A katapultülést érintő technikai hiba miatt nem repülhet az Eurofighter vadászgépek több példánya Németországban. A technikai malőr épp az ukrajnai válság idején jelentkezett, de már korábban is ismert volt.
Mivel Musk a világ leggazdagabb embere, a sztorit nem a TMZ, hanem a Wall Street Journal írta meg. A kavarás akár egymilliárd dollárjába is kerülhet a megcsalt félnek.
Az ország déli fő szigetén, Kjúsún két városból többtucatnyi embert kimenekítettek, miután a vulkán hamut és nagyméretű köveket lövellt az éjszakai égboltra.
Miközben Ukrajnában még mindig dúl a háború, Vlagyimir Putyin orosz elnök „meglengette az atomkardot” – írja Richard K. Betts, a Háború- és Béketudományi Intézet professzora a „Foreign Affairs” című folyóiratban.
Meghaladta az ötmilliót azoknak a száma, akik az ukrajnai háború február végi kitörése óta átlépték az ukrán-lengyel határt – közölte hétfőn a lengyel határőrség.
A frontvonal közelében lévő kelet-ukrajnai városok lakosai igyekeznek túlélni, miközben a folyamatos támadások mellett ellátási problémák is nehezítik a mindennapjaikat.
A Wall Street Journal szerint a világ leggazdagabb embere elszerette barátja feleségét, ezért válik Szergej Brin és Nicole Shanahan. Musk azt állítja, ez „totál marhaság”.
A Dél-Koreában állomásozó amerikai erők Apache típusú harci helikopterekkel éleslövészeti hadgyakorlatot tartanak – jelentette be az érintett egység szóvivője hétfőn Szöulban.
Továbbra sem bírják megállítani az Európában tomboló erdőtüzeket. Több országban igen súlyos a helyzet, ezért a magyar katonák is részt vesznek az oltásban.
Figyelmeztető sztrájkot tart a Lufthansa földi kiszolgáló személyzete a szakszervezet felhívására szerdán, a légitársaság utasainak fokozott járattörlésekre és késésekre kell felkészülniük.
A kerítés túloldalán, Szabadka környékén hetek óta tart a feszült helyzet, mivel az ott összegyűlt illegális bevándorlóknak fegyvereik is vannak, amelyeket egyre gyakrabban használnak is.
A Turning Point USA civil szervezet közvélemény-kutatása szerint, az amerikai jobboldali fiatalok 78,7 százaléka Donald Trumpot látná szívesen a republikánusok elnökjelöltjeként, amennyiben ismét bejelentené, hogy indul a 2024-es elnökválasztáson.