Megvan az alap a Magyarország és Peru közötti együttműködés fejlesztéséhez, ami a mostani válságos időszakban segíthet a magyar gazdaság növekedésének fenntartásában – jelentette ki a tárca közleménye szerinmt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Limában.
A szakértők szerint a Trump-rezidencián talált nukleáris titkok mindent megváltoztatnak. A szövetségi nyomozók azt állítják, hogy az egykori amerikai elnök államtitkok tömegét vitte magával és tárolta birtokán, ami elborzasztja a biztonsági szakembereket.
A Belgium nagyobb részét kitevő Flandria kormánya bejelentette, hogy a lakástulajdonosok jelentős állami támogatást kapnak ingatlanjaik energiahatékonyságának növelésére.
A felszínhez közeli, átlagon felüli levegőhőmérséklet Európában a Földközi-tenger nyugati régiójában, illetve a kontinens keleti részén fordult elő leginkább – írták.
Az Oroszország elleni szankciók újragondolását kéri az olasz Liga vezetője Matteo Salvini, aki szerint azok leginkább Európát és Olaszországot sújtják.
Megvan az alap a Magyarország és Peru közötti együttműködés fejlesztéséhez - jelentette ki a Szijjártó Péter az ország fővárosában, Limában tett tárgyalásai előtt.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön úgy nyilatkozott, meggyőződése, hogy Németország jóvátételt fog fizetni Lengyelországnak a második világháború alatt okozott károkért.
A portugál hadsereg vezérkari főnökségét és a katonai hírszerzést ért támadás következtében több száz titkos, a NATO-tól származó dokumentum került ki a darkwebre.
Orvosi felügyelet alatt áll II. Erzsébet királynő, miután orvosai "aggasztónak" találták a 96 esztendős brit uralkodó egészségi állapotát - közölte csütörtökön a Buckingham-palota.