A törvény ötödik cikkelye garantálja Ukrajna állampolgárainak az alkotmányban meghatározott társadalmi, gazdasági, kulturális és nyelvi jogokat, illetve szabadságjogokat.
A biztos hangsúlyozta, hogy a törvény teljes szigorával kell lesújtani a korrupcióra, és azt mondta, hogy ehhez az EU-nak már vannak bizonyos eszközök a kezében.
Kilencvenhat éves korában honolului otthonában elhunyt az utolsó hawaii hercegnőként ismert Abigail Kinoiki Kekaulike Kawananakoa. A szigetcsoport felett egykor regnáló polinéz uralkodócsalád sarja élő szimbóluma volt a hawaii monarchiának és a hawaii nemzeti identitásnak, amely azután is fennmaradt, hogy a királyságot 1893-ban megdöntötték az amer
2 és 18 év közötti szabadságvesztésre ítélte kedden a dél-franciaországi Nizzában hat és fél évvel ezelőtt 86 áldozatot és több mint 450 sebesültet követelő gázolásos terrortámadás nyolc vádlottját a párizsi különleges esküdtszék.
Az ukrán parlament új törvényt fogadott el kedden a nemzeti kisebbségekről, hatályon kívül helyezve a korábbit – számolt be az Interfax-Ukrajina hírügynökség Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő tájékoztatása alapján.
Levélben erősítette meg az Európai Unió Tanácsának jogi szolgálati igazgatója az uniós álláspontot, hogy a helyi iparűzési adó, azaz a hipa része a globális minimumadónak.
Bekapcsolva maradt mikrofon mellett becsmérelte Jacinda Arndern új-zélandi miniszterelnök egyik rivális politikustársát, aki nem sokkal korábban a kormány teljesítményéről kérdezte. A kormányfő az eset után levélben kért bocsánatot.
Történelmi tudományos sikerként és a tiszta energiák terén áttörésként értékelte az Egyesült Államok energiaügyi minisztere kedden azt, hogy amerikai tudósoknak sikerült úgynevezett nettó energianyereséget elérni fúziós reakció által.
Orbán Viktor miniszterelnök kedd este Katarba érkezett, ahol megbeszélést folytatott Khalid bin Khalifa bin Abdulaziz Al Thani katari miniszterelnökkel.
Szó sem lehet arról, hogy az orosz csapatokat az év vége előtt kivonják Ukrajnából, ez ellentmond a realitásoknak, jelentette ki az orosz elnöki szóvivő.
A rendszert a múlt hónapban indították, de a sok, másokat megszemélyesítő felhasználói fiók megjelenése miatt le is állították. Mostantól ismét lehet kék pipát venni, de vannak, akiknek ez többe kerül, mint másoknak.
Rjabkov a találkozót hasznosnak, az eszmecserét gyakorlatiasnak nevezte, hozzátéve, hogy kisebb jelentőségű kérdésekről beszéltek, és az előrelépés minimális volt.
A jogállamiságról nem beszélni kell, hanem meg kell valósítani, és ez azok felelőssége akik a politikai rendszer tagjai - jelentette ki a szlovén miniszterelnök.
Megszületett a megállapodás, az uniós nagykövetek hétfő este rábólintottak a Magyarország helyreállítási tervére, és a jogállamisági eljárás lezárására vonatkozó javaslatra. Így Magyarország több ezer milliárd forint uniós támogatáshoz juthat hozzá, de ehhez bizonyos feltételeket még teljesítenie kell a kormánynak. Arra egyelőre Navracsics Tibor te
Összecsaptak a rendőrökkel, és megrohamozták a rendőrkapitányság épületét Brazília fővárosában Jair Bolsonaro volt államfő hívei. A zavargások közvetlen kiváltó oka az októberi elnökválasztás óta tartó tüntetések egyik résztvevőjének letartóztatása volt. Bolsonaro támogatói nem ismerik el a baloldali Lula da Silva győzelmét, és katonai hatalomátvét
Bice, a nyolcéves pitbull terrier rögtön mosolyt csalt, azoknak az ukrán gyerekeknek az arcára, aki az orosz-ukrán háború kirobbanása óta rengeteg megpróbáltatáson mentek keresztül.
Lengyelországban nyáron a Brüsszel által korábban kifogásolt legfelsőbb bírósági fegyelmi kamarát egy új, a szakmai felelősség ügyeivel foglalkozó, más összetételű kamarával helyettesítették.
Az azonos neműek házasságáról szóló jogszabályt több hónapos elhúzódó vita után fogadta el az Egyesült Államok Kongresszusa, a törvény az elnök aláírása után léphet hatályba.
Az Európai Unió számára létfontosságú küldetés a korrupció elleni harc, először saját házunk táján kell rendet raknunk - jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos kedden az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.