2022. szeptember 15. csütörtök

szept. 15
0:12
Végre legyőzhetjük? A Who szerint már látni a koronavírus-járvány végét (Blikk)
A WHO szerint a világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak.
szept. 15
0:12
Háborús térségbe indulnak a magyar katonák, amerikaiak alá dolgoznak (Infostart)
Részben tartalékosokból álló magyar katonai kontingens kezdi meg féléves szolgálatát Irakban; a 139 katonától a hozzátartozók és a katonai vezetők jelenlétében köszöntek el Nyíregyháza főterén.
szept. 15
0:12
Kék-sárgába öltözve fejezték ki szolidaritásukat Ukrajnával az EP képviselőnői (Demokrata)
Erről több kép is megjelent a közösségi médiában.
szept. 15
0:12
Családjával együtt ment Novák Katalinhoz az amerikai nagykövet (rtl.hu)
A diplomata partnerével és közösen nevelt fiaikkal ment a köztársasági elnökhöz.
szept. 15
0:16
Nostradamus megjósolta, mikor hal meg Ii. Erzsébet királynő: az is kiderült, ki követi Iii. Károlyt a trónon (Blikk)
Nostradamus jóslata szerint III. Károly király uralkodása nagyon rövid lehet, mivel idővel lemond a trónról. Utána valamilyen módon Harry herceg lehet a következő brit uralkodó.
szept. 15
0:16
Tüntetés gyász idején: megszólalt a brit Munkáspárt elnöke is (Infostart)
Több atrocitás is előfordult már a királynő halála óta, volt, aki azt fejezte ki plakáttal, hogy elege van a monarchiából és III. Károlyt nem tartja királyának.
szept. 15
0:16
Felravatalozták II. Erzsébet királynő koporsóját a londoni parlamentben (Demokrata)
A koporsót a Buckingham-palotából lovak vontatta ágyútalpon vitték a parlamenthez.
szept. 15
0:16
Nem lehet virágot, emléktárgyat vinni, és fényképezni is tilos II. Erzsébet koporsójánál (rtl.hu)
Este hatkor nyílt meg a londoni Westminster Hall kapuja, hogy a gyászolók leróhassák kegyeletüket II. Erzsébet koporsójánál. Van, aki már hétfő óta sorban áll, csak azért, hogy az elsők közt léphessen a múlt héten elhunyt királynő ravatalához. A koporsót hétfő reggel fél 7-ig, a nap 24 órájában látogathatják. Több százezer látogatóra számítanak, és
szept. 15
0:20
Összehozta őket Erzsébet királynő halála? Meghan Markle és Katalin hercegné egymás mellett gyászoltak (Blikk)
Véget érhet a sok konfliktus Harry és Vilmos herceg között? II. Erzsébet királynő gyászmenete után közösen álltak az istentiszteletnél, ráadásul Katalin hercegné és Meghan Markle is egymás mellé kerültek. Úgy tűnik, az uralkodó halála összehozhatja a családot.
szept. 15
0:20
WHO: látszik már, hol a Covid-járvány vége (Infostart)
A világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak - mondta a főigazgató.
szept. 15
0:20
Több száz fős ukrán emberveszteségről számolt be az orosz katonai szóvivő (Demokrata)
Legkevesebb hatszáz fő lehet az ukrán hadsereg vesztesége az elmúlt nap folyamán.
szept. 15
0:20
„Magyarország már nem valódi demokrácia” – kemény hangú vita volt az EP-ben a magyar jogállamiságról (rtl.hu)
Magyarország már nem teljes értékű demokrácia – ezt fogalmazták meg abban a jelentésben, amelyről szerdán vitázott az Európai Parlament. Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti képviselő előterjesztése a 2018-as Sargentini-jelentés kiegészítése. Ő a vitában azt kifogásolta, hogy az Európai Bizottság hiába indította el a magyar szavazati jog fe
szept. 15
0:24
Bejelentette lemondását Magdalena Andersson, Svédország miniszterelnöke (Blikk)
Bejelentette lemondását szerda este Magdalena Andersson, Svédország szociáldemokrata miniszterelnöke.
szept. 15
0:24
Palesztin hírszerző és izraeli katonatiszt is meghalt a ciszjordániai határon kirobbant tűzharcban (Infostart)
Egy izraeli katonai őrszem szúrta ki a határtól 15 méterre megbújó palesztin fegyvereseket.
szept. 15
0:24
Scholz: Nem tapasztalható változás Putyin hozzáállásában (Demokrata)
„Nem tapasztalható változás Vlagyimir Putyinnál az Ukrajna ellen indított háborújának megítélésében.”
szept. 15
0:24
Ursula von der Leyen szerint Moszkva el fogja veszíteni a háborút (rtl.hu)
Már az orosz állami médiában is elismerik az inváziós erők súlyos vereségét Kelet-Ukrajnában. A katonai kudarc miatt egyre többen követelik nyíltan Vlagyimir Putyin lemondását. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint Moszkva el fogja veszíteni a háborút, és kiállt az Oroszországgal szemben hozott uniós gazdasági szankciók mellett.
szept. 15
0:28
"Magyarország többé nem tekinthető teljes értékű demokráciának" - éles vita Strasbourgban (Infostart)
Az Európai Bizottság a jogállamiság helyzetével kapcsolatos aggályok tekintetében nem tud pozitív fejleményekről beszámolni Magyarországgal kapcsolatban - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban szerdán.
szept. 15
0:28
Giorgia Meloni nem keresi az Európai Unió kegyét (Demokrata)
Meloni újra üzent a brüsszeli támadásokra és a nemzetközi közösség bizalmatlanságaira.
szept. 15
0:28
Elárulta a német kancellár, miről beszélt Vlagyimir Putyinnal telefonon (rtl.hu)
Úgy tűnik, az orosz elnök továbbra sem tartja hibának az ukrajnai inváziót.
szept. 15
0:32
Hetvenkét illegális migránst hozott volna Magyarországra a román kamionos (Infostart)
A Nagylak 2 – Csanádpalota autópálya-határátkelőhely román oldalán akadt fenn az embercsempész.
szept. 15
0:32
Bejelentette lemondását a svéd miniszterelnök (Demokrata)
Az előző heti választásokon a jobboldali pártszövetség szerezte meg a parlamenti többséget.
szept. 15
0:32
Hat hónappal meghosszabbította az EU az Oroszország elleni szankciókat (rtl.hu)
Az intézkedések eddig 1206 személyt és 108 szervezetet érintenek.
szept. 15
0:36
A megújulás útjára lépett a német CDU (Infostart)
Ismét hatalomra tör Németország egyik nagy hagyományokkal rendelkező pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU).
szept. 15
0:36
Ismét meghosszabbították az Oroszország elleni szankciókat (Demokrata)
A szankciók eddig 1206 személyt és 108 szervezetet érintenek.
szept. 15
0:40
Bejelentette lemondását a svéd miniszterelnök (Infostart)
Magdalena Andersson, Svédország szociáldemokrata miniszterelnöke bejelentette lemondását szerda este, miután az előző heti választásokon a jobboldali pártszövetség szerezte meg a parlamenti többséget.
szept. 15
0:40
Guterres: Nem várható béketárgyalás Moszkva és Kijev között (Demokrata)
„Rövid időn belül nem várható béketárgyalás megkezdése Moszkva és Kijev között.”
szept. 15
0:44
Már David Cameronnal gyakorolta III. Károly az audienciákat (Infostart)
A volt brit miniszterelnök a CBS-nek adott interjújában arról beszélt, hogyan készült az akkor még walesi herceg a trón átvételére – és hogy miért fontos az uralkodó még akkor is, ha szerepe csak ceremoniális.
szept. 15
0:44
Magyarul állt ki hazánk mellett egy szlovák EP-képviselő (videóval!) (Demokrata)
Együtt fogunk harcolni a brüsszeli centralista bürokraták ellen – fogalmazott Miroslav Radačovský.
szept. 15
0:48
Ezt jelképezik a királynő temetése körüli szimbólumok (Infostart)
II. Erzsébet koporsóját a Westminster Hallban is különböző szimbólumok díszítik, és a gyászolók maguk is sokféle jelképet kötnek a királynő temetéséhez.
szept. 15
0:48
Szánthó Miklós: Fikciós mesedélutánt tartottak az EP-ben (Demokrata)
„Új Tavaresek és új Sargentinik új mesedélutánokat szerveznek Brüsszelben.”
szept. 15
5:54
Zelenszkij: Felszabadítjuk a földünket és a népünket (ATV)
„Megdöbbentő a lerombolt épületek, a lemészárolt emberek látványa, de Bucsa után erre számítani lehetett”, mondta Zelenszkij ukrán elnök a nemrég felszabadított Harkiv megyei városokban. A Reuters értesülései szerint, februárban Ukrajna a titkos tárgyalásokon beleegyezett abba, hogy lemond a NATO-csatlakozásról, de Putyinnak ez nem volt elég, elind
szept. 15
6:06
Iráni hackereket szankcionált az Egyesült Államok (hirado.hu)
Az összkormányzati intézkedést egy Iránban működő, rosszindulatú hackertevékenységet végző csoport ellen hozták.
szept. 15
6:08
Elkezdődött a spórolás Franciaországban, még az Eiffel-torony is idő előtt sötétbe borul (hirado.hu)
A francia miniszterelnök azt mondta: ha a takarékosság nem hozza meg a várt eredményt, akkor áram- és gázkorlátozások lehetnek.
szept. 15
6:18
II. Erzsébet temetésének terhe is igen nagy (Infostart)
A királynő temetése olyan, mintha egyszerre több száz állami látogatást kellene megszervezniük.
szept. 15
6:42
A fertőzöttek száma 610 milliót is meghaladta a világon (hirado.hu)
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.
szept. 15
7:12
Szánthó Miklós: fikciós mesedélutánt tartottak az EP-ben (Infostart)
Deutsch Tamás szerint az Európai Bizottság rendkívül sokat tesz az Európai Unió megosztottságáért a kettős mércét alkalmazó kereszteres hadjáratával.
szept. 15
7:18
139 katona indult keletre Magyarországról (Blikk)
Részben tartalékosokból álló magyar katonai kontingens kezdi meg féléves szolgálatát Irakban; a 139 katonától a hozzátartozók és a katonai vezetők jelenlétében köszöntek el szerdán Nyíregyháza főterén.
szept. 15
7:18
Magyar katona: van gép, ami utasszállítónak tűnik, de 40 antenna van rajta (Infostart)
Szijjártó Péter litvániai látogatásán beszélgetett a Baltikum légtérvédelmében részt vevő magyarokkal.
szept. 15
7:18
Két repülőgépnyi illegális bevándorlót szállítottak egy luxus-nyaralószigetre Floridából (444.hu)
Akcióban a Fehér Házba vágyó floridai kormányzó, Ron deSantis.
szept. 15
7:24
Óriási bajba kerülhetünk: az Európai Bizottság 6400 milliárd forintnyi uniós támogatást vonhat el Magyarországtól (Blikk)
Az Európai Bizottság megtagadhatja az uniós támogatást Magyarországtól. Ráadásul az Európai Bizottság két tisztviselőjétől származó információk szerint nagyobb összeget bukhat el hazánk, mint amiről eddig szó volt.
szept. 15
7:30
Brit újságíró: Túlságosan leegyszerűsítő oroszpártinak tartani Magyarországot (rtl.hu)
A Politicón megjelent véleménycikk szerzője amellett érvel, hogy hazánk „egyik fél oldalán sem áll”.
szept. 15
7:54
Fellángolt a vita a német kormánykoalícióban az ukrajnai fegyverszállításokról (Infostart)
Nem először vitáznak a német koalíciós pártok Ukrajna fegyverekkel történő megsegítéséről. Az elmúlt napok ukrán offenzívájának sikerei azonban most ismét oljat öntöttek a tűzre.
szept. 15
8:00
Vlagyimir Putyin orosz elnök megérkezett Üzbegisztánba (hirado.hu)
Az orosz államfő a csütörtökön kezdődő, kétnapos csúcstalálkozón Hszi Csin-ping kínai elnökkel és számos más vezetővel is találkozik Szamarkandban.
szept. 15
8:06
Egyelőre mégsem mozgósítják a nőket Ukrajnában (Infostart)
Az ukrán vezérkar szerint a hadseregben nincs szükség a nők létszámának növelésére.
szept. 15
8:06
Zelenszkijnek autóbalesete volt (ATV)
Az eset Kijevben történt - közölte a 24.hu.
szept. 15
8:06
Orosz börtönökben toboroz katonákat a Wagner-csoport (444.hu)
Hat hónap szolgálatért eltörlik a büntetést, de aki előbb ott akarja hagyni a frontot, azt kivégzik.
szept. 15
8:06
Gyanús körülmények között meghalt Putyin kedvenc lapjának főszerkesztője (rtl.hu)
A 68 éves férfi üzleti úton volt, amikor hirtelen fulladozni kezdett, majd meghalt.
szept. 15
8:18
Putyin megérkezett a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozójára (ATV)
Az üzbég fővárosba érkezett Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök reggel a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozójára - közölte az Interfax orosz hírügynökség.
szept. 15
8:24
„Elfogadhatatlan Magyarország lejáratása” - EP-képviselők álltak ki hazánk mellett (hirado.hu)
Sajtótájékoztatón állt ki Magyarország mellett több EP-képviselő, miután ismét egy hazánkat elítélő jelentésről tárgyalt az Európai Parlament. A beterjesztő baloldali képviselő szerint az elmúlt években tovább romlott itthon a demokrácia és az alapvető jogok helyzete. A francia, spanyol és osztrák politikusok szerint viszont a jelentés hazugság és
szept. 15
8:36
Elfogták a nőt, akinek a feldarabolt gyerekeit találták meg egy bőröndben (ATV)
Letartóztattak egy 42 éves nőt Dél-Koreában, aki a gyanú szerint az édesanyja lehet annak a két gyereknek, akiknek maradványait egy bőröndben találták meg Új-Zélandon – írta a Telex, a CNN cikkére hivatkozva.

Keresés