Hivatalosan szeptember 6-án vette át Boris Johnson helyét az új brit miniszterelnök, de kaotikus politikai döntések, zuhanó gazdasági mutatók, médiabotrányok és lemondások után távozni kényszerült. Kormányfői minikarrierek következnek!
Jaír Lapid izraeli miniszterelnök telefonbeszélgetést folytatott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, és arra figyelmeztetett, hogy az egész világot veszélybe sodorják az Oroszország és Irán közötti katonai kapcsolatok. A csütörtöki beszélgetésben a kormányfő mélységes aggodalmát fejezte ki azon nyilatkozatok nyomán, amelyek szerint Moszkva Irán
Az orosz elnök állítólag már elvi döntést hozott a nukleáris fegyverek bevetése mellett, erre utalhat az orosz nukleáris tengeralattjáró „eltűnése” is. Aztán technikai problémák adódtak.
„Éjszakába nyúlt az EU-csúcs, megvédtük Magyarország érdekeit. Mentesítést harcoltunk ki, így hazánk energiaellátása továbbra is biztonságban van” – írta a kormányfő közösségi oldalán.
Az Oroszország elleni újabb szankciók bevezetése nem témája a kétnapos brüsszeli EU-csúcsnak, de az intézkedések kétségkívül működnek – jelentette ki Brüsszelben a szlovák kormányfő, és arról is beszélt, hogy megrekedt és pillanatnyilag fagyos a visegrádi négyek közti kommunikáció.
Baranyai Gábor minden rendelkezésére álló jogi eszközzel megtámadja csütörtöki elbocsátását a brüsszeli EU-nagykövetségről. Úgy tudjuk, hogy már meg is van az utódja, akit egy lengyel - magyar vita miatt elvesztett állásáért kompenzálhatnak.
Írországra nehéz tél vár, hiszen nincs gáztárolója, sem pedig cseppfolyósított földgáz szállítására és tárolására alkalmas infrastruktúrája – számolt be az M1 Híradó.
A Which? nevű brit fogyasztóvédelmi szervezet által végzett kutatás adatai szerint tízből több mint nyolc ember – 85 százalék – változtat étkezési szokásain az emelkedő megélhetési költségek miatt a szigetországban.
Gyakorlatilag kisebb nemzetközi botrányt kavart, hogy a magyar kormány váratlanul felmondott Baranyai Gábornak, a brüsszeli EU-követség második emberének, aki az energetikáért is felel. Történt mindez akkor, amikor az EU-csúcson épp az energiaügyek voltak terítéken, Orbán Viktor is tárgyalt a többi tagállam vezetőjével. Baranyai a Politico értesülé
Liz Truss utódja megválasztásáig ellátja kormányfői teendőit. A szabályok alapján hétfő délutánig lehet jelentkezni a tisztségre, és azok a jelentkezők juthatnak tovább a választási szakaszba, akik az alsóházi konzervatív frakció legalább száz tagjának támogatását megszerzik.
Mecklenburg-Elő-Pomerániában nem ez az első ilyen jellegű, az Ukrajnából érkezett menekültek ellen irányuló támadás, de hasonló történt már Szászországban vagy Türingiában is. Az ukránellenes támadásokat többnyire szélsőjobboldali csoportok hajtották végre.
Charles Michel hangsúlyozta, az Európai Unió nem lehet naiv a Kínával ápolt kapcsolatokat illetően, de el akarja kerülni a „szisztematikus konfrontáció logikáját” Pekinggel.
A Belgrádból a montenegrói Bar felé tartó, egy néhány kilométeres szakaszon Bosznia-Hercegovinán keresztül haladó vonatból elhurcolt több áldozat holtteste egy tóból került elő.