Az amerikai családok egyik legnagyobb, karácsony előtti ünnepét, a Hálaadást tartják csütörtökön az Egyesült Államokban, a szakértők szerint az ünnepi költségek mintegy ötödével növekedtek az elmúlt évben.
A jeges albertai úton csúnya baleset történt. A tinédzser lányt sérülései miatt nem ismerte fel a saját anyja, aki egészen a légimentők érkezéséig vele maradt.
Ugyanakkor 7,5 milliárd eurós támogatás befagyasztását javasolhatja a testület, mivel nem elégedettek a magyar kormány korrupcióellenes intézkedéseivel.
Csaknem 28 milliárd euró hitelt vagy segélyt kapott Ukrajna 2014 és 2022 között - számolta ki az Oeconomus Gazdaságfejlesztő Alapítvány. Virginijus Sinkevicius uniós biztos az eddigi összegek hasznáról beszélt.
Együttműködési megállapodást kötött az Európai Konzervatívok, az Identitás és Demokrácia európai parlamenti frakciója, valamint a Fidesz képviselői Strasbourgban.
Törökország a kurd csoportokat tette felelőssé a közelmúltban Isztambulban elkövetett halálos bombatámadásért. A kurdok szerint Erdogan csak ürügyként használja a merényletet.
Varga Mihálynak kell gondoskodnia az “Unió által Ukrajnának nyújtandó, 18 milliárd eurós hitelből hazánkra eső 187 millió euró biztosításáról” - ez a fontos kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlönyben.
Agne Bilotaite szerint a fehérorosz hatóságok arra buzdítják a migránsokat, hogy mezítláb próbálják átlépni a határt a hideg időben, így gyakorolva nyomást a határőrökre, hogy beengedjék őket.
Jelentős áramkimaradásokat jósolt a téli hónapokra a német polgári védelmi és katasztrófaelhárítási hivatal (BKK) elnöke. Néhány órával később már saját hivatala cáfolta őt, és elhatárolódott a borúlátó kijelentéstől az energiaellátás fő hatóságának számító szövetségi felügyelet, a Bundesnetzagentur vezetője is. A kormánykoalíciós Zöldek Pártja a p
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az emberiség elleni bűnökkel vádolja Oroszországot, miután újabb rakétatámadás okozott áramszüneteket Ukrajna-szerte. Már az Ukrajnával szomszédos Moldovában is óriási áramkimaradásokkal küzdenek az orosz–ukrán konfliktus miatt. A helyzet egyre inkább durvulni látszik.
Közép-Európa csak akkor tudja érvényesíteni az akaratát, ha a térség egyes országai a közös érdekekre koncentrálva összefognak egymással, és azokra az alapvető célokra fókuszálnak, amelyekben egyetértés van közöttük – rögzítette a miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán.
Csehország az európai uniós szankciós lista mellett készít egy saját listát is, amelyen a Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerét segítő személyek fognak szerepelni.
Durva sértésekkel illette Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong a dél-koreai kormányzatot, amiért az ország külügyminisztériuma bejelentette, újabb szankciókat fontolgat Phenjan ellen.
“Jó hírem van, az év végéig - most már a Bizottság által az újsághírek által megerősítetten is - aláírhatjuk a megállapodásokat a kohéziós és helyreállítási forrásokról”. Ezek segítenek, hogy a jövő évben hozzáférjünk az uniós forrásokhoz - mondta Navracsics Tibor egy mai konferencián, miután tegnap megjelent: a Bizottság mégis a 3000 milliárd felf