pápa szombaton a külföldi tudósítók olaszországi szövetségének mintegy 400 tagját fogadva a Vatikánban.
Egyre terebélyesedik az osztrák belpolitika egyik legnagyobb botránya: egy kiszivárgott videóba belebukott az osztrák alkancellár, Heinz-Christian Strache aki mint kiderült, főnökét, Sebastian Kurz kancellárt is hírbe hozta, de még hogy!
Lényegében biztos, hogy Ausztriában előrehozott választásokat fognak tartani a botrányba keveredett Heinz-Christian Strache alkancellár és szabadságpárti (FPÖ) elnök lemondása nyomán - értesült szabadságpárti körökből szombat délután az APA osztrák hírügynökség.
Az FBI terrorellenes szekciója újra lecsapott, terrorista kiképzőtáborokat találtak Alabamában. A kiképzőtábor működése nagyon hasonlít arra a táborra, amit nemrég találtak Új-Mexikóban.
A thaiföldi Ban Nong Kham faluban egy háromlábú, Ping Pong nevű kutya ásott ki egy, még élő csecsemőt. Hamar kiderült, ki az újszülött anyja, aki bevallotta: a babát ő maga ásta el, élve.
26 ezer forintot fizetettek ki két turistával egy római kávézóban két hamburgerért és két kávéért, a felháborítóan borsos ár bosszút követelt a turistáktól.
Milánóban tartott erődemonstrációt a nacionalista internacionálé, és kiderült: az új szélsőjobb egyik legkomolyabb fegyvere az ölelkezés és a szelfik. A mosolyok mögött viszont ott bújkál a hideg valóság.
A királyi család kiváltságos életmódja nem kérdéses, mindenre van egy külön emberük, de arra senki se gondolta volna, hogy arra is van külön embere a királynőnek, hogy betörje a cipőjét, mielőtt belebújik.
Orbán Viktort fogadta Donald Trump, vita a családvédelmi akciótervről, felfüggesztették a kecskeméti Mercedes beruházást és eldőlt, hogy lebontják a Nyugati téri felüljárót. Összeszedtük a hét legfontosabb híreit.
Újabb botrány rázta meg az ír és a nemzetközi közvéleményt, ugyanis nemrégiben jelent meg a BBC-n egy tanulmány, amely nők tragikus életútján keresztül számol be a hírhedt Bessborough-i leányotthon kegyetlenségeiről. A Hetek cikke.
A nacionalizmusról, mint az Európai Unió ellenségről beszélt Angela Merkel német kancellár és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) választási csúcsjelöltje Zágrábban, a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) EP-választási gyűlésén.
Ezeken a szimulátorokon gyakorolhatnák be a pilóták, hogyan menthetnék meg a gépüket a lezuhanástól, ha elromlik a robotpilóta. Már ha a szimulátor képes lenne szimulálni ezt.
Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, a Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra.
A nacionalizmusról, mint az Európai Unió ellenségről beszélt Angela Merkel német kancellár és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) választási csúcsjelöltje szombaton Zágrábban, a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) EP-választási gyűlésén.
A népek és nemzetek Európáját hirdette meg a szerinte az Eurőpai Uniót eddig uraló "elittel" szemben Matteo Salvini az olasz kormánypárt, a Liga vezetője az európai szuverenista erők közös európai parlamenti kampányzáróján Milánóban szombaton.
Az Arab Liga, valamint az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagállamainak vezetőit csúcstalálkozóra hívta május 30-ára Mekkába a szaúdi király, hogy az elmúlt napok eseményeinek tükrében megvitassák a térség biztonságának és stabilitásának a megszilárdításával kapcsolatos teendőket.
Már eldöntött kérdés, hogy Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton, azt is jelezve, hogy Ankara és Moszkva a jövőben közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket.