Kisebb botrány alakult ki a Lufthansa Budapestre tartó egyik járatán. Kávé borult egy kanadai utasra, aki emiatt másodfokú égést szenvedett a lábán. Az érintett csak egy bocsánatkérést akart, de helyette pénzt ajánlottak neki.
Semmiképpen nem fog megindulni egy nagy átfogó támadás, amíg a több mint 200 túsz a Hamász fogságában van – ezt mondta a híradónk által megkérdezett szakértő arra válaszul, hogy az izraeli hadsereg miért halogatja Gáza ostromát. A túszok szempontjából azonban nem jön jól egy eszkalálódó konfliktus.
"Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek" feliratú molinóval emlékezett az úzvölgyi katonatemetőben vasárnap a román nacionalista szervezetek mintegy 200 tagja a román hadsereg napján.
Több mint két hete tart Izrael és a Hamász terrorcsoport háborúja, miután a Hamász terroristái október 7-én szárazföldön, levegőből és tenger felől is megtámadták az országot, legalább ezer rakétát indítva. Ugyanakkor Izrael sem maradt tétlen, a hadsereg megindította a válaszcsapást a Gázai övezet ellen. Folyamatosan frissülő hírfolyam.
Frank-Walter Steinmeier államfő szerint tűrhetetlennek nevezte továbbá, hogy zsidó szülők nem merik a gyerekeiket iskolába küldeni, és hogy a berlini holokauszt-emlékművet a rendőrségnek kell védenie.
Nyíltan magyarellenes, "Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek" feliratú molinóval emlékezett az úzvölgyi katonatemetőben vasárnap a román nacionalista szervezetek mintegy 200 tagja a román hadsereg napján – számolt be több erdélyi hírportál.