Tegnap sokként érte az oroszokat, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetlen tollvonással rendkívüli mozgósítást rendelt el. A döntés értelmében több százezer embernek kell részt vennie az Ukrajna ellen folytatott "különleges katonai hadműveletben". Ennek apropóján élő adásban verték át a Kreml szóvivőjének, Dmitrij Peszkovnak a fiát.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium áldatlan helyzete miatt lemondott tisztségéről Illés Ildikó, Maros megye magyar főtanfelügyelő-helyettese. Úgy érezte, az ügyért kiállnia egyedül már kevés, ehhez csapat munka kell, ami jelenleg nincs meg.
Oroszország fogadja az újonnan kinevezett amerikai nagykövetet, Lynne Tracy-t, annak ellenére, hogy a február végén kirobbant háború óta megromlott a kapcsolat a két nagyhatalom között.
Vlagyimir Putyin tegnap bejelentette a részleges mozgósítást, a rendelete értelmében pedig 300 ezer tartalékost hívtak be a seregbe. A hadra fogható polgároknak már el is kellett indulniuk a laktanyába, ami miatt családokat, szerelmeseket szakítottak el egymástól.
Oroszország hozzájárult Lynne Tracy, az Egyesült Államok új moszkvai nagykövetének fogadásához – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes.
Sűrű csütörtöki napja lesz az ENSZ-közgyűlés kapcsán New Yorkban tartózkodó külgazdasági és külügyminiszternek: amerikai vállalatokkal egyeztet magyarországi befektetésekről, magyar állami kitüntetést ad át Jared Kushnernek, Donald Trump volt főtanácsadójának, majd orosz kollégájával tárgyal.
Az ostravai NATO-napokon a magyar és a belga pilóták együtt repültek finn és svéd kollégáikkal, a NATO-bővítést szimbolizálva. Helyszíni képriportunk megmutatja a cseh rendezvény legérdekesebb résztvevőit, a legmodernebb F-35 Lightning vadászbombázótól egy ősöreg B-52 bombázón át a világ legnagyobb katonai szállítógépéig.
A NATO főtitkára arra figyelmeztetett, hogy a mozgósítás még több halottat követel majd. Olaf Scholz német kancellár szerint az oroszok kudarcát bizonyítja az, hogy Vlagyimir Putyin részleges mozgósítást rendelt el.
Cheryl Tay, a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem munkatársa és kollégái műholdas felvételekből azt állapították meg, hogy a brazil város két négyzetkilométere víz alá süllyedhet 2030-ra.
Az Európai Unió tagállamai megállapodtak szerdán New Yorkban, az ENSZ Közgyűlése alkalmával tartott találkozójukon, hogy újabb szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben, és növelik az Ukrajnának nyújtott támogatást - jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Kenőpénz elfogadásának és bűnözők segítésének vádjával halálra ítélték a volt igazságügyi minisztert Kínában, de az ítéletet két évre felfüggesztették - jelentette csütörtökön a kínai állami televízió.
Pakisztánba látogatott Angelina Jolie, hogy felhívja a világ figyelmét a pusztító árvíz sújtotta területeken kialakult humanitárius katasztrófára. Az Oscar-díjas színésznő szerint ha nem érkezik gyors segítség, pár hét múlva már nem láthatja viszont azokat, akiket eddig sikerült megmenteni. Pakisztánban ugyanis az áradás mellett az éhezés és a szen
Hazaérkezett Nagy-Britanniába az a két brit állampolgár, akit Kelet-Ukrajnában halálra ítéltek, mert a helyi alakulatok soraiban harcoltak az orosz inváziós erőkkel szemben. A szaúdi közvetítéssel létrejött orosz–ukrán fogolycserében más, fontos személyiségeket is elengedtek.
Az inváziós erők többek között szabadon engedték a Mariupolt utolsó percig védő Azov zászlóalj tagjait is. A 215 ukrán oldalon harcoló hadifogolyért cserébe Kijev 55 orosz katonát, és Vlagyimir Putyin legfőbb ukrán szövetségesét adta. Közben az RTL-nek nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő blöffnek nevezte Moszkva fenyegetését az atomfegyverek bev
Peszkov emlékeztetett rá, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter szerdán azt mondta: mintegy 300 ezer tartalékos behívását is tervezik, de „nem mindet egyszerre”.
A magyarországi gáztárolók töltöttsége elérte a 70 százalékot, ezzel Magyarország a fogyasztásarányos töltöttséget tekintve európai összehasonlításban a harmadik legjobb helyen áll.
Üzenetet küldött Donald Trump Orbán Viktornak. A volt amerikai elnök a magyar miniszterelnök dallasi beszédéről szóló Wall Street Journak cikkre írta oda kézírással, angolul: "Viktor, ez nagyszerű! A legjobbakat". A képet Orbán Viktor hozta nyilvánosságra közösségi oldalán.
Oroszországban már elfogytak a csak egyirányú külföldi repülőjegyek – sok hadköteles korú férfi próbál menekülni a mozgósítás elől. Közben az első behívottakat már el is vitték a kiképzésre.