A korábban tervezettnél több mint ezer fonttal alacsonyabb szinten befagyasztja a háztartási energiaárakat a brit kormány - jelentette be csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök. Az intézkedés két évre szól.
A legnehezebb órákat kell megélnie a brit királyi családnak, miután csütörtökön kiderült, hogy II. Erzsébet királynő orvosi felügyelet alá került, az őt körülvevő egészségügyi szakemberek szerint "aggasztó" a 96 esztendős uralkodó állapota. A brit királyi család elismert szerzője szerint csak tovább tetőzi a bajt, hogy szokatlanok a palotából a kir
vendégünk volt Kiss Rajmund, az MCC diplomáciai műhelyének vezetője és Toldi Ottó, a MCC energetikai műhelyének vezetője. Kapcsoltuk továbbá Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértőt, később pedig Nicolas de Lamberterie francia újságírót.
A horvát kormány csütörtöki ülésén bemutatta a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére kidolgozott átfogó intézkedési csomagját, amellyel csökkenti az energiahordozók és korlátozza az alapvető élelmiszerek árát, valamint növeli a támogatások mértékét - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
Ahogy beszámoltunk róla, az uralkodót orvosi felügyelet alá vonták, miután orvosai "aggasztónak" találták egészségi állapotát. Közben gyermekei és unokái is sorra érkeznek hozzá Balmoralba, ahol II. Erzsébet tartózkodik.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök közölte: meggyőződése, hogy Németország jóvátételt fog fizetni Lengyelországnak a második világháború alatt okozott károkért.
A világ minden tájáról aggódva figyelik a Buckingham-palotában lévő minden mozzanatot, miután kiderült, hogy Erzsébet királynő egészségi állapota olyan mértékben megromlott, hogy állandó orvosi felügyeletre szorul. A palota egy nyilatkozatban írta meg, hogy van most az Egyesült Királyság uralkodója.
Lélegzet visszafojtva imádkozik az Egyesült Királyság, hogy Erzsébet királynő állapota javuljon. A helyi közszolgálati televízió szerint a királyi család közül már többen megérkeztek Belmoralba, ahol az uralkodó gyengélkedik, eközben pedig a lakosság is megjelent a kastély épülete előtt.
Két nap után sikerült megmenekülnie egy kínai férfinak, aki fenyőmaggyűjtés közben elvesztette uralmát hidrogénballonja fölött, amellyel a magas fákon dolgozott, és több száz kilométerre elsodródott - írja az MTI.
Norvégia miniszterelnöke és az Európai Bizottság vezetője közötti megbeszélésen nem került szóba az Európai Unióba értékesített norvég gáz maximum árának meghatározása a szerdai tárgyalások során. Norvégia burkoltan figyelmeztetett, hogy nem tűrné el az árplafon bevezetését- írta meg a Portfolio, a Reuters nyomán.
A korábban tervezettnél több mint ezer fonttal alacsonyabb szinten befagyasztja a háztartási energiaárakat a brit kormány - jelentette be csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök. Az intézkedés két évre szól.
Az energiaválság küszöbén, több európai országot követve Dániában is szabályozzák a középületek fűtését, azok helyiségeinek maximális hőmérsékletét 19 Celsius fokban határozták meg - jelentette be Dan Jörgensen, az energiaellátás és a klímavédelem ügyeiért felelős miniszter a kormány csütörtöki döntése után.
Az árbefagyasztás októbertől fél évig az üzleti szektorra is vonatkozik, utána a kormány igyekszik megfelelő további támogatást adni az üzleti vállalkozásoknak – közölte Liz Truss kormányfő.
Harkiv térségében több települést is visszafoglaltak, kihasználva, hogy a megszállók erejük jelentős részét a déli frontra koncentrálták. Ezzel egy időben az amerikai külügyminiszter váratlanul Kijevbe látogatott, és újabb, közel 3 milliárd dolláros katonai segélyt ígért az ukrán kormánynak.
Recesszióba kerül Németország gazdasága két vezető gazdaságkutató intézet csütörtökön megjelent előrejelzése szerint, és súlyos nehézségekre számít Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter is, aki ugyancsak csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag) azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök támadást indított a német gazdasági rends