Az Elysée-palota szerint a francia elnök a 60 nagyvállalatot tömörítő Európai Ipari Kerekasztal képviselőit fogadja, köztük az Engie, az Orange, az Ericsson, az Unilever, az AstraZeneca, a Volvo, a BMW, az Air Liquide és a Solvay vezetőit.
A román külügyminisztériumot szerint ez a „revizionista megnyilvánulás” ellentétben áll azzal a nyíltsággal, amelyet a kétoldalú párbeszéd újraindításakor tapasztaltak.
Az ukránok új ellensége a hideg és a sötétség. Nem csak a harcok által sújtott régiókban vannak sorozatos vagy állandósult áramszünetek: Nyugat-Ukrajnában, így Kárpátalján is súlyos a helyzet.
Úgy tűnik, kicsit elkapkodta tudósítását James LaPorta, az AP újságirója, amikor a múlt hét kedden arról adott hírt amerikai titkosszolgálati források alapján, hogy orosz rakéta csapódott be Lengyelország területére, két ember halálát okozva. A gyors információ bejárta a világsajtót, a vizsgálat utóbb mást állapított meg, sajtóértesülések szerint a
Egy brit horgász a sporttársak irigységét váltotta ki, miután egy több mint 30 kilós aranyhalat fogott, amely a világ legnagyobbja lehet. A férfi életre szóló fogását Facebook-bejegyzésben osztotta meg, amelytől felrobbant a közösségi média.
Rányomja a bélyegét a gazdasági válság az idei hálaadásra az Egyesült Államokban: magas az infláció, extrém módon megdrágult az üzemanyag, és ajándékokra sem költenek most az amerikaiak annyit, mint eddig.
Hiba volt függővé tenni Németországot az Oroszországban kitermelt földgáztól – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben. A kormányfő a Süddeutsche Zeitung című lap gazdaságpolitikai fórumán kiemelte, hogy hazája az Ukrajnát megtámadó Oroszországgal kapcsolatban “megtapasztalta, milyen az, amikor túlzott függőség alakul ki egy stra
Takarékos lesz az idei karácsony a szlovák háztartások számára. Az ünnepi vacsora akár 30 százalékkal is többe kerülhet, mint egy évvel ezelőtt. A karácsonyi ponty ára átlagban 18 százalékkal nő. A legfrissebb felmérések szerint a háztartások kétharmada tervezi meghúzni a nadrágszíjat. Az embereknek mindössze az egyharmada tervez ugyanannyit költen
Már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban azt mondta, eredetileg 244-en jelentkeztek.
A vezetői pozíciók legalább 40 százalékát, az összes vezetői poszt legalább 33 százalékát nőknek kell betöltenie 2026 közepéig. Aki nem teljesíti a kvótát, szankciókra számíthat.
Putyin vagy beteg, vagy haldoklik, esetleg már meg is halt, amit nagyon jól tett, hiszen a brit hírszerzés szerint mindjárt durva vereséget mérnek a flottájára.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén irányelvjavaslatot fogadott el kedden, amely szerint 2026 júliusára a tőzsdén jegyzett uniós nagyvállalatoknak több női vezetője kell legyen, a kvótát nem teljesítő vállalatok szankciókra számíthatnak.
Queer cselekvési tervet fogadott el a német szövetségi kormány a múlt héten, és céljuk, hogy az LMBTQ-ügyet az egész Európai Unióban hasonlóképpen kezeljék az országok. A terv zászlóvivője ugyanakkor igazi botránypolitikus.
Helyiek szerint sűrű füst és az égett hús szaga vette körül a területet, az oroszok pedig feltűnően őrizték a szemétlerakót, és nem engedtek oda senkit.
A Háború Ukrajnában című műsorunk első részében Stier Gábor külpolitikai szakértő és Kiss Rajmund, a MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője volt a vendégünk. Az adás második részében Hortay Olivérrel és Litkei Mátéval beszélgetett Gantner Barnabás műsorvezető.
Az Európai Bizottság elindította európai szemeszterének 2023-as ciklusát, amelynek keretében iránymutatásokat adott ki az energiaválság kezelésére, valamint Európa zöld és digitális átállásának segítésére - közölte a brüsszeli testület az európai szemeszter kedden közzétett őszi csomagjában.
Az orosz állami gázcég azzal fenyegetőzik, hogy leállítja az Európába Ukrajnán keresztül érkező gázszállításokat. Ez más helyzetbe hozná Magyarországot is, hiszen Ukrajna felől is importálhatna gázt, de így a Török Áramlat maradna az egyetlen még aktív európai tranzitútvonal.
Katar uralkodója és Szaúd-Arábia koronahercege egymás országának sálait viselve nézte végig, ahogy Szaúd-Arábia megverte Argentínát. A gesztus jelentőségét növeli, hogy a két ország 2017-ben kis híján háborúba keveredett egymással.
Megerősítette híradónknak Vadai Ágnes, hogy a NATO parlamenti közgyűlése egyhangú döntéssel minősítette Oroszországot terrorista államnak. A DK-s politikus szerint a magyar kormánypárti delegáció egyetlen módosító javaslatot sem terjesztett a plenáris ülés elé, pedig erre meglett volna a lehetősége. A minősítés egyébként politikai fogalomnak tekint
A dél-ukrajnai Mikolajiv megyében már csak három települést kell az ukrán erőknek az orosz megszállás alól felszabadítaniuk ahhoz, hogy a megye egészét visszavegye Ukrajna - közölte Vitalij Kim, a régió kormányzója.
Egy magát Emmanuel Macron francia elnöknek kiadó ember hívta fel telefonon Andrzej Duda lengyel elnököt, aki egy ideig jóhiszeműen elbeszélgetett vele. Az illetékes szolgálatok vizsgálják az ügyet - közölte kedden a varsói államfői hivatal.