2023. november 3. péntek

nov. 3
0:12
Német külügyminiszter: ismét van zsidógyűlölet Németországban (Infostart)
A ZDF televíziónak adott exkluzív interjúban igyekezett magyarázni Annalena Baerbock, hogy országa nem ellenezte annak az ENSZ-határozatnak az elfogadását, amely haladéktalan és tartós humanitárius fegyverszünetet szorgalmazott a Gázai övezetben.
nov. 3
0:12
Petőfiről neveznek el utcát a kazahok: vulkán, könyvesbolt és kórház is visel magyar nevet szerte a világban (Blikk)
Astana – A világon több mint félezer olyan közterület, szobor, emlékhely van – Dél-Amerikától Afrikán át egészen Észak-Koreáig –, amely magyar vonatkozású nevet visel. Kazahsztánban annyira népszerű Petőfi Sándor, hogy most utcát neveztek el róla.
nov. 3
0:16
Sorra hosszabbítják a határellenőrzéseket a régiónkban (Infostart)
November 23-ig meghosszabbítják a Magyarországgal közös határátkelők ellenőrzését a szlovákok. Eredetileg november 3-áig vezették be az intézkedést.
nov. 3
0:16
Az izraeli hadsereg körülzárta Gáza várost (Blikk)
Az izraeli hadsereg körülzárta Gáza várost – jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő csütörtök este.
nov. 3
0:20
Légicsata volt a Vörös-tenger felett (Infostart)
Az izraeli légierő egyik vadászgépe egy Jemenből indított cirkáló rakétát semmisített meg a tenger felett.
nov. 3
0:20
Evakuálják a gyermekes családokat Harkiv térségéből (Blikk)
Hét településről akarnak kivinni 275 gyereket az ukrán hatóságok.
nov. 3
0:24
Tilalom és feloszlatás - szigorú német fellépés palesztin szervezetekkel szemben (Infostart)
A német kormány teljes tilalmat rendel el a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet összes tevékenységére, és feloszlatja a Samidoun palesztin szervezetet - jelentette be a német belügyminiszter, Nancy Faeser.
nov. 3
0:28
Októberben "roham" volt a legveszélyesebb migrációs útvonalon (Infostart)
Októberben több illegális bevándorló érkezett a Kanári-szigetekre, mint az év elejétől szeptemberig összesen - derült ki a spanyol belügyminisztérium kéthetente frissülő adatsorából.
nov. 3
0:32
Izrael: van módszerünk, meg fogjuk semmisíteni az összes Hamász-alagutat (Infostart)
Az izraeli hadsereg körülzárta Gáza várost - jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő csütörtök este. Beni Ganz tárca nélküli miniszter pedig kijelentette: "alapvetően meg akarjuk változtatni a valóságot az ország déli részén és az egész országban".
nov. 3
0:36
Csak "szállingóznak" a hajók - így megy alku híján az ukrajnai gabonaszállítás (Infostart)
Több mint hetven hajó futott be szeptember óta a fekete-tengeri ukrán kikötőkbe, dacára az ottani infrastruktúrára mért orosz légicsapásoknak - közölte csütörtökön Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet sajtótitkára az ukrán televízió külföldi adásában.
nov. 3
5:06
Friss: 242 túszt tartanak fogva a gázai terroristák (ATV)
Egyre több külföldi, illetve sebesült hagyja el a Gázai övezetet Egyiptom felé. Egymás után lépnek be a segélyszállító kamionok a Hámász által irányított területre, ahol az izraeli szárazföldi erők igyekeznek felszámolni a terrorista infrastruktúrát, például az alagutakat és a rakétakilövő állásokat. Közben már 242 izraeli túszról tudni, akiket a H
nov. 3
5:15
Foszlányokban jött le a bőre: szörnyű kínokat élt át a kávéval leforrázott kétéves (Ripost)
Nagyobb odafigyelésre inti a többi szülőt a kisfiú anyja.
nov. 3
5:24
Furcsa hangot halott a fülében, rosszul lett a kórházban, amikor meglátta, mi volt benne (hirado.hu)
Amikor Desirae Kelly egyik reggel a jobb fülében érzett "recsegés" miatt felriadt, nem hitte, hogy ekkora sokk éri majd az orvosnál.
nov. 3
5:39
"Vissza akarom kapni a régi életem!" – Minden szerettét elvesztette egy lakástűzben a megtört édesapa (Ripost)
Képtelen túllépni a történteken.
nov. 3
5:54
Az amerikai Kongresszus alsóháza 14,3 milliárd dollárt szavazott meg Izraelnek (hirado.hu)
Az alsóházban elfogadott jogszabály 14,3 milliárd dollárt biztosítana Izrael támogatására a Hamász elleni háborúhoz.
nov. 3
6:00
"Eljönnek a zsidókért, aztán eljönnek a szólásszabadságért, vagy éppen fordítva. Csak a sorrend a kérdőjeles" – a 2015-ös koppenhágai terrortámadás túlélőjének… (hirado.hu)
Agnieszka Kolek, a Passion for Freedom Festival társalapítója is előadója volt annak a koppenhágai művészeti konferenciának 2015. február 14-én, ahol az esemény fő előadója az a svéd állampolgárságú Lars Vilks lett volna, akire 2007-óta vadásztak a radikális iszlámisták a Mohamed-karikatúrái miatt. A koppenhágai eseményt egy muszlim terrorista lövö
nov. 3
6:02
Minden vádpontban bűnösnek találták az FTX kriptovaluta-tőzsde alapítóját (hirado.hu)
Sam Bankman-Friedre jövő márciusban még egy bírósági eljárás várhat, ahol az FTX összeomlásának körülményeiért vonják felelősségre.
nov. 3
6:30
Óriási pofon Trumpnak: Kennedy elnök unokaöccse ütheti el az elnökségtől (ATV)
A legújabb felmérések szerint Donald Trump jelentős hátrányba került Joe Bidennel szemben, a független jelöltként induló ifj. Robert F. Kennedy (RFK Jr.) pedig 22 százalékot kapna, ha ma lenne az elnökválasztás.
nov. 3
6:36
Miközben migránskaravánok közelednek az USA határa felé, Chicagót már ellepték az illegális bevándorlók (hirado.hu)
Nem enyhül a migrációs nyomás az Egyesült Államokban sem. Továbbra is latin-amerikai bevándorlók ezrei tartanak a mexikói-amerikai határ felé.
nov. 3
6:36
Putyin aláírta az atomcsend-egyezmény ratifikációjának visszavonását (444.hu)
A lépést azzal magyarázták, hogy Oroszország ezzel azonos szintre kerül az Egyesült Államokkal, ami aláírta, de soha nem ratifikálta a szerződést.
nov. 3
6:48
Az Usa több mint 14 milliárd dollárral támogatja Izraelt a Hamász elleni háborúban (Blikk)
Az amerikai képviselőház elfogadta az Izrael anyagi támogatásáról szóló republikánus törvényjavaslatot csütörtökön.
nov. 3
6:54
Az amerikai képviselőház 14 milliárd dolláros támogatást szavazott meg Izraelnek (444.hu)
Antony Blinken pedig Izraelbe utazott, mert szeretné elérni, hogy tartsanak humanitárius szüneteket.
nov. 3
7:00
Robbie Williams teljesen összetört, majdnem az öngyilkosságba menekült a karrierje csúcsán (ATV)
A brit szupersztár súlyos mentális problémákkal küzdött, ám a gyorsan jött hírnevet nem tudta megemészteni, így az italhoz és a drogokhoz fordult.
nov. 3
7:06
Orbán Viktor: Már nemcsak Oroszországból, hanem Kazahsztánból is tudunk kőolajat szállítani (hirado.hu)
Kazahsztánban tárgyal az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar delegáció.
nov. 3
7:18
ORFK: Tizenháromezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 66 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
nov. 3
7:30
Visszaküld rengeteg gázai munkást a halálzónába Izrael (Infostart)
Visszaküldi a Gázai övezetbe a Hamász október 7-i támadása óta ott rekedt gázai munkásokat Izrael, és minden kapcsolatot megszakít az iszlamista szervezet által ellenőrzött területtel - derült ki az izraeli biztonsági kabinet péntekre virradóra kiadott közleményéből.
nov. 3
7:30
Izrael visszaküldi a gázai munkásokat és megszakít minden kapcsolatot a Gázai övezettel (hirado.hu)
A háború kitörésekor mintegy 18 500 gázai lakosnak volt munkavállalási engedélye Izraelben.
nov. 3
7:36
Mi lesz itt? Putyin aláírta: Oroszország kiszállt az atomcsendegyezményből (Blikk)
Putyin visszavonja a nukleáris kísérletek betiltásáról szóló szerződés oroszországi ratifikációját. Az Egyesült Államok szerint a lépés aláássa a nemzetközi fegyverzet-ellenőrzésbe vetett bizalmat. Úgy vélik, Moszkva a nukleáris fenyegetéseivel Ukrajna szövetségeseit akarja elrettenteni.
nov. 3
7:39
Az amerikai Kongresszus 14,3 milliárd dollárt szavazott meg Izraelnek (Demokrata)
A forrást a költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosítanák.
nov. 3
7:42
Azonnal indul az amerikai pénz Izraelbe - republikánus javaslatra (Infostart)
Az amerikai Képviselőház elfogadta az Izrael anyagi támogatásáról szóló republikánus törvényjavaslatot csütörtökön.
nov. 3
7:42
Szijjártó Péter: Magyarország kész a Kelet és Nyugat közötti híd európai pillérévé válni (hirado.hu)
A kormány arra ösztönzi a hazai vállalatokat, hogy hajtsanak végre beruházásokat a TÁSZ-országokban.
nov. 3
7:42
Hatalmas gyomrost adott az Európai Unió a Facebooknak, ez a magyarokra is hatással lesz (ATV)
Befellegzett a személyre szabott hirdetések aranykora a Facebookon.
nov. 3
7:45
Szlovákia ismét meghosszabbította az ellenőrzést a magyar határon (HírTV)
Ismét meghosszabbította Szlovákia az október elején bevezetett ideiglenes határellenőrzést a szlovák-magyar határon.
nov. 3
7:48
Legkevesebb három halottja van az Olaszország középső részére lecsapó Ciarán nevű szélviharnak (hirado.hu)
A legmagasabb, piros figyelmeztetési fokozat volt érvényben az ország északkeleti részén.
nov. 3
8:00
Boris Pistorius: a német hadseregnek fel kell készülnie egy védekező háborúra (Infostart)
Alig negyvennyolc órán belül ismét egy Németországot fenyegető háború veszélyére hívta fel a figyelmet a védelmi miniszter.
nov. 3
8:00
Észak-Korea megerősítette nagykövetségek bezárását (hirado.hu)
Dél-Korea szerint a bezárások azt jelzik, hogy Észak-Korea küszködik a szankciók terhei alatt.
nov. 3
8:02
Bírsággal sújtottak két ausztrált, mert megrongálták az izraeli túszok emlékművét Sydneyben (hirado.hu)
A két férfi leszedte a Gázában túszul ejtett izraelieket ábrázoló plakátokat, amelyek a strand előterén húzódó emlékmű részét képezték.
nov. 3
8:06
Kemény gondolatokat fogalmazott meg Szijjártó Péter Kazahsztánban (Blikk)
A Türk Államok Szervezete (TÁSZ) hidat képez Kelet és Nyugat között, és Magyarország készen áll ennek az európai pillérévé válni, ugyanis a világ ismételt blokkosodása helyett együttműködésre van szükség – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Asztanában.
nov. 3
8:09
48 perc: A német kormány továbbra is támogatja a migránspaktumot (Demokrata)
A németeknek bocsánatot kellene kérni, amiért Európára szabadították a migrációs válságot.
nov. 3
8:12
Szijjártó Péter a türk államok egyeztetésén: számos európai vezető háborús pszichózisban szenved (Infostart)
A magyar külügy vezetője szerint Magyarország készen áll arra, hogy hídszerepet töltsön be Kelet és Nyugat között.
nov. 3
8:12
Miután megetetett egy elefántbébit együtt táncolt a kenyai asszonyokkal Kamilla királyné (hirado.hu)
Négynapos látogatáson vesz részt III. Károly brit király és felesége, Kamilla királyné Kenyában. A királyi pár számos kulturális eseményre ellátogatott. III. Károly sajnálatát fejezte ki a gyarmati idők során a kenyaiakat ért igazságtalanságok miatt.
nov. 3
8:12
Amíg a világ szeme Izraelen volt, borzalmas dolgok történtek Ukrajnában - Elrendelték a gyermekes családok evakuálását Harkivból (ATV)
Az ukrán hatóságok elrendelték csütörtökön a heves orosz tüzérségi csapások miatt a gyermekes családok kényszerevakuálását Harkiv megye több településéről.
nov. 3
8:15
A amerikai Kongresszus alsóháza 14,3 milliárd dollárt szavazott meg Izraelnek (HírTV)
Az amerikai Képviselőház elfogadta az Izrael anyagi támogatásáról szóló republikánus törvényjavaslatot csütörtökön.
nov. 3
8:15
Izrael minden kapcsolatot megszakít Gázával (Telex)
Hírfolyamunk az izrael-palesztin konfliktusról.
nov. 3
8:24
Kazahsztán nemzetgazdasági miniszterével tárgyalt Nagy Márton (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével a magyar kormány delegációja november 1. és 3. között részt vesz Asztanában a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának programjain.
nov. 3
8:27
Izrael megszakít minden kapcsolatot a Gázai övezettel (Demokrata)
"Izrael minden kapcsolatot megszakít Gázával, nem lesz több palesztin munkás Gázából."
nov. 3
8:30
Megnyílt a kontinentális Európa első űrreptere (Infostart)
Létesítését az tette szükségessé, hogy az ukrajnai háború óta az európai országok nem tudják igénybe venni az orosz űrrepülőtereket.
nov. 3
8:30
Most érkezett a hír, megtörtént az első vérvizsgálat, nem várt dolgok derültek ki Matthew Perry halálával kapcsolatban (ATV)
Továbbra is folyik az adatok összegyűjtése a színész halálával kapcsolatban.
nov. 3
8:39
Szijjártó Péter: Számos európai vezető háborús pszichózisban szenved (Demokrata)
Magyarország kész a Kelet és Nyugat közötti híd európai pillérévé válni.
nov. 3
8:42
Medvéktől rettegnek Szlovákiában, törvénymódosítást javasolnak (Infostart)
A Garamszentkereszti járás állandó medveveszélynek kitett nyolc községének vezetése a kormányhoz fordult olyan törvénymódosításért, mely szavatolná a lakosság biztonságát.

Keresés