2023. január 10. kedd

jan. 10
8:14
A rendőrség szerint szándékosan lőtt tanárára a hatéves diák Virginiában (Demokrata)
Az első osztályos diák a tanórán egy hátizsákból vette elő a fegyvert, majd rálőtt a tanárára.
jan. 10
8:30
17 halálos áldozat - a legvéresebb tüntetés Pedro Castillo elnök megbuktatása miatt (Infostart)
Legalább 17-en meghaltak Peru déli részén az előrehozott választásokat és a bebörtönzött volt elnök szabadon bocsátását követelő tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban - közölte helyi idő szerint hétfőn az ország ombudsmani hivatala.
jan. 10
8:30
Kormányzó: az orosz erők a Mikolajiv megyei Ocsakivot lőtték, sok sérült (HírTV)
Az orosz erők tüzet nyitottak a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében lévő Ocsakiv városra, a támadásban az eddigi információk szerint 15 civil sérült meg.
jan. 10
8:30
Minősített iratokat találtak Joe Biden korábbi washingtoni irodájában (SzMo)
A dokumentumokat egy zárt szekrényben találták meg november 2-án, másnap át is szállították azokat a nemzeti levéltárba.
jan. 10
8:36
Peru megtiltotta a beutazást Evo Morales volt bolíviai elnöknek és nyolc honfitársának (HírTV)
Peru megtiltotta a beutazást Evo Morales volt bolíviai elnöknek és nyolc honfitársának - közölte a perui belügyminisztérium hétfőn.
jan. 10
8:36
Választott képviselők nélkül maradt Haiti (hirado.hu)
A válságot tovább súlyosbítja a kolera újbóli megjelenése.
jan. 10
8:42
Órákat álltak sorban az emberek Harry herceg könyvéért Londonban (444.hu)
Már éjfélkor kinyitottak a könyvesboltok a teljes őrület miatt.
jan. 10
8:48
Súlyos a helyzet, nem kegyelmez az ítéletidő Észak-Amerikának – képek, videók (Infostart)
Kaliforniában újabb több tízember ember lakóhelyén rendeltek el kötelező kitelepítést földcsuszamlások és áradások veszélye miatt, utakat kellet lezárni és otthonok tízezreiben nincs áram.
jan. 10
8:54
Ismét nyomoznak a Vatikánban eltűnt 15 éves lány ügyében (Infostart)
A Vatikán ismét felvette a nyomozást az 1983-ban eltűnt 15 éves lány, Emanuela Orlandi ügyében - jelentette hétfőn az ADN Kronos olasz hírügynökség.
jan. 10
9:06
Eladta olaszországi finomítóját a Lukoil (HírTV)
A ciprusi G.O.I. Energy magántőke-befektető cég vezette konzorciumnak értékesítette olaszországi finomítóját az orosz Lukoil olajtársaság.
jan. 10
9:06
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy orosz repülőgép (hirado.hu)
Miután átvizsgálták, és nem találtak pokolgépet, folytatta útját a Goa állambeli célpontja felé.
jan. 10
9:12
Joe Biden meghajolt az illegális bevándorlók zsarolása előtt (hirado.hu)
A kormányzat harmincezer új vízummal jutalmazza a venezuelai embercsempészetet.
jan. 10
9:12
Miután a halott Putyin leesett a lépcsőn és besz*rt, a három éve elhunyt Kim Dzsong Un depressziós lett és inni kezdett (ATV)
Ahogy korábban megírtuk, Putyin vagy beteg, vagy haldoklik, esetleg már meg is halt, aminek a legfőbb ideje volt, hiszen a brit hírszerzés szerint mindjárt durva vereséget mérnek a flottájára. A brit sajtó most Kim Dzsong Un egészségi állapotát szakértette meg.
jan. 10
9:12
Mivel évek óta választások sem voltak, hétfő óta választott képviselők sincsenek Haitin (444.hu)
A bandák átvették az uralmat. Az utolsó megválasztott elnököt, Jovenel Moise-t 2021 júliusában, saját lakásában ölték meg.
jan. 10
9:30
Több év börtönnel sújtották Rafszandzsáni néhai iráni elnök lányát (HírTV)
Öt év börtönnel sújtotta egy iráni bíróság Akbar Hásemi Rafszandzsáni néhai iráni elnök lányát - közölte hétfőn ügyvédje, Neda Samsz.
jan. 10
9:30
Jair Bolsonaro elhagyta a kórházat Floridában (hirado.hu)
Jair Bolsonaro volt brazil elnök rövid bent tartózkodás után elhagyta a kórházat Floridában.
jan. 10
9:30
Jair Bolsonaro elhagyta a kórházat Floridában (Demokrata)
Jair Bolsonaro volt brazil elnök rövid bent tartózkodás után elhagyta a kórházat Floridában.
jan. 10
9:36
Brutális dolgot tervez Putyin, mit lép a NATO? (ATV)
Az oroszok hamarosan 200 ezer új katonát küldenek a frontra - írja a Blikk.
jan. 10
9:48
Az ENSZ becslései szerint tavaly a világban ötmillió gyerek vesztette életét öt éves kora előtt (hirado.hu)
A jelentések pozitív eredményekről is beszámolnak: 2000 óta a halálozások mértéke az öt éves kor alattiak körében a felére, az idősebb gyerekek és fiatalkorúak esetében pedig 36 százalékkal csökkent.
jan. 10
10:00
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy orosz repülőgép (ATV)
Az orosz repülőgép 244 emberrel a fedélzetén egy indiai légi támaszponton hajtott végre kényszerleszállást - közölte az MTI az indiai és az orosz hatóságok nyomán.
jan. 10
10:06
Koalíciós présben Olaf Scholz: beszorult a Marder és a Leopard közé (Infostart)
Nemcsak a koalíciós partnerektől, hanem európai országok részéről s növekszik a nyomás.
jan. 10
10:18
Hat feltételezett drogcsempészt lőttek le thaiföldi katonák a mianmari határvidéken (hirado.hu)
Hat feltételezett drogcsempészt lőttek le thaiföldi katonák a mianmari határvidéken.
jan. 10
10:18
Végigkóstolja a világot az influenszer: Ez a magyar süti a kedvence (Ripost)
TikTok videókban pontoz az influenszer.
jan. 10
10:24
A Kreml megbízik az orosz védelmi minisztérium harctéri tájékoztatásában (HírTV)
A Kreml megbízik abban a tájékoztatásban, amelyet az orosz védelmi tárca nyújt - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak.
jan. 10
10:24
Belgium mégis meghosszabbítja két atomreaktorának üzemidejét (hirado.hu)
Belgium megállapodást kötött a francia Engie közműszolgáltatóval két atomreaktor élettartamának 10 évvel történő meghosszabbításáról – közölte Alexander De Croo belga miniszterelnök hétfőn.
jan. 10
10:36
A Vatikán ismét felvette a nyomozást az 1983-ban eltűnt lány ügyében (HírTV)
A Vatikán ismét felvette a nyomozást az 1983-ban eltűnt 15 éves lány, Emanuela Orlandi ügyében - jelentette hétfőn az ADN Kronos olasz hírügynökség.
jan. 10
10:48
Kaliforniában újabb több tízezer embert telepítettek ki az áradások miatt (HírTV)
Kaliforniában újabb több tízember ember lakóhelyén rendeltek el kötelező kitelepítést földcsuszamlások és áradások veszélye miatt, utakat kellet lezárni és otthonok tízezreiben nincs áram.
jan. 10
10:48
Elhagyta a kórházat Bolsonaro (ATV)
Jair Bolsonaro volt brazil elnök rövid bent tartózkodás után elhagyta a kórházat Floridában - közölte az MTI a politikus Twitter-üzenete nyomán.
jan. 10
10:48
Szinte már egy fal sem maradt állva Szoledarban Zelenszkij szerint (444.hu)
A brit védelmi minisztérium legfrissebb hírei szerint Oroszország és a Wagner zsoldoshadsereg gyakorlatilag már átvette az irányítást Szoledarnál.
jan. 10
10:54
Az oregoni oktatási minisztérium azt tanácsolja az iskoláknak, segítsenek eltitkolni a diákok valódi nemi identitását szüleik elől (hirado.hu)
Komoly előrelépés történhet gender-ügyben az egyesült államokbeli Oregonban. Az állam oktatási minisztériuma új irányelvekkel állt elő, melyeket már ki is küldtek az iskoláknak.
jan. 10
10:56
Georgia nem adja vissza Ukrajnának a Buk rakétákat (hirado.hu)
Kijev többször kérte Tbiliszit, adjon neki katonai vagy kettős rendeltetésű technikát, de kéréseit a georgiai fél figyelmen kívül hagyta.
jan. 10
11:00
5 millió gyerek halt meg öt éves kora előtt tavaly, az ENSZ becslése szerint (ATV)
Az ENSZ legfrissebb becslései szerint 2021-ben 5 millió gyermek halt meg öt éves kora előtt, valamint további 2,1 millió 5 és 24 év közötti korú vesztette életét - írta az UNICEF Magyarország kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében. A jelentések pozitív eredményekről is beszámolnak: 2000 óta a halálozások mértéke az öt éves kor alattiak körében
jan. 10
11:06
Georgia nem adja vissza Ukrajnának a Buk rakétákat (Demokrata)
Georgia nem adja vissza Ukrajnának a Buk légvédelmi rakétarendszereket, közölte a tbiliszi védelmi minisztérium.
jan. 10
11:12
Magyar zenekar kapta meg 2022-ben az év albuma díjat (Infostart)
A zenekar kapta az év albuma 2022 díjat és a közönségdíjat is egy holland szavazáson. A Bruckner 9. szimfóniájából készült lemez a zenekari felvételek kategóriájában öt album közül lett az első.
jan. 10
11:12
Csavargónak gyűjtött milliókat a pár, de inkább magukra költötték a pénzt (hirado.hu)
Három év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte pénteken a bíróság a „philadelphiai irgalmas szamaritánus csalás” néven elhíresült, Amerikában országos figyelmet keltő eset harmadik résztvevőjét.
jan. 10
11:12
A holland médiahatóság műsorszolgáltatási engedélyt adott az Oroszországban és Lettországban is betiltott Dozsgy tévének (444.hu)
Lettországban a csatornát azzal vádolták, hogy olyan tartalmakat sugároz, amelyek Moszkva ukrajnai invázióját támogatják.
jan. 10
11:14
Hajtóvadászat! Fegyveresek raboltak el harminc embert egy vasútállomásról (hirado.hu)
A biztonsági erők megkezdték az áldozatok felkutatását és kimentését.
jan. 10
11:18
Háború Ukrajnában: Özönlenek a fegyverek Ukrajnába és Oroszországba (HírTV)
Távolodunk a békétől - jelentette ki Nógrádi György a Napindítóban. A biztonságpolitikai szakértő rámutatott: özönlenek a fegyverek Ukrajnába és Oroszországba is.
jan. 10
11:24
Mi történne, ha Kína nekimenne Tajvannak? – itt a modellezés eredménye (Infostart)
Szörnyű veszteségeket szenvedne mindkét oldal, de Tajvan megőrizné függetlenségét – feltéve, hogy az Egyesült Államok mellett Japán is a segítségére siet.
jan. 10
11:48
Fegyveres bandák uralkodnak, már képviselői sincsenek ennek az országnak (Infostart)
Káosz Haitin, az állam évek óta nem működik, most újabb mérföldkő jött el a "leépülés" felé.
jan. 10
11:48
Kocsma közepén szülte meg kisbabáját egy anyuka (ATV)
Az eset a nagy-britanniai Cambornben történt.
jan. 10
11:48
ENSZ-főbiztos: A halálbüntetés a tiltakozók megölésének eszközévé vált (hirado.hu)
A hónapok óta tartó országos tüntetések elfojtása érdekében az iráni kormány fegyverként használja a halálbüntetést.
jan. 10
11:54
Zelenszkij szerint szinte nem maradtak ép falak Soledarban (Blikk)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn éjszakai videóbeszédében kijelentette, hogy Bahmut és Soledar kitart a kiterjedt pusztítás ellenére.
jan. 10
11:54
Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia is közvetlenül és súlyosan érzi a háború és a migráció hatásait (hirado.hu)
Mindkét fél a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában érdekelt.
jan. 10
11:56
Példátlan módon 14-szer vitte el a lottófőnyereményt egy férfi: nem akármilyen módszert dolgozott ki hozzá (Blikk)
Egészen tudományos módszert talált ki a lottózásra egy román-ausztrál matematikus. A férfi nem kevesebb mint 14-szer vitte el a főnyereményt praktikáival, amiket érdemes közelebbről szemügyre venni.
jan. 10
12:00
Örményország nem rendez hadgyakorlatot az ODKB részvételével (hirado.hu)
Az ODKB-nak hat szovjet utódállam, Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Örményország tagja.
jan. 10
12:00
Egyre több magyar FB-csoport áll össze az ukrán hadsereg magyar származású önkénteseinek támogatására (444.hu)
Fel is pörgött a gyűjtés, spontán netes tömegmozgalom van kialakulóban. Az éjjellátók, spéci akkuk és meleg ruhák után drónokat és fémkeresőket kértek.
jan. 10
12:00
Kína nem tudná elfoglalni Tajvant, de ezért hatalmas árat fizetne Amerika egy jelentés szerint (SzMo)
Szakértők egy három év múlva bekövetkező kínai inváziót lehetséges forgatókönyveit vizsgálták.
jan. 10
12:06
Az észt hírszerzés vezetője azt hitte, rendkívüli felfedezést tett, ám gyakorlatilag csak nyilvánvaló dolgokat mondott ki (hirado.hu)
Az orosz hadsereg a folyamatos nyugati fegyverszállítások ellenére is nyomasztó mennyiségi fölényben van az ukránokkal szemben mind anyagi, mind emberi erőforrások tekintetében. Sőt, Oroszország még közel sem használta ki a benne rejlő potenciált, ami nem sok jót jelent az eddig eredményesen küzdő Ukrajna számára.
jan. 10
12:12
Benedek halála fordulatot hozhat: Ferenc lemondása sem elképzelhetetlen (Infostart)
Hat hónapja még tagadta Ferenc pápa, hogy egészségügyi problémái miatt lemondana: mostanra azonban jelentősen megváltozott a helyzet a Vatikánban.

Keresés