Az autóipari forradalomban a nyugati és keleti vállalatok egyaránt vezető szerepet játszanak – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszer közösségi oldalán.
Majdnem 190 ezer forintnak megfelelő összegű büntetést kapott egy férfi Hunan provinciában, miután kérdés nélkül hajtotta hátra vonatülésének támláját.
Hétfőn megint rakétákkal támadták Kijevet, a lakosok bunkerekben és a metróállomásokba menekültek. A polgármester szerint az oroszok népirtást követnek el.
A francia Bernard Arnault, a Louis Vuitton anyavállalata, az LVMH divatcég vezetője lépett első helyre a Forbes világ leggazdagabb embereinek listáján, letaszítva Elon Muskot a trónról.
A hét folyamán először Lettország, majd nyomában Litvánia is leállította az Oroszországban idegen ügynöknek minősített tévécsatorna adásának sugárzását.
Ketten jutottak be a gépek közlekedésére szolgáló térségbe, ahol ugyancsak egy gurulópályához rögzítették magukat, de szinte azonnal eltávolították őket.
Külföldi lapértesülés az Európai Bizottság döntésével kapcsolatban, valamint arról, hogy az Ukrajnának járó hitelfelvétel kérdése után még két uniós témában fejezte ki egyet nem értését a magyar kormány képviselője.
Thaiföldi határörök tűzharcban megöltek 15 feltételezett kábítószer-csempészt az ország északi részén, a mianmari határ közelében lévő egyik erdős területen.
Franciaországban pánikot okozott a betegek körében, hogy a legnagyobb áramelosztó cég vezetője azt mondta: az előre tervezett áramszünetek esetén nem tudnak kivételt tenni a lélegeztetőkészüléket használó betegekkel. A kormány igyekszik megnyugtatni az embereket.
Nem járul hozzá a konfliktus megoldásához az Ukrajnát orosz területek elleni támadásra buzdító német kijelentés – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Kormányzati pénzeszközök, összesen 600 milliárd ringgit (54 ezer milliárd forint) hűtlen kezelésének gyanúja miatt indított eljárást Malajzia korrupcióellenes bizottsága.
Nem járul hozzá a konfliktus megoldásához az Ukrajnát orosz területek elleni támadásra buzdító német kijelentés - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Nyilvánosan megkorbácsoltak csütörtökön a tálibok által uralt Afganisztánban huszonhét embert, akit házasságtörés, lopás, valamint kábítószerrel való visszaélés bűncselekménye miatt ítéltek el.