2022. szeptember 8. csütörtök

szept. 8
0:12
A korrupció miatt felajánlotta lemondását a horvát olajipari vállalat igazgatótanácsának elnöke (Blikk)
Annak ellenére, hogy Fasimon Sándor, az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsának elnöke nem vett részt a közelmúltban nyilvánosságra került gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélésekben, felajánlotta lemondását az igazgatótanács éléről – közölte a cég szerdán. Davor Filipovic horvát gazdasági és energiaügyi miniszter jelezte, a testület mi
szept. 8
0:15
Kitiltották az iskolájából, majd börtönbe zárták a nemsemleges névmás használatát megtiltó ír tanárt (rtl.hu)
A magára keresztényként hivatkozó Enoch Burke nem volt hajlandó eleget tenni a bíróság határozatának, hogy nem léphet az iskola területére.
szept. 8
0:16
Putyin szerint megnyerte az ukrajnai háborút... de legalábbis egy dolgot nyert vele (Blikk)
Oroszország az ukrajnai „különleges hadművelet” eredményeképpen megerősítette a szuverenitását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.
szept. 8
0:19
„Hátha kimegy belőled az orosz szellem” – videón, ahogy Erős Pistával megkent kekszet ad egy magyarul beszélő katona egy hadifogolynak (rtl.hu)
Kérdéses, hogy ez belefér-e a genfi egyezmény kereteibe.
szept. 8
0:20
Rangos díjra jelöli Zelenszkijt és az ukrán népet az Európai Néppárt (Blikk)
Nemcsak az Oroszország elleni gazdasági embargókkal revolverezi Putyint az EU a háború befejezésére, hanem más aprónak látszó, de valójában szimbolikus politikai kezdeményezések is kellemetlen perceket okozhatnak neki: a legújabb, hogy az Európai parlament konzervatív pártcsaládja, az EPP Szaharov-díjra terjeszti fel Zelenszkij ukrán elnököt és a s
szept. 8
0:24
Kísérteties csend honol a déli fronton Ukrajnában: az oroszok szerint vége az ukránok támadásának (Blikk)
Vlagyimir Putyin szerdán jelentette ki, hogy az általuk „különleges hadműveletnek” nevezett Ukrajna elleni háborúban Oroszország megerősítette a szuverenitását, az orosz védelmi minisztérium szóvivője most este pedig közölte, hogy az ukránok nem támadnak. Vajon erre gondolhatott Putyin?
szept. 8
4:54
Puszta kézzel támadt a tigrisre a kisbabáját védelmező anya (hirado.hu)
Az ijedt anya sikítozni kezdett és puszta kézzel támadt a tigrisre.
szept. 8
5:15
Palik László rájött, hogyan tud segíteni (Ripost)
Ukrán nyelvű rádióadást hoztak létre a menekülteknek.
szept. 8
5:18
Békülés: török, izraeli két jó barát (Infostart)
Egy évtized óta első ízben török hadihajó kötött ki Izraelben. A szomszédok közeledését hosszú időre a palesztin kérdés miatt fellángolt kemény vitájuk akasztotta el. Most egy NATO-manőverben résztvevő török fregatt érkezett Haifába.
szept. 8
5:54
Összeomlott egy emeletes ház, gyerekek is életüket vesztették (hirado.hu)
Legkevesebb tizenegy ember, köztük három gyerek vesztette életét a romok alatt.
szept. 8
5:56
Putyin: Oroszország semmit sem veszített a szankciók miatt, sőt, megerősítette önállóságát (hirado.hu)
Vlagyimir Putyin azt mondta: „azok, akik ránk erőltetnének valamit, ma nincsenek abban a helyzetben, hogy diktáljanak nekünk. Észhez kellene térniük.” .
szept. 8
5:57
Botrányok, amelyek hozzájárultak Boris Johnson bukásához (ATV)
Hétfőn távozott az Egyesült Királyság miniszterelnöki székéből Boris Johnson, mivel Liz Truss vette át a brit politika vezető pozícióját. Johnson alig több mint három éve alatt nem minden ment a tervek szerint - a Politico összeszedte, mik voltak azok a kulcsfontosságú ballépések, amelyek elkísérték a leköszönő miniszterelnököt.
szept. 8
6:06
Igazoltatásnak ellenálló embereket lőttek le rendőrök Franciaországban (hirado.hu)
Franciaországban rendőrök szerdán két különböző helyen lelőttek két embert, akik igazoltatás közben ellenálltak.
szept. 8
6:08
Rekordnagyságú, 700 kilogrammos kábítószerfogás Texasban (hirado.hu)
Az amerikai határőrség csaknem 12 millió dollár értékű metamfetamint és százezer fentanil tablettát foglalt le.
szept. 8
6:18
Védelem-egészségügyi kutatások indulnak a Pécsi Tudományegyetemen (hirado.hu)
Az intézmény 428 millió forintos támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tématerületi Kiválósági Program keretében.
szept. 8
6:21
Nagyot ígér a kormány Brüsszelnek, időt nyerhet vele, és az idő pénzt is érhet (444.hu)
Akár egy korrupcióellenes ügyészség felállításaként is értelmezhető a legutóbbi magyar vállalás az EU felé. A Bizottság egy évtizednyi vita után először érezheti nyeregben magát, úgyhogy várhatóan így sem engedi el a magyar kormányt, de el sem zárja kategorikusan a pénzektől.
szept. 8
6:24
Autós üldözés után fogták el a kanadai késeléses ámokfutás gyanúsítottját (hirado.hu)
Nem sokkal később meghalt.
szept. 8
6:27
Házomlás Szíriában, legalább 11 halott (ATV)
Az áldozatok között három gyermek is van.
szept. 8
6:39
Meghalt a kanadai késeléssorozat második gyanúsítottja is (444.hu)
Autósüldözésben fogták el, rögtön utána rosszul lett.
szept. 8
6:42
Uniós műholddal indult az űrbe az egyik utolsó Ariane 5 hordozórakéta (hirado.hu)
A műhold várhatóan 2023 nyarán kezdi meg működését.
szept. 8
6:54
Késes tömeggyilkosság: elfogták a másik tettest, de meghalt (Infostart)
Autós üldözés után kapták el. Úgy tudni, maga okozta a halálát.
szept. 8
6:57
Élőben közvetítette, hogy egy autóból lövöldözik a memphisi férfi (ATV)
A rendőrség figyelmeztetést adott ki, hogy mindenki húzódjon fedezékbe.
szept. 8
7:30
Hosszú napokon át egy fagyasztóládában hánykolódott az óceánon (Infostart)
A nyílt vízen töltött másfél hetes kálvária lezárásaként ráadásul majdnem meg is fulladt a mentőakció közben a brazil halász.
szept. 8
7:33
Ájultra erőszakoltak egy 31 éves nőt a szállodában (Ripost)
Egy kellemes estével kezdődött egy nő rémálma.
szept. 8
7:39
Putyin azzal fenyeget, hogy elzárja a gázcsapot, ha Brüsszel bevezeti az ársapkát (444.hu)
Oroszország nem szállítana se olajat, se gázt, se szenet.
szept. 8
7:42
Pentagon: Az ukrán fegyveres erők hosszú távú fejlesztéséről szóló terven dolgozik az Egyesült Államok (hirado.hu)
Az amerikai védelmi minisztérium részletes elemzést és útitervet dolgoz ki arra, hogy miként tudja közép- és hosszú távon támogatni Ukrajna fegyveres erejét
szept. 8
7:45
Az amerikaiak többsége szerint Trump és mozgalma veszélyt jelent a demokráciára (444.hu)
Biden megítélése ugyanakkor továbbra is alacsonyabb, mint Trumpé volt.
szept. 8
7:45
Elfogták a kanadai késeléses ámokfutás gyanúsítottját (Demokrata)
Elfogták szerdán a múlt hét végén Kanadában elkövetett tömeges késelés második gyanúsítottját.
szept. 8
7:48
Volt Disney-vezér: A Twitter-felhasználók „lényeges hányada” nem valós személy (hirado.hu)
Maga a Twitter váltig állítja, hogy felhasználóinak kevesebb mint 5 százaléka bot vagy kéretlen tartalmakat posztoló fiók.
szept. 8
7:51
Az ukrán fegyveres erők fejlesztésén dolgozik az Egyesült Államok (Demokrata)
Az amerikai védelmi minisztérium részletes elemzést és útitervet dolgoz ki.
szept. 8
7:53
Igazoltatásnak ellenálló embereket lőttek le rendőrök Franciaországban (Demokrata)
Két különböző helyen lőttek le két embert, akik igazoltatás közben ellenálltak.
szept. 8
7:54
Pentagon: Az ukrán fegyveres erők hosszú távú fejlesztéséről szóló terven dolgozik az Egyesült Államok (HírTV)
Washington elhúzódó konfliktusra számít, és a háborút követő 5 évre is készít elemzést Ukrajna haderejét illetően.
szept. 8
8:18
Megfordult a szél: rekord uniós kamatemelés várható ma (Infostart)
75 bázispontos kamatemelést sem tartanak kizártnak szakértők az Európai Központi Bank csütörtöki frankfurti ülésén. Mindeközben a Nemzetközi Valutaalap jelentése a 2020 tavaszán felfüggesztett EU stabilitási és növekedési paktum reformját szorgalmazza, különös tekintettel ez utóbbi 2023 végére jelzett reaktiválására.
szept. 8
8:21
Ausztriában december 1-től befagyasztják az áram árát (rtl.hu)
A családok évi 500 eurót spórolhatnak.
szept. 8
8:36
Pentagon: az ukrán erők hosszabb távra szóló fejlesztéséről szóló terven dolgozunk (Blikk)
Az amerikai védelmi minisztérium részletes elemzést és útitervet dolgoz ki arra, hogy miként tudja közép- és hosszú távon támogatni Ukrajna fegyveres erejét, a katonai eszközökről is szóló dokumentumot hamarosan Kijevben is bemutatják - jelentette a CNN hírtelevízió a honlapján a tárca egy magas rangú tisztségviselőjét idézve.
szept. 8
8:42
A világ jelentős részén nagyot csökkent a várható élettartam (hirado.hu)
Az elmúlt két évben tíz országból kilencben több évtizedes fejlődést vetett vissza a várható élettartam.
szept. 8
8:45
Kanadai késelés: A második gyanúsított is meghalt (ATV)
Sajtóértesülések szerint önkezével vetett véget életének.
szept. 8
8:51
Beindult az ukrán ellentámadás, Zelenszkij szerint településeket foglaltak vissza (rtl.hu)
De neveket nem említett.
szept. 8
9:00
Hosszú távú amerikai terv készül az ukrán hadsereg felszerelésére (Infostart)
Ebből is kiderül, Washington elhúzódó konfliktusra készül.
szept. 8
9:06
Nemrég még a cseppfolyós gáztól várták a németek a megváltást, de korán örültek (hirado.hu)
Jelenleg azonban nincs elég tárolókapacitás ahhoz, hogy a hajókon érkező LNG kiválthassa az orosz gázt.
szept. 8
9:09
Ukrán ellentámadás indult Harkivban (ATV)
Az ukrán erők „körbe vették” Balakliját.
szept. 8
9:09
Eddig több százezer ukrán állampolgárt deportálhattak Oroszországba, sokukról semmit nem tudni (444.hu)
Az Egyesült Államok egyértelmű bizonyítékokra hivatkozik, Oroszország tagad.
szept. 8
9:21
A lengyel kormány nem alkuszik tovább az uniós pénzekről (444.hu)
Ha ez nem elég, hát megoldják nélküle, mondta a miniszterelnök.
szept. 8
9:30
Leírhatatlan kínzások nyomai láthatók a Donyeckben elhunyt brit segélymunkás holttestén (Infostart)
Paul Urey-t a Donyecki Népköztársaság azzal vádolta, hogy zsoldosként érkezett, halálát stresszel indokolták.
szept. 8
9:57
Az átadás pillanatában omlott össze a híd (ATV)
Éppen a szalag átvágásáig bírta.
szept. 8
10:12
Háború Ukrajnában - A háborús retorika elfedi Európa válságát (HírTV)
A Háború Ukrajnában című műsorunk első felében Árendás Péter elemezte az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb történéseket, majd Georg Spöttle érkezett a stúdióba. Később pedig Tóth Máté energiajogászt kérdeztük és telefonon kapcsoltuk Marosi Antalt.
szept. 8
10:18
Félelmetes vörös lidérc jelent meg az égen (hirado.hu)
A fotós közösségi média oldalán arról számolt be, nem ez az első alkalom, hogy a helyszínen vörös lidércre vadászik.
szept. 8
10:21
Tárgyalt az ENSZ Oroszországgal (ATV)
Rebeca Grynspan, az ENSZ Costa Rica-i kereskedelmi tisztviselője és Szergej Verszinyin orosz külügyminiszter-helyettes egyeztettek.
szept. 8
10:24
Kuba szerint „erkölcstelen”, hogy az Egyesült Államok a terrorizmus támogatói közé sorolja az országot (hirado.hu)
Kuba külügyminiszter-helyettese szerint a Biden-kormány „erkölcstelenül, törvénytelenül és igazságtalanul” jár el, amikor a terrorizmust támogató államok listáján tartja Kubát már több mint hatvan éve.
szept. 8
10:26
Újabb kamatemelésről dönt az Európai Központi Bank (hirado.hu)
Az Európai Uniót sújtó energiaválság és annak árfelhajtó hatása miatt döntéskényszerben van az EU monetáris politikája is.

Keresés