2022. december 18. vasárnap

dec. 18
12:12
Katar: Az uniós intézkedések veszélyeztetik a kapcsolatokat (hirado.hu)
A katari diplomata csalódottságának adott hangot, hogy a belga kormány ezalatt meg sem próbált kapcsolatba lépni a katari vezetéssel a tények feltárása érdekében.
dec. 18
12:15
Katar szerint az uniós intézkedések veszélyeztetik a kapcsolatokat (Demokrata)
Az EP csütörtökön javasolta a Katarral kapcsolatos jogalkotási munkák felfüggesztését.
dec. 18
12:18
Szerbiai menekültügyi főbiztosság: Több mint 133 ezren érkeztek Ukrajnából Szerbiába (hirado.hu)
A közlemény szerint a főbiztosság körülbelül négyezer menekültnek segített szállást találni, míg 83-an az egyik befogadóközpontban tartózkodnak.
dec. 18
12:30
Gyámot rendeltek ki az elcserélt lombikbébi mellé (hirado.hu)
A gyám javasolhatja majd, hogy folytassanak-e további genetikai vizsgálatokat a biológiai szülők megtalálása érdekében.
dec. 18
12:30
Katar is megszólalt az EP korrupciós botrányáról: az uniós intézkedések veszélyeztetik a kapcsolatokat (ATV)
A feltételezések szerint Katart érintő korrupciós botrány miatt hozott európai uniós intézkedések veszélyeztetik Doha és az EU kapcsolatát és az energiabiztonságot is - jelentette ki vasárnap egy katari diplomata.
dec. 18
12:33
A katonák mozgását is figyelheti a kínai TikTok, a magyar kormány hallgat arról, mit tesznek, hogy megóvják a honvédeket (rtl.hu)
Adatok sokaságát gyűjti a felhasználóiról a TikTok, és ellenőrizhetetlen, hogy a kínai kormányzat hozzájut-e ezekhez – ezt mondta az rtl.hu-nak nyilatkozó kiberbiztonsági szakértő. Az Egyesült Államokban nemzetbiztonsági kockázatként kezelik az alkalmazást, aminek a letöltését egy frissen elfogadott törvénymódosítás értelmében megtiltanák a kormány
dec. 18
12:36
Jelentősen nőtt az illegális bevándorlók száma idén Szerbiában (hirado.hu)
A hivatalos adatok szerint az illegális bevándorlás legnépszerűbb útvonala még mindig a nyugat-balkáni szárazföldi út.
dec. 18
12:42
Tévedésből valaki más gyermekét szülte meg a lombikprogramban lévő nő, most gyámot rendeltek a csecsemő mellé (ATV)
Izraelben gyámot rendeltek ki a lombikbébiprogramban elcserélt magzatból született kislány mellé - jelentette a Maárív című újság hírportálja vasárnap.
dec. 18
12:42
Szórakoztatóipari hadtestet vetnek be az oroszok, hogy jobb kedve legyen a katonáknak (SzMo)
Operaénekesekben és cirkuszi mutatványosokkal próbál lelket önteni orosz hadvezetés a katonákba.
dec. 18
12:51
Bilincsbe vertek két idős asszonyt, miután macskaetetésen kapták őket (rtl.hu)
A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy a város összes rendőrét a 85 és a 61 éves bűnözők elfogására küldték.
dec. 18
12:54
Zenészeket küldenek a frontra az oroszok (444.hu)
Növelni a lelkesedést.
dec. 18
13:00
Brit vezérkari főnök: Folyamatos a kommunikáció Moszkvával, de még erőteljesebbé kellene tenni (hirado.hu)
A brit vezérkari főnök példaként felidézte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök milyen tiszteletteljes módon emlékezett meg II. Erzsébet királynő halála után a brit uralkodóról.
dec. 18
13:12
EP-korrupciós botrány - Katar: az uniós intézkedések veszélyeztetik a kapcsolatokat (Infostart)
A feltételezések szerint Katart érintő korrupciós botrány miatt hozott európai uniós intézkedések veszélyeztetik Doha és az EU kapcsolatát és az energiabiztonságot is - jelentette ki vasárnap egy katari diplomata.
dec. 18
13:24
Brit vezérkari főnök: folyamatos a kommunikáció Moszkvával (ATV)
A brit vezérkari főnök szerint folyamatos a kommunikáció Moszkvával, jó lenne azonban, ha ez a párbeszéd még erőteljesebb lenne.
dec. 18
13:30
Hollik: Magyarország nyert (hirado.hu)
Vesztettek azok a politikai erők, amelyek 2010 óta folyamatosan meg akarják büntetni Magyarországot azért, mert annak nemzeti, kereszténydemokrata kormánya van – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.
dec. 18
13:33
Szociális klímaalap létrehozásáról állapodtak meg (Demokrata)
A kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) reformjáról is megállapodtak.
dec. 18
13:42
Ferenc pápa aláírta lemondó nyilatkozatát már 2013-ban, ha esetleg az egészégi állapota megromlana (SzMo)
Ferenc pápa már többször kijelentette, hogy ha egészségügyi okokból képtelenné válna irányítani a római katolikus egyházat, akkor lemondana, de erről most beszélt először.
dec. 18
13:48
Ferenc pápa békét kért advent utolsó vasárnapján (hirado.hu)
„Minden érintettet arra kérek, kötelezze el magát a békés megoldások mellett az emberek jóléte érdekében” – jelentette ki Ferenc pápa.
dec. 18
13:51
A pápa Szűz Mária közbejárását kérte a békéért (Demokrata)
„Minden érintettet arra kérek, kötelezze el magát a békés megoldások mellett.”
dec. 18
13:54
Ferenc pápa békét kért advent utolsó vasárnapján (Infostart)
Aggodalmát fejezte ki a Dél-Kaukázusban kialakult humanitárius helyzetért Ferenc pápa, aki a háború leállítását sürgette Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében advent utolsó vasárnapján.
dec. 18
13:54
Ferenc pápa: nem fog rövid időn belül véget érni a háború, mert világháborúról van szó (ATV)
Aggodalmát fejezte ki a Dél-Kaukázusban kialakult humanitárius helyzetért Ferenc pápa, aki a háború leállítását sürgette Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében advent utolsó vasárnapján.
dec. 18
13:57
Brit vezérkari főnök: folyamatos a kommunikáció Moszkvával (Demokrata)
Szerinte jó lenne, ha ez a párbeszéd még erőteljesebb lenne.
dec. 18
14:18
Ferenc pápa békét kért advent utolsó vasárnapján (HírTV)
Aggodalmát fejezte ki a Dél-Kaukázusban kialakult humanitárius helyzetért Ferenc pápa, aki a háború leállítását sürgette Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében advent utolsó vasárnapján.
dec. 18
14:30
Ferenc pápa szerint nem lesz rövid időn belül vége az ukrán háborúnak, mivel világháborúról van szó (444.hu)
A pápa arra kérte Szűz Máriát, hogy érintse meg azoknak a szívét, akik képesek megállítani a háborút.
dec. 18
14:36
Benzema: eljött az idő, hajrá Kékek! (ATV)
Az aranylabdás nem lesz ott a vb-döntőn, de üzent csapattársainak.
dec. 18
14:36
Szemlét tartott az orosz harcoló alakulatoknál az orosz védelmi miniszter (hirado.hu)
Putyin, aki a hétfőn Minszkbe látogat, jövő héten részt vesz majd a védelmi tárca vezetői kollégiumának tanácskozásán is.
dec. 18
14:39
Csapatszemlét tartott az orosz védelmi miniszter (Demokrata)
A hadseregtábornok ellenőrizte az orosz egységek állásait a frontvonalon.
dec. 18
14:42
Ferenc pápa a háború lezárását kérte advent utolsó vasárnapján (Blikk)
Aggodalmát fejezte ki a Dél-Kaukázusban kialakult humanitárius helyzet miatt Ferenc pápa, aki a háború leállítását sürgette Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében advent utolsó vasárnapján.
dec. 18
15:24
Szemlét tartott az orosz harcoló alakulatoknál az orosz védelmi miniszter (Infostart)
Csapatszemlét tartott a "különleges hadművelet" övezetében Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter - közölte vasárnap a moszkvai katonai tárca.
dec. 18
15:24
Legalább hat iraki rendőr meghalt, amikor felrobbantották a teherautót, amiben szállították őket (444.hu)
A feltételezések szerint az Iszlám Állam állhat a támadás mögött.
dec. 18
15:30
Nem jött be a marketing: 18 ezer „Anglia világbajnok" feliratú mezzel készült egy angol vállalkozó (hirado.hu)
Biztos volt az angol győzelmében, most a nyakán maradhat 18 ezer „világbajnoki" mez. Relikviaként, vagy mosogatórongyként javasolja azok felhasználását egy angol üzletember.
dec. 18
15:32
Zelenszkij: Egy nap alatt csaknem hatmillió embernél kapcsolták vissza az áramot (hirado.hu)
Kijelentette, hogy a Nyugat képes lenne száz százalékos védelmet nyújtani az ukrán embereknek az orosz rakétákkal szemben.
dec. 18
15:36
Védőernyőt kap Zaporizzsja (HírTV)
Az atomerőművet a háború kezdete óta rendszeresen támadják az ukránok, Kijev szinte bármilyen áron visszavenné a létesítményt.
dec. 18
15:39
Hatmillió embernél kapcsolták vissza az áramot Ukrajnában (Demokrata)
A vezetékes vízellátással továbbra is nagy gondok vannak – jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
dec. 18
15:48
Döbbenetes dolgot tett a macskákkal két idős asszony, bilincsbe verték őket (ATV)
A 85 éves és a 61 éves asszonyt bilincsbe verték, miután etetéssel csalogatták magukat a környéken élő macskákat azért, hogy ivartalanítsák őket.
dec. 18
16:06
Újra van áram az ukrán háztartásokban, de a vízellátással még nagy gond van (ATV)
Egy nap leforgása alatt csaknem hatmillió ukrajnai lakos otthonába kapcsolták vissza az áramot, a vezetékes vízellátással azonban továbbra is nagy gondok vannak - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi videoüzenetében.
dec. 18
16:12
Elfogták a svéd állatkertben a még szabadon lévő csimpánzokat (hirado.hu)
A héten elszökött több másik majmot kénytelenek voltak lelőni a látogatók biztonsága érdekében.
dec. 18
16:18
Ha működött volna a szólásszabadság a Twitteren, ma nem Biden az elnök? (hirado.hu)
Elon Musk folytatja a szólásszabadság visszaépítését a közösségi médiában.
dec. 18
16:18
Nagy nap ez Messi életében, hat világbajnoki rekordot is megdönthet (ATV)
Lionel Messi neve mellett még nincs vb-cím, ezért a karrierje megkoronázása lenne, ha ma a válogatott csapatával legyőznék a franciákat. De nem csak ezért kell küzdeni a pályán, ha jól játszik, akár hat világbajnoki rekordot is megdönthet.
dec. 18
16:21
Harry hercegnek a királynő előtt kellett kibontania Kate Middleton bizarr karácsonyi ajándékát (rtl.hu)
Az eset még évekkel ezelőtt történt, de mondhatjuk, hogy a sztori nem öregedett jól.
dec. 18
16:36
Irán legalább két, saját fejlesztésű műholdat tervez indítani jövő tavaszig (hirado.hu)
A bejelentés előzménye, hogy Moszkva és Teherán szerdán űrkutatási együttműködésről írt alá megállapodást.
dec. 18
16:36
Legalább 19 ember meghalt, amikor felrobbant egy üzemanyagszállító teherautó egy alagútban Afganisztánban (444.hu)
A romok alatt még több áldozat lehet.
dec. 18
16:42
Hongkong himnuszügye nem hajlítja meg a Google szabályait (Infostart)
A Dicsőség Hongkongnak címet viselő, az ellenállást jelképező dal a keresési találatok közti hátra sorolását akarja elérni Hongkong.
dec. 18
16:54
Tovább dagad a botrány: Harry és Meghan balhéi közrejátszottak Erzsébet királynő halálában a britek szerint (Blikk)
Harry herceg és Meghan Markle királyi családdal való folyamatos balhéi által okozta stressz káros hatással volt a királynő egészségi állapotára élete utolsó hónapjaiban –állítja több királyi forrás.
dec. 18
17:06
Szélsőségesek foglaltak el Pakisztánban egy terrorelhárítási központot, túszokat is ejtettek (hirado.hu)
Kabul új urai közvetíteni próbálnak az iszlámábádi vezetés és a TTP között.
dec. 18
17:18
Elliott gyerekkorát megkeserítette az E. T. - így néz ki az űrlény barátja 51 évesen (ATV)
Tizenegy évesen gyakorlatilag már remeteként élt, néhány éve pedig le is tartóztatták. E. T. kis barátja már túl van az ötvenen.
dec. 18
17:30
Elfoglalták a terrorelhárítási központot, túszokat is ejtettek szélsőségesek Pakisztánban (Infostart)
Szélsőségesek foglaltak el az északnyugat-pakisztáni Bannu régióban egy terrorelhárítási központot, ahol túszokat is ejtettek - közölték vasárnap helyi tisztségviselők.
dec. 18
17:30
Népharag zúdul Harry hercegre és feleségére: a britek őket vádolják a királynő halálával (ATV)
A britek szerint Harry Herceg és Meghan Markle balhéi nagyon megviselték a királynőt, és ezért romlott folyamatosan az állapota.
dec. 18
17:30
Két ballisztikus rakétát is kilőtt Észak-Korea (444.hu)
Mindkettő a tengerbe csapódott.
dec. 18
17:42
„Oroszország a nagy lehetőségek hazája” – mondta Putyin állítólagos szeretője (SzMo)
Alina Kabajeva legutóbb szeptemberben jelent meg a nyilvánosság előtt.

Keresés