Lényegében biztos, hogy Ausztriában előrehozott választásokat fognak tartani a botrányba keveredett Heinz-Christian Strache alkancellár és szabadságpárti (FPÖ) elnök lemondása nyomán - értesült szabadságpárti körökből szombat délután az APA osztrák hírügynökség.
Az osztrák hírügynökség közölte, hogy Sebastian Kurz az este 19.45-kor nyilatkozatot tesz, s pontosan háromnegyed órával később, 20.30-kor Alexander van der Bellen államfő is nyilatkozik.
Rekordot döntött a szén-dioxid koncentrációja a légkörben, miközben az emberiség által kibocsátott üvegházhatású gázoknak mindössze 30 százalékát képes elnyelni a természet. És ez csak az egyik rossz arány.
Lemondott az osztrák alkancellár, a szélsőjobb FPÖ elnöke, miután kiszivárogtak azok a rejtett kamerás felvételek, amelyeken állami támogatást ígér a magukat orosz oligarcháknak kiadó ismeretleneknek. Heinz-Christian Strache médiabefolyást próbált vásárolni, cserébe közbeszerzési juttatásokat ígért.
Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy eddig a pénz, a multinacionális cégek, az ellenőrzés nélküli migráció nevében politizáló hatalmi erők foglalták el Európát,
Az Európai Bizottság következő elnöke francia lesz - a jelenlegi brexitfőtrágyaló, Michel Barnier személyében; legalábbis erre a következtetésre lehet jutni a francia média lelkesedése és néhány francia politikus nyilatkozata alapján.
Szombat este Sebastian Kurz kancellár bejelentette: előre hozott választást javasol, felbontva a kormánykoalíciót. Kevéssel később az államfő is nyilvánosság elé ált.
Bejelentette a kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta Sebastian Kurz osztrák kancellár szombat esti sajtótájékoztatóján.
Bejelentette az osztrák kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta szombat esti nyilatkozatában Sebastian Kurz osztrák kancellár.
Előrehozott választást kell tartani Ausztriában, mert ez az egyetlen módja annak, hogy helyreállítsák az emberek közintézményekbe vetett bizalmát - jelentette ki szombat este Alexander Van der Bellen osztrák államfő.
A francia Olympique Lyon hatodszor, magyar származású középpályása, Marozsán Dzsenifer negyedszer nyerte meg a női labdarúgó Bajnokok Ligáját, amelynek szombati, budapesti döntőjében 4-1-re legyőzték az FC Barcelonát.
Barbesz legújabb videójából kiderül, hogy miért érdemes inkább az utcai árusoktól ételt venni, mekkora a nyüzsgés Siem Reap utcáin és miben különböznek a helyiek a nyugati emberektől.
Több országban is bevezették a legszigorúbb abortusz törvényt, ami hatalmas felháborodást váltott ki világszerte nők tömegéből. Most egy újabb híresség rukkolt elő váratlan lépéssel a törvény bevezetése ellen: szexsztrájkot hirdet a neten.
Az alázatot, az igazság keresését és a szabadságot nevezte az újságírók fő erényének Ferenc pápa szombaton a külföldi tudósítók olaszországi szövetségének mintegy 400 tagját fogadva a Vatikánban.
Egyre terebélyesedik az osztrák belpolitika egyik legnagyobb botránya: egy kiszivárgott videóba belebukott az osztrák alkancellár, Heinz-Christian Strache aki mint kiderült, főnökét, Sebastian Kurz kancellárt is hírbe hozta, de még hogy!
Lényegében biztos, hogy Ausztriában előrehozott választásokat fognak tartani a botrányba keveredett Heinz-Christian Strache alkancellár és szabadságpárti (FPÖ) elnök lemondása nyomán - értesült szabadságpárti körökből szombat délután az APA osztrák hírügynökség.
Az FBI terrorellenes szekciója újra lecsapott, terrorista kiképzőtáborokat találtak Alabamában. A kiképzőtábor működése nagyon hasonlít arra a táborra, amit nemrég találtak Új-Mexikóban.
A thaiföldi Ban Nong Kham faluban egy háromlábú, Ping Pong nevű kutya ásott ki egy, még élő csecsemőt. Hamar kiderült, ki az újszülött anyja, aki bevallotta: a babát ő maga ásta el, élve.
26 ezer forintot fizetettek ki két turistával egy római kávézóban két hamburgerért és két kávéért, a felháborítóan borsos ár bosszút követelt a turistáktól.
Milánóban tartott erődemonstrációt a nacionalista internacionálé, és kiderült: az új szélsőjobb egyik legkomolyabb fegyvere az ölelkezés és a szelfik. A mosolyok mögött viszont ott bújkál a hideg valóság.
A királyi család kiváltságos életmódja nem kérdéses, mindenre van egy külön emberük, de arra senki se gondolta volna, hogy arra is van külön embere a királynőnek, hogy betörje a cipőjét, mielőtt belebújik.
Orbán Viktort fogadta Donald Trump, vita a családvédelmi akciótervről, felfüggesztették a kecskeméti Mercedes beruházást és eldőlt, hogy lebontják a Nyugati téri felüljárót. Összeszedtük a hét legfontosabb híreit.
Újabb botrány rázta meg az ír és a nemzetközi közvéleményt, ugyanis nemrégiben jelent meg a BBC-n egy tanulmány, amely nők tragikus életútján keresztül számol be a hírhedt Bessborough-i leányotthon kegyetlenségeiről. A Hetek cikke.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a Vajdasági Vágta fővédnöke a helyszínen rámutatott arra, hogy a rendezvénynek közösségteremtő szerepe is van.
A nacionalizmusról, mint az Európai Unió ellenségről beszélt Angela Merkel német kancellár és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) választási csúcsjelöltje Zágrábban, a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) EP-választási gyűlésén.