Kezdeményezte hétfőn az ügyészség Svédországban, hogy a bíróság a távollétében rendelje el Julian Assange őrizetbe vételét - közölte honlapján a vádhatóság.
A franciák tudni vélik, ki lesz az Európai Bizottság új elnöke, sőt, úgy vélik, a magyar miniszterelnök elfogadhatónak tartaná a "Macron-kompatibilis" jelöltként emlegetett politikust.
Alighogy kiszivárgott a 2017-es ibizai videó, amelyen Heinz-Christian Strache, a szélsőjobbos osztrák Szabadságpárt elnöke korrupciós alkuról tárgyal egy magát orosz oligarchának kiadó nővel, az alkancellár lemondott. A jobb-szélsőjobb kormánykoalíció felbomlott, Ausztriában előre hozott választások lesznek. „Osztrák belpolitikai kérdésről van szó,
Azután rendeltek el soron kívüli ellenőrzést, hogy kiderült, a Péterfy Sándor Utcai Kórházban dolgozó traumatológusok saját maguknak vásároltak ólomkötényt.
Nem azért, mert az osztrák miniszterelnökhelyettes állami megbízásokért cserébe kért illegális támogatást és a legnagyobb osztrák napilap megvételét egy orosz milliárdostól, hanem mert Soros.
Elfogatóparancsot adtak ki Törökország-szerte a török külügyminisztérium 249 alkalmazottja ellen azzal a gyanúval, hogy az érintettek tagjai a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózatnak - jelentette hétfőn az NTV török hírtelevízió.
Hiába az olajvagyon, ha nem tudják feldolgozni. Márpedig nem tudják, mert a finomításhoz külföldről kéne beszerezni alapanyagokat, amiket a szankciók miatt nem tudnak.
Letette a hivatali esküt hétfőn a parlamentben Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök, majd beiktatási beszédében bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet.
Volodimir Zelenszkij beiktatási beszédében felszólította a kormányt, hogy két hónapon belül mentse fel a titkosszolgálat vezetőjét, a főügyészt és a védelmi minisztert. A kormány tagjainak azt üzente: jobban teszik, ha ők is felmondanak. Az ukrán sajtó beszámolója szerint a védelmi miniszter és a titkosszolgálat vezetője be is nyújtotta lemondását.
Letette a hivatali esküt hétfőn a parlamentben Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök, majd beiktatási beszédében bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet. Zelenszkij beiktatási beszédében felszólította a kormányt, hogy két hónapon belül mentse fel tisztségéből a titkosszolgálat (SZBU) vezetőjét, a főügyészt és a védelmi minisztert. A kormány
Az NTV török hírtelevízió beszámolja szerint azzal gyanúsítják őket, hogy tagjai a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózatnak.
Hogy néz ki testközelből, amikor egymás nyakába borulva döntené meg a brüsszeli elitet bevándorlásellenes francia és egykulcsos adót követelő olasz? Populista eksztázis Milánóban.
Az InfoRádiónak nyilatkozó Feledy Botond szerint ugyanakkor a történtek aligha bizonytalanítják el a szélsőjobboldali pártok szavazóit. Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára tudatosan előkészített akciónak nevezte a Strache-ügyet.
Mindezt azért, hogy kicsit közelebb segítse őket az 'amerikai álomhoz'. Smith az évzáró ünnepségen tiszteletbeli doktorátust kapott, és már korábban bejelentette, hogy másfél milliárd dollárt, azaz 438 milliárd forintot ad az egyetemnek.
Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint a videofelvétel „a hatalommal való visszaélésről”, valamint „nyílt korrupciós ajánlatokról” és „a szabad sajtó elleni támadásokról” szól.
Az Osztrák Szabadságpárt belügyminisztere közösségi oldalán ír arról, hogy az az Osztrák Néppárt szándékosan arra játszott, hogy őt elmozdítsák a posztjáról.
Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kész visszahívni valamennyi miniszterét az Osztrák Néppárttal (ÖVP) közösen alkotott kormánykoalícióból, ha a kancellár megválik Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztertől - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Norbert Hofer, az FPÖ megválasztott új vezetője.
A románok többsége úgy értékeli, hogy Magyarország elfogadhatatlan mértékben beavatkozik Románia belügyeibe, és azon ügyködik, hogy "így vagy úgy" ellenőrzése alá vonja Erdélyt - egyebek között ez derült ki az INSCOP közvélemény-kutató intézet egy friss felméréséből, amelynek külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekről gyűjtött adatsorát hétfőn te
A két újságírót a laptulajdonos-főrészvényes döntésére rúgták ki, miután április 17-én arról írtak, hogy Putyin májusban tárgyalni fog az orosz parlament felsőházi elnökének lehetséges felmentéséről.
Egyértelműen az Osztrák Néppárt (ÖVP) számára kedvezett politikai szempontból a Strache-botrány. Sebastian Kurz hétfőn délután bejelentette, hogy meneszti Herbert Kickl belügyminisztert. Távoznak az FPÖ miniszterei is. (Külföld)
Kurz szerint Herbert Kickl nem nyomozhat saját maga ellen, a szabályoknak megfelelően fel kell deríteni a botrányt, és tisztázni kell, történt-e bűncselekmény.
Orbán Viktor a napokban Európa számára is követendő példaként beszélt az Osztrák Szabadságpártról, melynek elnöke pénteken belebukott egy korrupciós botrányba. Ön szerint el kell határolódnia a Fidesznek Heinz-Christian Strachetól?
Gurbanguly Berdimukhammedow türkmén köztársasági elnök fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert egynapos türkmenisztáni hivatalos látogatása alkalmából Asgabatban.
A világ egyik legkevésbé szabad országában, ahol a totális személyi kultuszt élvező elnök arany súlyzórudat emelget és a lováról rappel, a magyar külügyminiszter arról beszélt, hogy Közép-Ázsiának jelentős szerepe van a szélsőséges ideológiák elleni fellépésben.
Soha véget nem érő tévéshow-hoz kezd hasonlítani a Brexit. Pénteken a Munkáspárt megszakította a tárgyalásokat Theresa May kormányfővel az Európai Unióból való kilépésről szóló megállapodásról, de lássuk be, a meglepetés az lett volna, ha a kormányfő épp az ellenzék vezető pártjának segítségével őrzi meg miniszterelnöki tisztségét. May tényleg mind
Tagadta a Kreml hétfőn, hogy köze van az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) előző vezetője, Heinz-Christian Strache korrupciós botrányához, aki egy nemrég nyilvánosságra hozott videofelvétel szerint a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy ausztriai befektetésre készülő, magát dúsga