2019. május 23. csütörtök

máj. 23
17:38
Megpecsételődhet Theresa May politikai jövője (Kripto Akadémia)
A választási hagyományoknak megfelelően csütörtökön járulnak az urnák elé a nagy-britanniai szavazók, hogy részt vegyenek az utolsó pillanatban kiírt európai parlamenti vokson. Az EU-ból való kilépésről döntő népszavazás után három évvel megalázónak tekintett állampolgári kötelesség jelentősége eltörpült azonban a mindezért felelős kormányfő tekint
máj. 23
17:39
Szkripal-ügy: Életjelt adott magáról a megmérgezett kettős ügynök (ATV)
Életjelt adott magáról telefonon Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök azt követően, hogy tavaly márciusban megmérgezték az angliai Salisburyben - jelentette ki a volt hírszerző unokahúga, Viktorija Szkripal csütörtökön a Moszkovszkij Komszomolec című napilapnak nyilatkozva.
máj. 23
17:51
Áder János EU-s sapkában fogott halat (444.hu)
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVAAz államfő és wannabe bolygó kapitánya a Magyar Horgászat Nagyköveteinek VII. találkozóján és horgászversenyén, a Magyar Országos Horgász Szövetség rendezvényén, Székesfehérváron, a palotavárosi tavaknál horgászott.
máj. 23
18:09
Trump politikája a kirohanás, mindössze három percig tartott találkozója a demokratákkal (Kripto Akadémia)
Nem lesz Amerikában együttműködés kormány és ellenzék között fontos nemzeti kérdésekben: az elnök megüzente, hogy „ha harc, legyen harc”. (Külföld)
máj. 23
18:21
Ha Magyarország nem teljesítené a kötelezettségeit, Németországban sokkal több illegális bevándorló lenne (HírTV)
Szijjártó Péter Heiko Maas német külügyminiszter kijelentésére reagált.
máj. 23
18:33
Európa Tanács: A Velencei Bizottság foglaljon állást az ukrán nyelvtörvényről (USAracing)
A testület március közepén szólította fel Ukrajnát, hogy halassza el a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló jogszabály elfogadását a folyamatban lévő elnökválasztás utáni időszakra.
máj. 23
18:39
A kormányzó párt bejelentette választási győzelmét Indiában (ATV)
Bejelentette választási győzelmét csütörtökön Narendra Modi hivatalban lévő indiai miniszterelnök pártja, a hindu nacionalista Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP).
máj. 23
18:57
Sokkoló: Bármikor összedőlhet a Notre-Dame (ATV)
Egy erősebb széllökéstől is összedőlhet a párizsi Notre-Dame - írja a blikk.hu.
máj. 23
19:12
Óriási többséggel kormányozhatnak tovább az indiai populisták (Kripto Akadémia)
Újraválasztották Narendra Modi miniszterelnök pártját, 302 parlamenti helyet szereztek az 542-ből. (Külföld)
máj. 23
19:14
Német külügyminiszter: A magyar kormány úgy véli, az uniós tagsághoz csak jogok kapcsolódnak, kötelezettségek nincsenek (Kripto Akadémia)
Heiko Maas szerint a jövőben talán azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy nem kellene-e a jogállamiság EU-s alapértékének betartásához kötni az EU-s támogatási alapok forrásainak szétosztását. (Külföld)
máj. 23
19:21
Az osztrák kancellár ajánlatot tett az ellenzéknek a bizalom megszavazásáért cserébe (USAracing)
Sem a szociáldemokraták, sem a a szabadságpártiak nem döntöttek még véglegesen arról, hogy támogatják-e a bizalmatlansági indítványt.
máj. 23
19:33
Két évig tartott a Pentagon kínos tagadása az ufóüldözési videó kiszivárgása után (Infostart)
Noha 2017-ben nyilvánosságra került, amint 13 évvel korábban két géppel üldöztek az amerikaiak egy ufónak nézett valamit, a Pentagon szóvivője csak most ismerte be hivatalosan, hogy dollármilliókat költöttek erre.
máj. 23
19:39
Szergej Szkripal kétszer is életjelet adott magáról az unokahúga szerint (444.hu)
Viktorija Szkripal azt állítja, telefonon beszélt a volt orosz-brit kettős ügynökkel, akit novicsokkal mérgeztek meg. A nő többször is próbált Angliába utazni, de a vízumkérelmét rendre elutasították.
máj. 23
19:45
Kurz ajánlatot tett az ellenzéknek a bizalom megszavazásáért cserébe (Kripto Akadémia)
Még a kancellár pártja sem döntött arról, támogatja-e a bizalmatlansági indítványt. Az SPÖ frakcióvezető-helyettese "bizalomépítő intézkedéseket" sürgetett, amiket Kurz "nagyon elhanyagolt". (Külföld)
máj. 23
20:21
Heiko Maas szerint a magyar kormány úgy véli, az EU-tagság csak jogokkal jár, kötelességekkel nem (444.hu)
Bár a német külügyminiszter a jogállamiságról beszélt, Szijjártó Péter így reagált: teljesítettük a kötelezettségeinket, azaz megvédtük a határt.
máj. 23
21:03
Új veszélyek fenyegetik a Notre-Dame-ot (Infostart)
Mégiscsak fából épülhet újra a gerendázat - vélekedett egy nyilvános meghallgatáson Pascal Prunet, a székesegyház restaurálásával megbízott, történelmi műemlékekkel foglalkozó építészek egyike, aki emellett több veszélyre is felhívta a figyelmet.
máj. 23
21:09
Az új osztrák belügyminiszter visszavonta az FPÖ-s elődje rendeletét a menedékkérők órabérének csökkentéséről (444.hu)
Herbert Kickl az ibizai videó nyilvánosságra hozatala után adta ki az órabér csökkentéséről szóló rendeletet.
máj. 23
21:18
David Attenborough és Leonardo DiCaprio mondataival hívnak a pénteki globális klímatüntetésre (SzMo)
'A klímaválság itt van, és a jövőnk múlik azon, hogy mit teszünk ellene.' Budapesten és országszerte több városban is tiltakoznak a környezet pusztítása miatt.
máj. 23
21:24
Nem vette komolyan a pilóták panaszait a Boeing (Kripto Akadémia)
Megbocsájthatatlannak tartja az amerikai pilóták szakszervezete a Boeing válaszát a két fatális balesetre, azt állítják, nem történtek volna meg, ha a cég hallgat a pilótákra. (Külföld)
máj. 23
21:51
Ha hazánk nem teljesítené a kötelezettségeit, Németországban sokkal több illegális bevándorló lenne (HírTV)
Szijjártó Péter Heiko Maas német külügyminiszter kijelentésére reagált.
máj. 23
21:53
Az új belügyminiszter visszavonta elődje rendeletét a menedékkérők órabérének csökkentéséről (HírTV)
A közlemény szerint az intézkedés visszamenőleg érvényes.
máj. 23
21:57
Kurz ajánlatot tett az ellenzéknek a bizalom megszavazásáért cserébe (HírTV)
Több előzékeny ajánlatot tett a parlamenti pártoknak Sebastian Kurz kancellár csütörtökön cserébe azért, hogy bizalmat szavazzanak neki és kisebbségi kormányának a hétfői rendkívüli parlamenti ülésen.
máj. 23
21:57
Életjelet adott Szergej Szkripal (Kripto Akadémia)
A szovjet idegméreggel megtámadott volt orosz ügynök állítólag kétszer is felhívta telefonon unokahúgát, aki korábban eltűntnek akarta nyilváníttatni őt. (Külföld)
máj. 23
21:57
Eltemették a tömegsírba lőtt Holokauszt-áldozatokat (ATV)
Eltemették a tömegsírba lőtt Holokauszt-áldozatokat Bresztben. A több mint 1200 ember földi maradványait az egykori gettó területén találták meg a fehérorosz városban. Ők kapták most meg a végtisztességet. Közben sokak azért tiltakoznak, mert a területen folytatódik egy luxus lakópark építése. További részletek a videóban.
máj. 23
22:03
A briteknél elkezdődött az EP választás (444.hu)
Pedig ők évek óta próbálnak kilépni az unióból. A Hollandiában is elkezdődött, de ők maradnak.
máj. 23
22:45
Frans Timmermans pártja nyerte az EP-választást Hollandiában (444.hu)
Legalábbis az Ipsos exit pollja szerint. Az új, győztesnek jósolt szélsőjobboldal csak a negyedik lett.
máj. 23
23:57
Majd egymilliárdot kaszált a magyar férfi, mert eltörött a karja (Blikk)
New York - Ha igazán nagy slamasztikába kerül az ember, két dologra biztos szüksége van: egy jó barátra, és egy jó ügyvédre.
máj. 23
23:59
Durva: szülés közben hamburgert rendelt a kismama (Blikk)
A hölgy az autóban ült, mikor beindult a szülés, de még gyorsan megkérte a férjét, hogy fusson be neki egy hamburgerért.

2019. május 24. péntek

máj. 24
0:01
Tartálykocsiba rejtőzött migránsok haltak meg Szerbiában (Blikk)
Tartálykocsiba rejtőzött migránsokat találtak két napja a vajdasági Futakon, közülük ketten meghaltak, további két illegális bevándorlót pedig az újvidéki kórházban kezelnek.
máj. 24
0:03
190 millióba kerülhetett Strache lebuktatása (Blikk)
Az osztrák lapok szerint 600 ezer euróba (190 millió forint) került az az akciósorozat, amelynek révén nagyon csúnyán megbuktatta magát Christian Strache (49) szabadságpárti osztrák alkancellár.
máj. 24
0:05
Orbán Viktor a kínai parlament elnökét fogadta (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten tanácskozott Li Csan-su-val, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnökével.
máj. 24
0:07
Fenyegető üzenetet küldött Orbánnak a német külügyminiszter - itt a kormány válasza (Blikk)
A magyar kormány úgy véli, az európai uniós tagsághoz csak jogok kapcsolódnak, kötelezettségek pedig nincsenek – jelentette ki a német külügyminiszter.
máj. 24
0:09
Omlásveszélyesek a Notre-Dame falai (Blikk)
Párizs ― Egy erősebb széllökéstől is összedőlhet a párizsi Notre-Dame!
máj. 24
0:11
Magyarok segítettek brit tudósoknak (Blikk)
Cambridge–Szeged – Magyar segítséggel új mérföldkőhöz érkezett a tudomány a mesterséges élet létrehozásában.
máj. 24
0:13
Ritkán látni ilyet: dugó alakult ki az Everesten (Blikk)
A mászók tömött sorban állva várják, hogy előrébb juthassanak.
máj. 24
0:15
Itt az elektromos autók királya: akár 800 kilométert is mehetünk egyetlen töltéssel – Újabb autócsodát mutatnak be júniusban (Blikk)
Június 25-én Hollandiában láthatják először az autók szerelmesei annak a járgánynak a prototípusát, amely kiemelkedő lehet az elektromos autók körében.
máj. 24
0:21
Befejeződött az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában (USAracing)
A brit EP-választások eredményét vasárnap este ismertetik, miután az összes többi EU-tagállamban is befejeződik a szavazás.
máj. 24
0:39
Timmermans pártja nyerheti az EP-választást Hollandiában (Kripto Akadémia)
Egy exit poll szerint a holland Munkáspárt öt helyet szerezhet az Európai Parlamentben. (Külföld)
máj. 24
6:03
Gond volt az EP-választással Nagy-Britanniában (Infostart)
Az első két országban csütörtökön lezajlott az Európai Parlament következő, 2019 és 2024 közötti ciklusának tagjait megválasztó voksolás. Hollandiából és a brexit késlekedése miatt voksolásra kényszerülő Nagy-Britanniából megérkeztek az első információk.
máj. 24
6:27
Ukrajnai háborús övezetből jön a legtöbb vendégmunkás hozzánk (ATV)
Míg Ukrajnában 130-140 eurót kapnak kézhez, Magyarországon 430 euró a minimálbér, már ezért is megéri nekik az országba jönni. Dávid Ferenc arról is beszélt, szükség van a vendégmunkásokra, miután Magyarországról félmillió munkavállaló elment.
máj. 24
6:33
A csehek és az írek is ikszelnek - előbbiek két napon át (Infostart)
Pénteken adhatják le szavazataikat a választásra jogosultak Írországban arra, hogy kik képviseljék az országot 2024-ig a strasbourgi Európai Parlamentben (EP).
máj. 24
6:45
Harmincöt évnyi esélyt kapott a sorozatgyilkos (Infostart)
Tíz nőt ölt meg a floridai rém 1984-ben, most méreginjekcióval kivégezték.
máj. 24
6:45
Moszkva nem adott vízumot Nuland volt amerikai helyettes államtitkárnak (ATV)
Moszkva elutasította Victoria Nuland volt amerikai helyettes külügyi államtitkár vízumkérelmét - közölte az orosz külügyminisztérium csütörtökön az Interfax hírügynökséggel.
máj. 24
6:51
Több ezer uniós állampolgár nem tudott szavazni Nagy-Britanniában, mert a hatóságokat váratlanul érte, hogy megtartják az EP-választásokat (444.hu)
Nem találták a nevüket a névjegyzékben.
máj. 24
6:51
Mr. Brexit esete az EU-diktátorokkal (USAracing)
Közel három év telt el a brexitreferendum óta, a szigetország még mindig tagja az uniónak, és kicsi az esély rá, hogy ez a közeljövőben megváltozzon.
máj. 24
6:57
Csehországban és Írországban is megkezdődik a választás (HírTV)
Pénteken adhatják le szavazataikat a választásra jogosultak Írországban és Csehországban.
máj. 24
6:57
Frans Timmermansék nyerhettek Hollandiában (USAracing)
Nagy meglepetésre a Munkáspárt nyerhette az EP-választást Hollandiában, megelőzve Mark Rutte jobbliberális kormánypártját és Thierry Baudet újjobboldali pártját.
máj. 24
7:15
Megölték az al-Kaida kasmíri ágának vezetőjét (HírTV)
Indiai biztonsági erők végeztek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló egyik szélsőséges csoport vezetőjével.
máj. 24
7:21
Megölték az al-Kaida kasmíri ágának vezetőjét (ATV)
Indiai biztonsági erők végeztek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló egyik szélsőséges csoport vezetőjével a vitatott hovatartozású Kasmír India által ellenőrzött részén - közölte a rendőrség pénteken.
máj. 24
7:33
Szijjártó Péter: Európa erejét az erős államok adják (HírTV)
A külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjút.

Keresés