Rishi Sunak brit kormányfő előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben szombaton, és közölte, hogy Nagy-Britannia 50 millió font (23 milliárd forint) értékben légvédelmi eszközökkel látja el Ukrajnát - írja az MTI.
Volodimir Havrilov, az ország védelmi miniszter-helyettese a SkyNews-nak adott interjújában beszélt arról, hogy december végén az ukrán erők a Krímben lehetnek – idézi az elhangzottakat a privatbankar.hu.
A vádak szerint a jól ismert svéd bútorok egyes termékeit brutális kényszermunkatáborokban, belorusz büntetőtelepeken foglyokkal készítették. Az információk alapján az érintett büntetőtelepek hírhedtek a kínzásokról és az élelmiszer-megvonásról. Megszólalt az IKEA a sokkoló hírekkel kapcsolatban.
Példa nélkül állónak és provokatívnak, valamint az EBESZ soros elnöki tisztségével összeegyeztethetetlennek nevezte az orosz külügyminisztérium szombati közleményében Lengyelország döntését, hogy elutasítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter részvételét a szervezet külügyminiszteri tanácsának december 1-2-án a lengyelországi Lódzban tartandó ülés
Egy francia oknyomozóújságíró-hálózat, a Disclose nonprofit szervezet tárta a nyilvánosság elé jelentését, amelyben arról írnak, hogy a svéd üzletlánc egyes termékeit olyan brutális fehérorosz kényszermunkatáborokban, büntetőtelepeken készítették foglyokkal, ahol nem ritkák a kínzások és az élelmiszer megvonások sem.
Kezd visszatérni az élet az ukránok által nemrég visszafoglalt Herszon városába. Bár megkezdődött segélyszállítmányok kiosztása, a város lakói továbbra is sok nehézséggel szembesülnek a tél beállta előtt. Eközben váratlanul Kijevbe látogatott Rishi Sunak brit miniszterelnök, aki elmondta, az Egyesült Királyság 50 millió font vagyis körülbelül 23 mi
Mintha a tornát nyerték volna meg, úgy ünnepeltek a katariak 2010-ben, amikor kiderült: országuk rendezheti a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot. A közel-keleti miniállam azonnal nekilátott a szervezésnek, de a tornáig vezető út vérrel, kizsákmányolással és súlyos botrányokkal lett kikövezve.
Ukrajna villamosenergiahálózatának felét bénították meg a bombázások az ország miniszterelnöke szerint. Volodimir Zelenszkij államfő pedig azt közölte, hogy az áramkimaradások 10 millió embert érintenek. A fővárosban is kritikus a helyzet, amelyet súlyosbít, hogy a héten már a második hóvihar érte el Kijevet.
A Fókusz stábja egy több mint 40 éves versenyautóval vágott neki Afrikának, ahol a sivatagi homodűnék után trópusi sárdagonyába érkeztek. A 2022-es Budapest-Bamako a kalandtúra történetének leghosszabb és legkeményebb útvonalát hozta, csaknem 10 ezer kilométert utaztak négykeréken.
Egy Louis Vuitton-reklám kapcsán posztolt a két legendás aranylabdás focista, akik a képen még csak a sakktáblán csapnak össze, de nemsokára már a pályán fognak.
Hajdú D. András fotója nem hagyja nyugodni a nézőjét. Azt mondja, nagyjából ezer képet készített aznap, de így is pontosan tudta utána, hogy ezt a kockát keresi.
Elon Musk, a Twitter jelenlegi tulajdonosa pénteken bocsátotta szavazásra Donald Trump visszatérését az platformra. A felhasználók 24 órán át adhatják le voksukat arra vonatkozóan, hogy szeretnék-e a közösségi oldalon viszontlátni a volt amerikai elnököt. Orbán Viktor egy rövid üzenetben adta mindenki tudtára az ő véleményét.
Rishi Sunak brit miniszterelnök előre be nem jelentett látogatást tett szombaton Kijevben, ahol közölte, hogy Nagy-Britannia 50 millió font (több mint 23 milliárd forint) értékben légvédelmi eszközöket szállít Ukrajnának.
166 szerencsétlenül járt utasnak kellett Madridban plusz egy éjszakát tölteni, mielőtt Magyarországra értek volna, mert 28 órát késett a gépük. Az egyik magyar utas szerint órákig csak különböző sztorikkal hitegették őket.
A választás esélyesének maga Tokajev számít, öt kihívóját nem tartják esélyesnek arra, hogy bármelyikük több voksot tud szerezni a 69 éves jelenlegi államfőnél.