2022. december 19. hétfő

dec. 19
0:12
A férfi felesége meghalt, egyedül maradt hét gyerekükkel. Majd karácsony előtt megcsörrent a telefonja és zokogni kezdett (Blikk)
Ugyanolyan nap volt, mint bármely másik, minden a legnagyobb rendben volt, majd...
dec. 19
2:39
Üzbegisztán - Utazási Élmények első kézből sok praktikus tanáccsal (Utazási Élmények)
Üzbegiszánról már régóta sok-sok videót megnéztem, és mivel már nagyon-nagyon régóta vonzódom a "sztánokhoz", és minden szempont adott volt az utazásra, így úgy gondoltam, hogy belevágok. Igaz, az idén már 2 hetet voltam Olaszországban, de még szerettem volna valahová menni, így "sikerült" ezt az utat összehoznom.
dec. 19
3:30
10+1 karácsonyi termék, amivel a cégek már túlmentek minden határon (+18) (Joy)
Igen, imádjuk a karácsonyt, de azért ez már túlzás!
dec. 19
4:21
Hogyan diagnosztizálják az asztmát? (WebBeteg)
Roham esetén a diagnózis felállítása nem nehéz. Annyira jellegzetes a megnyúlt kilégzés, és a hörgők által kiadott sípoló, búgó hang, hogy ilyenkor már csak az asztma okát kell kideríteni. Általában nem ilyen egyszerű a kivizsgálás, mert a rohamokon kívül az asztmásoknak a légzésfunkciós értékei normálisak.
dec. 19
4:51
Porfelhő a rézbányában, Zenith DEFY Extreme E Copper X Prix (Kronometer)
Harmadjára ad ki limitált órát a Zenith az Extreme E futamokhoz. Idén szeptemberben két napon keresztül, Chile híres rézbányáiban zajlott a különleges elektromos autó verseny. Erre az alkalomra készült el…
dec. 19
5:03
Még a fákon élhettünk, amikor már tudtunk két lábon járni (Hamu és Gyémánt)
A két lábon járás az ember egyik meghatározó jellemzője, amely feltehetően ősi rokonainknál alakult ki, amikor az erdőkből kijöttek, hogy használják a nyílt tereket is.
dec. 19
5:30
Kirúgtam a koszorúslányomat, mert kórházba került, és nem segített az esküvőm szervezésében (Joy)
Nem semmi sztori következik!
dec. 19
5:51
Most akkor járhat a gyerek bölcsibe, ha én nem dolgozom? (WMN)
Hogyan maradjon meg a kecske és a káposzta is, azaz kapjon gyedet az anyuka, és közben a bölcsibe is járhasson a gyerek? Munkajogi és tb-szakértőnk magyarázza el a lényeget:
dec. 19
5:54
Fogorvosok vallottak: ezek a páciensek akasztják ki őket a legjobban (Femcafe)
Néha nemcsak mi tudunk kiakadni a fogorvostól, de ők is tőlünk. Hét fogorvos mesélt őszintén az eddigi legdurvább esetéről, amivel munkája során találkozott.
dec. 19
6:00
Lazulj az ünnepek alatt a friss levegőn, jakuzziban (Spa Trend Online)
Az év vége valahogy mindig gyorsabban érkezik, mint gondolnánk. Pihenni, kikapcsolódni és a családdal együtt élvezni az ünnepi előkészületeket a sok teendő mellett külön odafigyelést igényel. Pedig ez az időszak a lelki és testi feltöltődésről kellene szóljon. A jakuzzi hozzásegít ehhez!
dec. 19
6:18
Ennyi lesz a minimálbér jövőre - ezekre a juttatásokra van hatással (Ripost)
Megállapodtak a jövő évi minimum fizetések öszegében.
dec. 19
6:21
Hat ehető-iható ajándék – nem csak receptguruknak (egy.hu)
Aki gondosan tervez, előre elkészíthet egy-egy finomságot, ami lehet jó ajándék – augusztusban paradicsomcsatnit főz, nyáridőn virágecetet érlel, vagy citromfűszörpöt készít. Akinek nincs ilyen lehetősége, akár az utolsó percekben is elővarázsolhat valami finomságot a konyhából. Ínyenceknek, kezdő háziasszonyoknak és édesszájúaknak valókat is kínál
dec. 19
6:24
Messi: még nem jött el a búcsú ideje! (Igényesférfi.hu)
Lionel Messi világbajnoki aranyéremmel a nyakában elárulta, még nem vonul vissza a nemzetközi futballtól és akár még egy vb is benne van a pakliban.
dec. 19
6:42
Napi horoszkóp december 19.: a Bikák fontos feladatot kapnak, a Nyilasok kiállnak a saját védelmükben (Joy)
A csillagok a hét első napjára is izgalmas üzenetekkel készültek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
dec. 19
6:42
Exkluzív: belső fotók a legújabb Sunreef 80 katamaránról (AQUA)
A lengyel Sunreef hajóépítő cég első ízben engedett betekintést legújabb, 24 méteres modelljének belsejébe. A jachtot félig egyedi elrendezés jellemzi, amely nagy hangsúlyt fektet a természetes fényre, a nyitott terekre és a test 12 méteres maximális szélességének teljes kihasználására. A belső terek a „trópusi” téma köré rendeződnek: tíkfa padló é
dec. 19
6:42
Folyton büdös, szúrós szagú a vizeleted? Az orvos figyelmeztet: ezt a 4 betegséget is jelezheti a kellemetlen illat (Femcafe)
Az urológus mindenkit arra figyelmeztet, hogy ha azt vesszük észre, hogy a vizeletünk huzamosabb ideig kellemetlen szagú, már-már elviselhetetlenül büdös, akkor mindenképp forduljunk orvoshoz, ugyanis ez a tünet komolyabb egészségügyi problémák fennállását is jelezheti.
dec. 19
6:54
14 női keresztnév, ami egykor nagyon népszerű volt, most pedig már a Top100-ban sincs ott (Joy)
A '80-as és '90-es évek kedvenc keresztneveiből több is eltűnt 2020-ra.
dec. 19
6:54
Viszlát garbók: ez a felső lesz a divat 2023-ban (Femcafe)
A '90-es évek végén és a 2000-es évek elején hordott összes cucc közül a popcorn felsők – más néven mágikus buborékos ingek vagy scrunchie felsők – egyértelműen a legmenőbb trendek közé tartoznak.
dec. 19
7:00
40 év, 40 történet: a Zsidai Csoport múltja, jelene és jövője – 7. rész (Infostart)
Október 21-én a Pierrot és ezzel együtt a Zsidai Gasztronómiai Csoport 40 éves lett. Rengeteg eseményt, találkozást és történetet rejt ez a 40 év. Ebbe enged betekintést 8 részes sorozatunk.
dec. 19
7:03
Díszkivilágított, faros Ikarussal roboghatunk keresztül a városon (Travelo)
Budapest legszebb részein roboghatunk keresztül egy Farossal, zenékkel és ismeretterjesztő anyagokkal megspékelve.
dec. 19
7:15
Nem tudnak betelni az amerikaiak Európával (Hamu és Gyémánt)
Az amerikai Google-keresések alapján a nemzetközi járatok mellett a nevezetességek és élmények voltak a legnépszerűbb rákérdezések a felhasználók körében 2022-ben.
dec. 19
7:24
Messi bebizonyította, vitathatatlanul a legjobb (Igényesférfi.hu)
Lionel Messi elérte az álmát és a futballtörténelem egyik leglátványosabb vb döntője után végre teljessé vált a csillogó éremkollekció: Argentína ikonja világbajnok, felért a csúcsra.
dec. 19
7:39
Beépülni és kitartani a végsőkig – a történelem 5 leghíresebb kéme (Hamu és Gyémánt)
A kémek fontos szerepet játszottak a történelmünkben. Ráadásul gyakran rendkívüli veszélyekkel kellett szembenéznüik, miközben beépülve dolgoztak a hitükért és az országukért. Íme a történelem öt legmeghatározóbb kettős ügynöke!
dec. 19
7:42
Ezt a csillagjegyet ma nagyon feszült légkör veszi körül (Metropol)
Figyeljen oda azonban a szavaira.
dec. 19
7:51
Nem vagy őrült, hisztis vagy bogaras, csupán introvertált, aki nem szeretné, ha szétesne az agya! (WMN)
„Simán előfordul, hogy egy introvertált szülőnek egyáltalán nincs magányos órája a héten, amikor befelé fordulhatna kicsit. Ergo, nincs lehetősége a feltöltődésre, magyarul teljesen ki van facsarva, mint egy citrom.” – Így készülj az ünnepekre, ha családos introvertált vagy.
dec. 19
7:57
„Nem vagyunk attól kevesebbek, ha egyedül ünneplünk” – interjú Zana Ágnes családterapeutával (egy.hu)
A magányosság érzésével az év bármely szakában nehéz megküzdeni, azonban talán karácsonykor a legnehezebb. Az ünnepek környékén felerősödő magányosság érzéséről és a megoldási lehetőségekről beszélgettünk Zana Ágnessel, aki a pszichológia doktora, családterapeuta és kognitív-viselkedésterápiás konzultáns.
dec. 19
8:30
Antonio Banderas: hálás vagyok, a szívinfarktus megváltoztatta az életem! (Igényesférfi.hu)
Antonio Banderas 2017-ben esett át szívinfarktuson, ami elmondása szerint az egyik legjobb dolog volt, ami történhetett vele, segített neki ugyanis abban, hogy átértékelje az életét és arra fókuszáljon, ami valóban fontos.
dec. 19
8:33
Szecessziós paloták és álombéli festett üvegablakok - Szabadkán jártunk! (Travelo)
Város, mégis legnagyobb faluként emlegetik, és másfél száz év alatt megélt 10 rendszerváltozást.
dec. 19
8:51
3 téli ital, amit érdemes elkészítened idén karácsonykor (Hamu és Gyémánt)
December végén mindenki megérdemli, hogy kényeztesse magát. Bár az ünnepi előkészület olykor igencsak stresszes lehet, ha azonban a nap végét egy isteni forró itallal zárjuk, máris minden könnyebb lehet!
dec. 19
8:54
Mbappé öccse bemutatkozott a PSG felnőtt csapatában (Igényesférfi.hu)
Mialatt Kylian Mbappé a katari foci vb-n erősítette a francia válogatott csapatát, a PSG felnőtt csapatában bemutatkozott 15 éves öccse, Ethan Mbappé is.
dec. 19
9:15
A 19. nap könyve – Dr. Máté Gábor: A test lázadása (Hamu és Gyémánt)
Egy könyv rólunk, emberekről és arról, hogy milyen károkat okozhat az érzelmek elfojtása. A történet rövidenEbben a kötetében Dr. Máté Gábor – tudományos kutatások eredményeit, páciensei és saját tapasztalatait felhasználva egyaránt – arra vállalkozott, hogy megmutassa nekünk, mivel jár, ha nem éljük meg saját érzelmeinket. A könyv lapról
dec. 19
9:30
„Jézus születésének pillanatában fakadt a Balaton tava” – a régi karácsonyok varázslata (Képmás)
Nagyon sok karácsonyi szokás és hagyomány élt a 19. századi Magyarországon, amelyeket a mai napig őriznek a családok. Melyek ezek? Hogyan ünnepelték régen a karácsonyt a kastélyokban, a pest-budai otthonokban és a vidéki falvakban kicsik és nagyok? Milyen hiedelmek, babonák éltek, mi került az ünnepi asztalra, mivel díszítették fel szívüket és otth
dec. 19
9:32
„Családilag teljesen átlagos életet élünk, csupán egy trükkünk van” (Képmás)
Erős Antónia lassan már 25 éve köszönti a nézőket az RTL Híradó stúdiójából, nemrég pedig új, önálló projektbe kezdett a csatornánál: ő vezeti és részben szerkeszti a Praxis című műsort, amelyben egészséggel és betegséggel kapcsolatos tévhitek nyomába ered. A híradós már évek óta gondolkodott egy ilyen produkció megvalósításán, de hogy hogyan jutot
dec. 19
9:33
Erős turbulencia miatt súlyosan megsérültek egy repülő utasai (Travelo)
Húsz embert kellett kórházba szállítani, tizenegy sérült állapota súlyos.
dec. 19
9:36
A foci vb döntőjének legnagyobb bírói bakija (Igényesférfi.hu)
A futballtörténelem egyik leglátványosabb döntője után az argentin válogatott 3-3-as döntetlen után a tizenegyespárbajban végül 4-2-re győzött Franciaország ellen, ezzel megnyerve a 2022-es katari világbajnokságot.
dec. 19
9:42
Elon Musknak nem áll jól a szénája: komoly esély van rá, hogy bukja a Twitter vezérigazgatói székét (Blikk)
A Twitter vezérigazgatója, Elon Musk, aki mostanában egy-egy vezetői döntést kívánó problémát – megmagyarázhatatlan okból – megszavaztat, vasárnap este újabb kérdést tett fel követőinek a platformon: menjen vagy maradjon?
dec. 19
10:00
Így kaphatsz kártérítést, ha elcsúszol a jégen (Ripost)
A hó, az eső és az éjszakai fagy reggelre jégfoltokat okoz.
dec. 19
10:15
Agyi érelmeszesedés (WebBeteg)
Mi okozhat agyi érelmeszesedést? Milyen tényezők növelik a kialakulásának kockázatát? Milyen következményei lehetnek az agyi érelmeszesedésnek?
dec. 19
10:15
5 ország, ahol szigorú dohánytilalom van érvényben (Hamu és Gyémánt)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint évente több százezer ember hal meg a passzív dohányzás miatt. Új-Zéland pedig 2023-tól kezdve fokozatosan bevezet egy majdnem teljes dohánytilalmat. A szigetországban soha többé nem vásárolhat cigarettát vagy dohányterméket az, aki 2008 után született. De mi a helyzet más országokban?
dec. 19
10:21
Már szánkózhatunk és síelhetünk is a Normafán (Travelo)
A behavazott részek ingyenesen használhatók.
dec. 19
10:30
Ő a világ legszexibb Télapója - nők millió bolondulnak érte (Femcafe)
A divatvilág legnagyobb kifutóin vonult végig modellként, majd 2014-ben profilt váltott. Ma már ő a világ legszexibb Télapója, akiért nők milliói rajonganak, világszerte.
dec. 19
10:48
Stresszes gyerekek emésztési zavara (Vital)
Házi feladatok, különórák, iskolán kívüli feladatok, túl sok program – gyakori, hogy a mai gyerekeknek alig marad ideje a szabad játékra, arra, hogy önfeledten gyerekek legyenek. A túlterheltség az emésztésre is negatív hatással van.
dec. 19
11:24
Tudja, mik a szívinfarktus rizikófaktorai? (Vital)
Számos olyan rizikófaktor létezik, amelyek kiküszöbölésével jelentősen csökkenthetjük a kockázatot
dec. 19
11:36
Az egész, a darált vagy a diópótló a jobb döntés? (Ripost)
A diós bejgli fő alapanyaga ennyibe kerül idén.
dec. 19
11:39
Légiutas-adó? A XVIII. kerületi önkormányzat szívesen kivetné! (Travelo)
Azoknak a reptéri utasoknak kéne megfizetni, akik nem a kerület lakosai.
dec. 19
11:39
Már falra mászó robotkutya is létezik (Hamu és Gyémánt)
A különböző vállalatok különböző robotkutyái széles spektrumon mozognak a hasznosságukat illetően. Most egy újabb képességgel ruházták fel őket: már képesek falra is mászni, akárcsak a bogarak.
dec. 19
11:51
WMN-kvíz: Mennyit tudsz Hawaii-ról, a tűzhányók és istenségek földjéről? (WMN)
Sokkal több, mint a színes virágfüzérek, koktélok és luauk sora. Te mennyire ismered a Hawaii-szigeteket?
dec. 19
12:06
Csaknem két és fél millió forintot gyűjtött a Quimby zenekar a Vadaskert Gyermekkórháznak (Vital)
A Quimby együttes tagjai néhány hete egy kerámiaműhelyben egyedi dísztányérokat készítettek, amelyek közül 12 darabot bocsátottak aukcióra az Apacuka kerámiával...
dec. 19
12:06
Melyik a jobb: a kivágott igazi fenyő vagy a műfenyő? – A nagy mérkőzés, amely segít a döntésben (Képmás)
Minden évben összezördül adventben a karácsonyfa-állítók két pártja: az igazi fenyőt vásárlók és a műfenyőpártiak. Mindkét csoport tagjai meg vannak győződve arról, hogy nekik vannak erősebb érveik, amelyek alátámasztják a döntésüket. Nem szeretem gerjeszteni a konfliktusokat, ezért úgy döntöttem, összeszedem a két tábor érveit – talán segítek ezze
dec. 19
12:12
„A csőgörényt nem vitted el, még a válásban is előrelátó voltál” (Képmás)
A rohadt anyádat, nem, ne tedd le, figyelek, nem neked szólt, csak a lefolyót próbálom tisztítani, tudod, megint eldugult, egy ideje itt szenvedek, már kifakadtam párszor a hívásod előtt is, nagyon vicces vagy, nem a régi vitáinkra gondoltam, de tudtam, hogy ezt a kört nem fogod kihagyni. Kihangosítottalak, most itt fekszel mellettem a csap alatt,

Keresés