2023. október 30. hétfő

okt. 30
0:12
A Hezbollahra is csapást mértek az izraeli erők (Infostart)
Olyan célpontokat talált el, amik a Hezbollah libanoni síita szervezet infrastruktúrájához és állásaihoz tartoznak
okt. 30
0:16
Fehérorosz elnök: egy kiút maradt az orosz–ukrán háborúból (Infostart)
Az ukrajnai háború tárgyalásos úton történő lezárását sürgette Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, hangsúlyozva, hogy a frontokon patthelyzet alakult ki.
okt. 30
0:20
Ferenc pápa üzent Izraelnek és a Hamásznak (Infostart)
Ferenc pápa vasárnap tűzszünetet szorgalmazott Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet között, és újfent az ez utóbbi által elhurcolt túszok elengedését sürgette.
okt. 30
0:24
Világszerte a palesztinok mellett tüntettek (Infostart)
Iszlámábádban, Bejrútban és Athénban is több ezren vonultak vasárnap az utcákra a palesztinok melletti szolidaritási tüntetésekre a gázai övezeti harcok leállítását követelve.
okt. 30
0:28
Washington figyelmeztette Izraelt (Infostart)
Izrael felelősséggel tartozik a gázai övezeti civilek életének védelméért – jelentette ki Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap adott televíziós interjúkban.
okt. 30
0:32
Fennállásának századik évfordulóját ünnepli Törökország (Infostart)
Kikiáltásának 100. évfordulóját ünnepli Törökország vasárnap, az évforduló alkalmából országszerte ünnepségeket tartottak, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig a modern török állam alapítójának, Mustafa Kemal Atatürknek ankarai mauzóleumában helyezett el koszorút.
okt. 30
0:36
Harci drónokkal támadták egymást az oroszok és ukránok (Infostart)
Ki-ki közzétette a maga adatait az ellenség veszteségeiről.
okt. 30
0:40
Tehetetlennek érzi magát a Scotland Yard, kifakadt a főparancsnok (Infostart)
A Scotland Yard főparancsnoka szerint erőteljesebb törvényekre van szükség a szélsőségességgel szemben, mert a terrorizmus és a gyűlölet vezérelte bűncselekmények elleni jogszabályok nem alkalmasak a szélsőséges megnyilvánulások törvényi szankcionálására.
okt. 30
0:44
Joe Biden telefonon egyeztetett az izraeli miniszterelnökkel (Infostart)
Izraelnek minden joga és kötelessége megvan arra, hogy megvédje polgárait a terrorizmustól, ugyanakkor ezt a humanitárius joggal összehangban kell megtennie, ami elsődlegesnek tekinti a civilek védelmét – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök, amikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel beszélt telefonon vasárnap. Ez volt a két politikus e
okt. 30
0:48
Őrtüzek gyúltak Székelyföld-szerte (Infostart)
Több mint száz székelyföldi településen gyúltak ki vasárnap este az őrtüzek annak jeleként, hogy a terület őshonos lakossága igényt tart a területi autonómiára - közölte az MTI-vel Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, a megmozdulás főszervezője.
okt. 30
5:39
Egy orvos szerint 55 ezer civil lehet abban a kórházban, ami alatt Izrael szerint a Hamász vezérkara rejtőzik (Telex)
Netanjahu törölte azt a bejegyzését, melyben azzal vádolt izraeli biztonsági vezetőket, hogy nem figyelmeztették őt az október 7-i Hamász-támadásra. Hírfolyamunk a gázai konfliktusról.
okt. 30
5:42
Csoda, hogy él: óriási sebességgel ütközött a motoros (Infostart)
Saját bőrén tapasztalhatta meg egy korábban vakmerő motoros, milyen veszélyekkel jár az utakon, ha folyamatosan cikázik, ráadásul gyorsan. Csúnyán összetörte magát pár hónapja, de újabb esélyt kapott az élettől.
okt. 30
5:54
Pattanásig feszült a helyzet: migránsok egyre erőszakosabban követelik, hogy nyissák meg a határokat (hirado.hu)
Több szakértő beszél arról: nagy az esélye annak, hogy a migránsok közé rejtőzve rengeteg terrorista érkezik most Európába, akik később merényleteket és támadásokat követhetnek el. Többek szerint azok a terrorista sejtek is aktivizálódhatnak, akik már Európában vannak.
okt. 30
6:30
Ideiglenesen leállt a légiforgalom a mahacskalai repülőtéren (ATV)
Ideiglenesen leállt vasárnap este a légiforgalom a mahacskalai repülőtéren palesztinpárti tüntetők akciója miatt – közölte az orosz légügyi hatóság (Roszaviacija).
okt. 30
6:36
Hétfő reggelre sikerült kiüríteni Mahacskala repterét (444.hu)
Kishíján pogrom alakult ki a dagesztáni fővárosban vasárnap. Közben újabb videók is megjelentek az esetről.
okt. 30
6:42
Újabb segélyszállítmányok érkeztek Gázába, de még többre lenne szükség – percről percre (ATV)
Huszonnegyedik napja tart a háború Izrael és a Hamász terrorszervezet között. Vasárnap az egyik legnagyobb segélykonvoj érkezett meg a Gázai övezetbe három tucat teherautóval, de még ez is kevés. Az izraeli erők libanoni és szíriai célpontokat lőttek. Folyamatosan frissülő hírfolyamban számolunk be az eseményekről.
okt. 30
6:54
Egy darabig még biztos nem derül ki, mi okozta Matthew Perry halálát (ATV)
További vizsgálatok sorát kell majd elvégezni annak érdekében, hogy meg lehessen állapítani Matthew Perry halálának a pontos okát.
okt. 30
7:06
A Hamász ötnapos tűzszünetet és üzemanyagot kér a túszokért cserébe (444.hu)
Közben tankok vonulnak a Gázai övezet északi részébe. Összefoglaló a vasárnap eseményeiről.
okt. 30
7:18
ORFK: Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4629-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5960-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
okt. 30
7:18
A marseille-i szurkolók úgy szétverték a Lyon csapatának buszát, hogy megsérült az edző (444.hu)
El is maradt a rangadó.
okt. 30
7:33
A nap kérdése (HírTV)
Ön tart az Európán elhatalmasodó antiszemitizmustól?
okt. 30
7:45
Még a repteret is le kellett zárni Oroszországban az Izrael-ellenes tüntetők miatt (HírTV)
A dagesztáni Mahacskalába egy menetrendszerinti járat érkezett Tel-Avivból, a tüntetők a járattal érkező utasokat keresték.
okt. 30
7:48
"Globális háborút" emleget az orosz védelmi miniszter (Infostart)
Amiről Szergej Sojgu szerint a Nyugat tehet majd.
okt. 30
7:48
Videó! Lincshangulat alakult ki a repülőtéren, meg akarták támadni az Izraelből érkezett repülőgép utasait (hirado.hu)
Ideiglenesen leállt vasárnap este a légi forgalom a mahacskalai repülőtéren miután palesztinpárti tüntetők hatoltak be a légikikötő egyik fel- és leszálló pályájára.
okt. 30
7:51
Borbély Lénárd: mi magyarok, összetartozunk (Demokrata)
Mi magyarok, éljünk bárhol a Kárpát-medencében vagy akár a nagyvilágban, összetartozunk – mondta a XXI. kerületi polgármester.
okt. 30
8:06
Időt kér a Hamász, túszokat adna érte (Infostart)
Izraeli lobogókat tűznek ki gázai épületekre helyi hírek szerint. Nagyon szeretne a Hamász üzemanyagot is.
okt. 30
8:06
Salvadorban vörös riasztást adtak ki a Pilar trópusi vihar miatt (hirado.hu)
A legmagasabb fokú készültséget rendelték el és vörös riasztást adtak ki Salvadorban vasárnap a Pilar trópusi vihar miatt.
okt. 30
8:18
Kamala Harris közölte, az Usa nem tervez csapatokat küldeni Izraelbe vagy Gázába (Blikk)
Az Egyesült Államok nem tervez katonai egységeket küldeni Izraelbe, és meg kívánja akadályozni konfliktus szétterjedését – hangsúlyozta Kamala Harris alelnök.
okt. 30
8:18
Beszédes német megoldás: így pótolják a "baby boomer" generációt egyre több munkahelyen (Infostart)
Ezek a szakemberek nehezen kitölthető űrt hagynak maguk után több iparágban is. Németország közben már a világranglistán a negyedik, és Európában a legnagyobb robotfelhasználó, és a szakszervezetek véleménye is változni látszik a korábbi félelmek után.
okt. 30
8:27
Őrtüzek gyúltak Székelyföldön az autonómiáért (HírTV)
Több mint száz székelyföldi településen gyúltak ki vasárnap este az őrtüzek annak jeleként, hogy a terület őshonos lakossága igényt tart a területi autonómiára.
okt. 30
8:30
Mintha gyengülne a Hamász, de túszai vannak - percről percre (Infostart)
A gázai háború hírei hétfőn is percről percre.
okt. 30
8:30
Le kellett fújni a meccset a marseille-i szurkolók erőszakos viselkedése miatt (ATV)
Le kellett fújni a Marseille és a Lyon meccsét vasárnap, miután a marseille-i szurkolók megtámadták a Stade Vélodrome-ba tartó lyon-i csapat buszát.
okt. 30
8:42
Salvador leállt, olyat kap a nyakába, mint talán még soha (Infostart)
A legmagasabb fokú készültséget rendelték el és vörös riasztást adtak ki Salvadorban vasárnap a Pilar trópusi vihar miatt, amely az amerikai hurrikánközpont (NHC) előrejelzése szerint áradásokat okozó heves esőzésekkel csap le a következő 48 órában a partvidéken.
okt. 30
8:51
Több tucat Hamász-harcost ölt meg az izraeli hadsereg (HírTV)
Folytatta szárazföldi harcát Izrael a Gázai övezetben, komoly veszteségeket okozva a Hamásznak.
okt. 30
8:54
Folytatódtak az izraeli erők szárazföldi műveletei Gázában, tűzharcban likvidáltak a Hamász terroristáit (hirado.hu)
Több tucat palesztin fegyveres iszlamistát ölt meg az izraeli hadsereg a Gázai övezet szárazföldi hadműveletének kibővítésével.
okt. 30
9:18
Több tucat palesztin fegyveressel végzett az Izraeli hadsereg – Így halad a gázai szárazföldi hadművelet (Blikk)
Több tucat palesztin fegyveres iszlamistát ölt meg az izraeli hadsereg a Gázai övezet szárazföldi hadműveletének kibővítésével egy ciszjordániai razzia során, illetve a libanoni határnál – tudatta a katonai szóvivő hétfőn
okt. 30
9:30
A Hamász előállt a feltételeivel: ötnapos tűzszünetet és üzemanyagot kérnek a túszok szabadon bocsátásáért (Blikk)
Miközben izraeli tankok vonulnak a Gázai övezet északi részébe, a Hamász a folytatódó kétoldalú tárgyalásokon ötnapos tűzszünetet és üzemanyagot kér a túszokért cserébe.
okt. 30
9:30
Közel 7000 rendőr védi a horvát határokat a migránsoktól, de ez sem elég, a hadsereg bevetését követeli a horvát ellenzék (hirado.hu)
Horvátországban a hadsereg bevetését és a Frontex bevonását követelik az ellenzéki pártok a kezelhetetlen migráció megállítására.
okt. 30
9:42
Letartóztattak az oroszok egy kémet a Krímben (444.hu)
Orosz férfiről van szó, aki Ukrajnának adott el titkokat és most hazaárulás gyanújával vették őrizetbe.
okt. 30
9:45
Egy anya pert nyert a felnőtt fiai ellen, így kilakoltathatja őket a mamahotelből (Ripost)
A két negyvenes éveiben járó férfinak el kell költöznie.
okt. 30
9:51
Több tucat iszlamista likvidálásáról számolt be az izraeli hadsereg (Demokrata)
Több tucat palesztin fegyveres iszlamistát ölt meg az izraeli hadsereg a ciszjordániai razzián, és a libanoni határnál.
okt. 30
9:53
GPMB: a világ nincs felkészülve egy következő globális járványra (Demokrata)
Értékelésük szerint a koronavírus-járvány hatására történt némi előrelépés, de egyes országok visszafogták felkészülésüket a hasonló válságokra történő gyors reagálásra.
okt. 30
9:54
A megújuló energiakapacitás növelését sürgetik a COP28 szervezői (hirado.hu)
A jövő hónapban tartandó COP28 klímacsúcs elnöksége és két megújuló energiával foglalkozó szervezet hétfőn felszólították a világ kormányait, hogy háromszorozzák meg a megújuló energiatermelési kapacitásaikat 2030-ig.
okt. 30
10:06
Bezárja angolai nagykövetségét Észak-Korea (hirado.hu)
Bezárja nagykövetségét Észak-Korea Luandában, Dzso Pjong Csol nagykövet pénteken udvariássági látogatást tett Angola vezetőjénél, Joao Lourenconál, amelyen hivatalosan átadta neki Kim Dzsong Un üzenetét – jelentette az észak-koreai állami hírügynökség (KCNA) hétfőn.
okt. 30
10:09
13 ember meghalt, miután egymásba rohant két vonat Indiában (Telex)
Az indiai nyomozóhatóság szerint a balesethez emberi mulasztás vezethetett.
okt. 30
10:12
A világ nincs felkészülve egy következő globális járványra (ATV)
A világ nincs felkészülve egy következő globális járványra - figyelmeztetett hétfőn kiadott jelentésében a világ egészségügyi válsághelyzetekre való felkészültségét monitorozó Global Preparedness Monitoring Board (GPMB).
okt. 30
10:12
Humanitárius segítséget sürget egy dél-koreai bizottság az incshoni repülőtér terminálján rekedt oroszok számára (hirado.hu)
Humanitárius segítségre szorul az a három katonaköteles orosz állampolgár, akik menedékjogi kérelmük elutasítása miatt több mint egy éve az Incshon nemzetközi repülőtéren rekedtek.
okt. 30
10:24
Kim Dzsongun nagykövetségeket zár be, feltehetően nincs már pénzük fenntartani őket (444.hu)
Nehezebb lesz az Angolába és Ugandába kerülő észak-koreai állampolgárok sorsa ezután.
okt. 30
10:30
A Németországi Zsidók Központi Tanácsa bírálta a német tartózkodást az ENSZ Közgyűlés szavazásán (hirado.hu)
A Németországi Zsidók Központi Tanácsa bírálta, hogy Németország tartózkodott az ENSZ Közgyűlésének gázai határozatról szóló szavazásán.
okt. 30
10:30
Volt vezérkari főnök: oka van, hogy Izrael csak egy irányból támadja Gázát (ATV)
Gépesített lövész harckocsi és gyalogsági egységek hatoltak be Észak-Gázába. Ezt jelenti, hogy Izrael kiterjesztette ottani szárazföldi hadműveletét. Erről Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes beszélt a Heti Világhíradónak.

Keresés