Az olaszországi előrehozott választások győztese a jobboldali koalíció lehet, melynek vezetőjeként Giorgia Meloni léphet fel. Amennyiben kormányfő lesz, Meloni a magyar modellhez hasonlóan a családalapítás ösztönzésére és az adócsökkentésre helyezné a hangsúlyt. A politikus mindemellett a nemzetek Európájának elkötelezett híve, ellenzi az illegális
Az Európai Unió tagállamai a most következő télen 15 százalékkal csökkentik a gázfogyasztásukat a mostani megállapodás szerint – írja a Portfolio, a Bloomberg nyomán.
Testvérével és szüleivel utazott a 21 éves férfi két bérelt helikopterrel, amikor a tragédia történt - írja a szeretlekmagyarország.hu a Daily Mail nyomán.
Varsó még nem teljesítette a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt európai uniós források kifizetéséhez fűződő feltételeket - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke a Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilap honlapján kedden megjelent interjúban.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, komoly vita zajlott, de egy koncepciós perhez volt hasonló.
Varsó még nem teljesítette a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt európai uniós források kifizetéséhez fűződő feltételeket - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke a Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilap honlapján kedden megjelent interjúban.
Az európai uniós tagországok energiaügyi minisztereinek soron kívüli tanácskozásán kiderült, egy kivétellel mind elfogadják a gázhasználás csökkentéséről szóló szabályozást.
Lengyelországnak teljesítenie kell a bírósági fegyelmi rendszer reformja kapcsán elfogadott kötelességvállalásait – mondta az Európai Bizottság elnöke.
Az elmúlt évtizedek trendjévé vált a kötelező sorkatonai szolgálat felszámolása: könnyen lehet, hogy az ukrán háború hatására egyes országok változtatnak eddigi álláspontjukon.
Korábban a bűnözőket szolgálta, most a cseh utakat fogja védeni – a cseh rendőrök egy igazán különleges járművel bővítik a gépparkjukat, egy Ferrari F 142-458 Italia sportkocsival. A járművet a cseh autópályákon a legagresszívabb sofőrök ellen, lopott járművek üldözésénél vagy a bejelentett tuningversenyek megfigyelésénél fogják bevetni.
Az Európai Unió (EU) újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedéseket, mivel - indoklása szerint - nem történt előrelépés a Donyec-medencei rendezést célzó minszki megállapodások végrehajtásában - közölte az uniós tanács közleményében kedden.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden telefonon tárgyalt Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az európai uniós gáztakarékossági rendelet megalapozatlan, végrehajthatatlan és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a magyar emberek érdekeit, ezért a kormány egyetlen tagállamként nemmel szavazott az elfogadására - közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
Az európai uniós gáztakarékossági rendelet megalapozatlan, végrehajthatatlan és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a magyar emberek érdekeit, ezért a kormány egyetlen tagállamként nemmel szavazott az elfogadására - közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
Több mint negyven külföldi zsoldost, főleg lengyeleket öltek meg nagy pontosságú orosz levegő-föld rakétákkal a donyecki régióban lévő Konsztantyinovkában - jelentette ki a keddi hadijelentést ismertetve Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Európa számára 2024-2025 hozhat megnyugvást a földgázpiacon, ám az árak csökkenésére Deák András szakértő nem számít. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint leginkább Németországot lehet zsarolni a földgáz visszatartásával.
Megnyitják kedden a Horvátország számára stratégiai fontosságú Peljesac hidat, amely a szárazföld és a Peljesac-félsziget között ível át Bosznia-Hercegovina tengerpartjának elkerülésével. A projekt ellen Bosznia többször is szót emelt.