2022. december 8. csütörtök

dec. 8
0:12
Hallott már a digitális ikerről? E technológiának köszönhetően a legmenőbbek között van a világon egy magyar cég (Blikk)
Lézeres szkennelés, gépi tanulás és a mesterséges intelligencia egyedülálló kombinációjával éri el a Greehill, hogy minél több zöld terület maradjon életben a városokban. Ebben a világ egyik vezetőjének számít. Most éppen Szingapúrban vettek át komoly elismerést.
dec. 8
0:12
Foci vb: Marokkó tizenegyesekkel kiejtette Spanyolországot (Igényesférfi.hu)
Váratlan meglepetést hozott a katari foci vb nyolcaddöntője, Marokkó ugyanis tizenegyesekkel kiejtette Spanyolországot, így története során először jutott világbajnokságon a legjobb nyolc közé.
dec. 8
0:15
Úgy tűnik, a tudósok rájöttek, miért betegszünk meg télen (Hamu és Gyémánt)
A kutatók szerint áttörést jelentő tanulmány jelent meg a napokban, amelyben összefüggést találtak a hidegebb levegő hőmérséklete és a gyengébb immunrendszer között.
dec. 8
0:16
25 techajándék karácsonyra 50 ezer forint alatt (Blikk)
Az éppen most 75 éves tranzisztor felforgató hatásának köszönhetően rengeteg techajándék közül választhatunk. Vehetünk karácsonyra menő dolgokat, de ott a veszély is, hogy fokozni fogjuk az e-hulladék fenyegetően növekvő mennyiségét. Azaz illik jól választanunk. Adunk pár tippet.
dec. 8
0:16
A katari vb átírta a papírformát (Igényesférfi.hu)
Foci vb: a Gracenote háromnegyed részben eltalálta a legjobb nyolc közé került válogatottakat, a rajt előtti előrejelzéséhez képest a spanyolok helyére a horvátok, a belgák helyére pedig a marokkóiak kerültek.
dec. 8
0:19
Ezért várt 13 évet James Cameron az Avatar folytatásával (Hamu és Gyémánt)
Az Avatar: A víz útja című film világpremierjét kedden tartották a londoni Leicester Square-en, ahol a film sztárjai kivétel nélkül megjelentek.
dec. 8
0:20
Okosszemüveget tesztel a rendőrség Olaszországban (Blikk)
A közlekedési büntetéseket mindössze 20 másodperc alatt állítja ki az új berendezés.
dec. 8
0:20
Goncalo Ramos Albert Flórián mögött (Igényesférfi.hu)
Goncalo Ramos 21 évesen és 169 naposan triplázott kedden a portugál válogatottban, ezzel feljött a vb-mesterhármast elérők életkor szerinti örökranglistáján a harmadik helyre Albert Flórián mögé.
dec. 8
0:24
Ők lehetnek minden idők „legidősebb” babái! 30 éve lefagyasztott embrióból született ikerpár (Blikk)
Elképesztő, ami történt, mutatjuk őket.
dec. 8
0:28
Elkészült a legutolsó Jumbo Jet: a Boeing 50 év után fejezi be a legendás repülőgép gyártását (Blikk)
A Boeing – ötven év után – a megváltozott üzemanyag-fogyasztási szokások miatt hagy fel a Jumbo Jetek gyártásával. Az 1574., egyben utolsó 747-essel először egy Boeing tesztpilóta repül, majd lefestik a megrendelő arculatának megfelelően, aztán átadják az Atlas Air Worldwide Holdings teherszállító és charterszállítónak a jövő év elején.
dec. 8
3:30
Az alábbi pózt utálják legjobban a nők - Noha a pasik rajonganak érte (Joy)
Ki gondolta volna, hogy ez kerül az első helyre?
dec. 8
4:18
Putyin szerint elhúzódhat a háború (Igényesférfi.hu)
Az ukrajnai "különleges hadművelet" elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
dec. 8
4:30
De szerettük őket! Az alábbi játékokra vágytak a gyerekek karácsonykor az elmúlt évtizedekben (Joy)
Micsoda idők voltak ezek!
dec. 8
4:42
Hallottál már a Hideg Holdról? Varázslatos hatással lehet az életedre (Joy)
A mai nap igazán különleges, ráadásul nem semmi hatása lehet a jövődre.
dec. 8
4:48
Bemutatkozik a Mercedes-AMG S-osztály (Igényesférfi.hu)
Az alapítók már több mint 50 évvel ezelőtt is bebizonyították, hogy a luxuslimuzint képesek egészen sportos autóvá változtatni, az S-osztály mindig is kiemelkedő szerepet játszott a Mercedes-AMG portfóliójában.
dec. 8
5:03
Erre nem számítottunk – jövőre már mobilozhatunk a repülőkön? (Hamu és Gyémánt)
Az Európai Unión belüli járatok utasai hamarosan a repülőgép üzemmód bekapcsolása nélkül is használhatják majd mobiltelefonjaikat.
dec. 8
5:12
A meghódíthatatlan agglegény, akiknek már csak a család hiányzik az életéből (She)
Biztos mindenki találkozott már a „tipikus agglegény" kategóriájú férfival, azaz a pasival, aki élete csúcspontján jár, helyes, megnyerő, biztos egzisztenciális háttere van, ne adj isten saját lakása és autója is, tehát mindene megvan, ami csak kell. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk azonban, hamar megfigyelhetjük, hogy egy nagyon lényeges dolog bizony
dec. 8
5:24
Férfivélemény: Miért nem tudod elfogadni, hogy vége? (She)
Kedves Hölgyeim! Titeket kérdezlek, mit tegyek, ha az exem több hónappal a szakításunk után sem képes elfogadni azt, hogy a kapcsolatunknak vége?
dec. 8
5:42
Sznob liba vagyok, mert nem akarok gyorsétterembe menni az első randin? (She)
Megfogadtam, hogy soha többé nem ismerkedem az interneten, de egy elkeseredett pillanatomban mégis visszaregisztráltam. Így ismertem meg Gábort, aki hamarosan el is hívott egy randira, de arra nem számítottam, hogy ez majd milyen indulatokat vált ki belőlem.
dec. 8
5:54
Saját aláírásuk árulhatja el a nárcisztikus személyiségű embereket - a te szignód vajon mit mond el rólad? (Femcafe)
Számos árulkodó jele lehet annak, hogy egy nárcisztikus személlyel hozott össze a sors, ilyen többek között az aláírásuk is. Kíváncsi vagy, rólad mit árul el az autogramod? Akkor olvass tovább!
dec. 8
5:57
Rengeteg embert bántalmaz a hozzátartozója a foci-vb ideje alatt (WMN)
Sokaknak a világbajnokság nem az önfeledt szurkolást jelenti. A korábbi évek statisztikáiból egyértelműen kiderül, hogy a világbajnokság alatt a bejelentett családon belüli erőszakesetek száma ugrásszerűen nő. Angliában például 2014-ben a segélyhívások száma 38 százalékkal emelkedett, amikor a nemzeti csapat alulmaradt. És győztes vagy döntetlen me
dec. 8
6:00
Grill kiegészítők a fa alá (Spa Trend Online)
Ha neked is vannak grillezni szerető ismerőseid vagy éppen te magad vagy a nagy kerti sütögető, akkor nézd meg az alábbi összeállításunkat. A felsorolt eszközök remek ajándékok az ünnepekre, mert növelik a grillezés élményét és a különleges ízeket is kipróbálhatsz a megszokott receptek mellett!
dec. 8
6:21
A kezeket szelídítő sheavajról – használd magában vagy kakaóvajjal! (egy.hu)
Régóta foglalkoztat a házikencék készítése. Ez a kísérletezés tette lehetővé, hogy közeli barátságba kerüljek a sheavaj nevű csodaszerrel, ami nélkül már nem is tudom elképzelni a mindennapjaimat.
dec. 8
6:24
Átrendeződik az elektromosautó-piac, egyre többen a Tesla nyomában (Igényesférfi.hu)
Elmúltak már azok az idők, amikor az elektromos autókról az embernek rögtön a Tesla jutott az eszébe.
dec. 8
6:30
Állandóan éhségérzet gyötör? Ez az 5 étel kiváló étvágycsökkentő, és még a fogyásban is segítenek! (Femcafe)
Ezekkel az élelmiszerekkel megfékezheted az étvágyadat, sőt mi több, állandó fogyasztásukkal a súlygyarapodást is elkerülheted.
dec. 8
6:42
Közel a rekorddöntés, megvan a 200 km/h-s tempó (AQUA)
Az elmúlt hónapok újabb és újabb halasztásai után a Horonuku végre rendesen száguldhatott a száraz Gairdner-tavon. Az ígéretes időjárás-előrejelzés és a száraz tóról szóló jelentések nyomán az Emirates Team New Zealand szárazföldi vitorlásrekordra készülő csapata visszatért a tóhoz, felkészítve a járművet a vasárnap estére várt, több mint 20 csomós
dec. 8
6:51
Amszterdam visszaszorítaná a zülleni érkező turistákat (Travelo)
A piros lámpás negyedet is kiköltöztetik a belvárosból.
dec. 8
6:54
A fotó, ami mindenkiről előnytelen: ezt viseld igazolványkép-fotózáshoz, hogy kihozd a képből a maximumot (Femcafe)
Mutatunk néhány tippet, hogy jól sikerüljön az új igazolványképed.
dec. 8
7:09
A Föld legnagyobb teleszkópja a korai világegyetem rádióhullámaira vadászik (Hamu és Gyémánt)
30 évnyi tervezést követően december 5-én megkezdődött Dél-Afrikában a világ legnagyobb távcsövének, az SKA teleszkópnak az építése.
dec. 8
7:24
Cristiano Ronaldónak hozzá kell szoknia a kispadhoz? (Igényesférfi.hu)
A cserepad nem olyan hely, ahol Cristiano Ronaldo sok időt töltött pályafutása 2002-es bemutatkozása óta, mivel góllövő képességei túlságosan fontosak ahhoz, hogy a csapatok lehozzák a pályáról, vagy kihagyják a kezdőcsapatból.
dec. 8
7:48
A Szűz próbálja meg elsimítani a feszültséget (Metropol)
Párkapcsolatában változást hozhat a mai nap, az az ön szemléletén is múlik, hogy milyen irányban.
dec. 8
7:51
Stresszes az ünnep? 5 egyszerű módszer, hogy csökkentsük a feszültséget (Hamu és Gyémánt)
„Az év legcsodálatosabb időszaka" – sokat hallottuk már. De az ünnepi készülődés az egyik legstresszesebb időszak is egyben. Mutatunk pár egyszerű tippet, amelyekkel csökkenthetjük a feszültséget, és kellemesebbé tehetjük az ünnepeket. Bánjunk felelősen a pénzünkkel Shutterstock Csináljunk egy ünnepi költségvetést. Ebben először a megszoko
dec. 8
7:54
Benzinár: mire számítanak a szakértők? (Igényesférfi.hu)
A kormány döntése szerint a hatósági árról azonnali hatállyal, azaz kedden 23 órakor álltak át a kutak. A Mol-kutak irányadó árai a 95-ös benzinnél 641 forint, a dízelnél pedig 699 forint.
dec. 8
7:57
Ezek az állapotok hajlamosítanak a súlyosabb Covid-fertőzésre (WMN)
Még mindig többen halnak bele a Covidba, mint, mondjuk, közúti balesetekbe. Mégis hajlamossá váltunk elbagatellizálni a járványt, mondja dr. Ócsai Lajos, a Tisztifőorvosi Hivatal nyugalmazott járványügyi főosztályvezetője, akit arról kérdeztünk, kell-e tartanunk még a Covidtól.
dec. 8
7:57
„A daganat óta sokkal több hálát érzek, amiért élhetek” – Szakálas Edit története (egy.hu)
Bárhol is élt a világon, mindig minden szűrővizsgálaton részt vett: „úgy jártam nőgyógyászhoz, mint más bevásárolni” – mondja Szakálas Edit, aki 2019. nyarán mégis szörnyű diagnózissal találta szembe magát: harmadik stádiumú petefészekrák. Nagyműtéten esett át, kemoterápiát kapott, majd két évig gyógyszert szedett. Felépült és tünetmentes. „Remélte
dec. 8
8:03
Egy virágzó befektetés, ami csendesen söpör végig a bolygón (Hamu és Gyémánt)
Egy zöld forradalom, ami talán a tulipánláz óta nem látott birtoklási vágyat váltott ki a növények rajongóiból. A nagyüzemi szaporítófarmok, az üzletelni vágyó tinédzserek és az ügyeskedő svindlerek egyszerre reagáltak rá – a kérdés az, hányan tudnak mesés vagyonokat felhalmozni a szobanövénypiacon? Szöveg: Joó Zsófia Míg az elmú
dec. 8
8:12
Ne úgy szeress, ahogy neked jó, hanem úgy, ahogy nekem (She)
Emberből vagyunk és mindannyian más fogalmat hozunk a szeretetről és annak kifejezéséről egyaránt. Akkor is megvalósul a boldog párkapcsolat, ha különböző módon fejezzük ki a szeretetet? Hogyan lehet és érdemes erről kommunikálni egymással?
dec. 8
8:14
Miért annyira nehéz saját magunkat szeretni? (She)
Vannak napok, amikor úgy érzem, hogy az egész életem egy csoda. Van egy csodálatos szerelmem, egy olyan munkám, amit szeretek, egy szép lakásunk, ráadásul a nap is süt. Olyankor boldog és elégedett vagyok önmagammal.
dec. 8
8:15
Hungarikum szakácskönyvek gasztrosztorikkal (Balatonica)
Mennyire szeretjük a magyar konyhát? És mennyire ismerjük egyáltalán? A Culinaria Hungarica könyvsorozat kiadványai pontosan ezekre a kérdésekre keresik a választ. A gusztusos receptsztorik egy történelmi gasztrokirándulásra hívják az olvasót. Az első két kötet már kapható a boltokban.
dec. 8
8:16
Karácsony, ahogy a pasim látja, és amilyennek én szeretem (She)
Amíg én a karácsonyt az év legszebb ünnepének tartom és nyakig benne lennék már hetekkel előtte, addig a párom legszívesebben az utolsó pillanatra hagyná az egészet és szíves-örömest eltekintene a pompától. Hogy is néz ki ez nálunk? Gyermekkoromból hoztam egy mintát, és most ez a minta kivételesen még tetszik is nekem. Ahogy otthon mindennek, így a
dec. 8
8:18
Felnőttként értettem meg, valójában miről is szól A kis herceg... (She)
Vannak könyvek, melyeket gyermekkorunkban a kezünkbe veszünk, ám csak ide-oda rakosgatjuk, hiszen iszonyú nehezünkre esik elolvasni azokat. Szüleink jószándékkal adják nekünk, tanáraink mély üzenetet emlegetnek, ám vannak történetek, amelyekhez fel kell nőnünk. A kis herceg számomra épp egy ilyen történet.
dec. 8
8:21
Disznózsírt fogyáshoz? Nem kizárt! (Balatonica)
Jaj de rosszak a nehéz-zsíros ételek, szeretjük mondogatni. De milyen zsírokra gondolunk ilyenkor? Valójában a természetes, nem feldolgozott állati zsírok, így a hagyományos magyar receptekben előszeretettel használt disznózsír sokkal kevésbé károsak, mint a finomított növényi étolaj. Soroljuk az okokat.
dec. 8
8:27
Ajándékkészítő workshopok, hogy a karácsonyi készülődés pihentető is legyen (Travelo)
Készíthetünk angyalmackót, és népies hatású szaloncukor csomagolást is, mindezt jó társaságban.
dec. 8
8:51
Az Y-kromoszóma lassan eltűnik – új nemi gén lehet a férfiak jövője (Hamu és Gyémánt)
Japán egyetemi tudósok nemrégiben publikáltak egy tanulmányt, amelyben azt állítják, hogy az Y kromoszóma – egy olyan nemi kromoszóma, amely általában csak a hímivarú szervezetekben van jelen, amelyeket XY-nak neveznek – eltűnt egy patkányfajból.
dec. 8
9:09
A 8. nap könyve – Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete (Hamu és Gyémánt)
Szimbolikus történet szerelemről, veszteségekről és transzgenerációs traumákról. A történet röviden A két szálon futó történet „múltjában” a török Defne és a görög Kosztasz szerelmét követhetjük figyelemmel, akiket elszakít egymástól az 1974-es török megszállás Cipruson. A „jelenben” már a szerelmesek lánya, az Angliában született 16 éves
dec. 8
9:36
Szellemkilátó bukkant elő a mecseki ködtengerből (Infostart)
Kivételese jelenséget kaptak lencsevégre a Mecsek második legmagasabb pontján.
dec. 8
9:51
Elképzelhetetlen magasságból készült lenyűgöző fotó a Balatonról (Travelo)
Ilyen magasról még sosem láthattunk a magyar tengert
dec. 8
9:54
Magas vérnyomással ez a 6 élelmiszertípus tiltólistás (Vital)
A magas vérnyomás megelőzésében jelentős szerepe van a táplálkozásnak, sőt, a már kialakult betegség kezelésében is döntő szerepű az életmód.
dec. 8
9:54
Magyarországon minden második autó sérült (Igényesférfi.hu)
Használt autót venni nem egyszerű. Már csak azért sem, mert a legfrissebb kutatásokból kiderül, hogy az autók 52,4 százaléka szenvedett már valamilyen sérülést a múltban.
dec. 8
10:09
480 éve született Mária skót királynő – 7 érdekesség a legtragikusabb sorsú uralkodóról (Hamu és Gyémánt)
A tragikus sorsú Mária skót királynőt sokáig egyfajta romantikus hősnek tekintették – egy gyönyörű nőnek, aki tehetetlen bábja volt az őt körülvevő férfiaknak. Mária azonban több hatalommal rendelkezett, mint amennyit a történelem tulajdonít neki: kifinomultnak tartott külseje mögött acélos elszántság húzódott, hogy uralkodjon, ahogyan arra minden

Keresés