2023. november 13. hétfő

nov. 13
0:12
Több mint 180 ezren tüntettek az antiszemitizmus ellen Franciaországban (Blikk)
Több mint 182 ezren vettek részt az antiszemitizmus elleni és a Hamász szélsőséges palesztin szervezet által fogva tartott túszok szabadon engedéséért meghirdetett békés tiltakozó meneteken vasárnap a francia nagyvárosokban - közölte a francia belügyminisztérium.
nov. 13
0:12
Katonai segítségnyújtás - hatalmas lépést vállalhat Ukrajnáért Németország (Infostart)
8 milliárd eurós - 3000 milliárd forintos - döntés.
nov. 13
0:12
Több tízezren tüntettek a tervezett katalán amnesztia ellen Spanyolországban (Telex)
Madridban 80 ezren gyűlhettek össze, de több másik városban is tiltakozások voltak. A konzervatív Néppárt új választások kiírását követeli.
nov. 13
0:16
Meghalt Karel Schwarzenberg (Infostart)
Meghalt szombaton Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter, kormányfőhelyettes, a TOP 09 párt egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke. Az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás utáni cseh politika egyik meghatározó személyiségét 85 éves korában Bécsben érte a halál - jelentette a CTK hírügynökség vasárnap, vezető cseh politikusok reagálását is
nov. 13
0:20
Nem távozott önként Ferenc pápa kritikusa, leváltották a püspököt (Infostart)
Ferenc pápa eltávolította hivatalából Joseph Stricklandet, a texasi Tyler püspökét szombaton - közölte a Vatikán. Az információt Texas érsekének hivatala is megerősítette.
nov. 13
0:24
Sok helyen tüntettek a készülő katalán amnesztiatörvény miatt Spanyolországban (Infostart)
A katalán szeparatista vezetőknek amnesztiát biztosító, készülő törvény ellen tiltakoztak Spanyolország számos városában a konzervatív Néppárt (PP) felhívására vasárnap.
nov. 13
0:28
Rémisztően derült ki 4000 méter magasan, hogy hiányoznak a repülő egyes ablakai (Infostart)
III. Károly király és a brit miniszterelnök is nem sokkal korábban használta ugyanazt a chartergépet.
nov. 13
0:32
Ukrajna - a tárgyalások közeledtéről beszéltek az oroszok (Infostart)
Orosz politikai vélemény szerint a Nyugat szerint az ukrajnai konfliktus közelít a "tárgyalási ponthoz".
nov. 13
0:36
Egész meglepő elveszett tárgy kering a Föld körül (Infostart)
Hogyan került oda egy szerszámosláda?
nov. 13
0:40
Mérgező szmog és egy világrekord Indiában (Infostart)
Az idei indiai ünnepséget a fővárosban szó szerint beárnyékolta a szmog, ami miatt korábban már esőt is akartak fakasztani.
nov. 13
0:44
Kitört az Etna (Infostart)
Nagy mennyiségű lávát okádott vasárnap a Szicília szigetén az Etna - közölte az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV).
nov. 13
4:36
A Fauda sorozat egyik kulcsemberét is megölték Gázában (ATV)
Péntek óta hat izraeli katona vesztette életét, öten közülük egy aláaknázott mecsetben az ott elhelyezett fegyverek hatástalanítása közben.
nov. 13
5:24
Öt amerikai katona meghalt a Földközi-tengeren történt helikopterbalesetben (Telex)
A helikopter egy katonai gyakorlaton vett részt.
nov. 13
5:30
Teljes jogosítványcsere jön az unióban – itt vannak a részletek (Infostart)
Egy 2013-as irányelv 2033-ig ad lehetőséget az egységes cserére a 27 tagállamban.
nov. 13
5:30
Hitlert olvasott a Hamász terroristája (ATV)
Külföldieket és sebesült palesztinokat evakuáltak ma Gázából Egyiptomba, köztük lengyel és orosz állampolgárokat. Közben a legnagyobb gázai kórházban állítólag fogytán az üzemanyag. Izrael bejelentette, hogy segít evakuálni a veszélybe került csecsemőket. A zsidó állam az október 7-i pogrom után indított katonai műveletet Gáza ellen. Izraelben 1200
nov. 13
6:06
Hadat üzent Trump a migránsoknak: több millió embert deportálna 2025-ben (ATV)
Újbóli elnökké választása esetén Donald Trump nagyszabású razziákat, óriás gyűjtőtáborokat és tömeges deportálásokat tervez az illegális bevándorlók eltávolítására. Évente több milliós nagyságrendben toloncolna ki embereket, és a hatósági folyamatok felgyorsítása érdekében Trump eltörölné a kötelező meghallgatást az eljárások során.
nov. 13
6:12
Németország megijedt: újra napirenden a hadkötelezettség bevezetése (Infostart)
Többször is felvetődött már az elmúlt években az általános hadkötelezettség újbóli bevezetése Németországban, de ennél tovább a támogatók nem jutottak. Most a német hadsereg érdek-képviseleti szervezete újra előállt a sorkötelezettség be-, illetve visszavezetésének szükségességével.
nov. 13
6:24
Öt halálos áldozat - újabb részletek az amerikai légi balesetről (Infostart)
Öt amerikai katona halt meg a Földközi-tenger keleti medencéjében szombaton légi szerencsétlenségben - közölték katonai illetékesek vasárnap.
nov. 13
6:30
Nem tudni, hogy a Hamász terroristái által elhurcolt túszok közül hányan vannak még életben (ATV)
Az Egyesült Államoknak nincsenek pontos információi arról, hogy a radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet által október 7-én elhurcolt túszok közül hányan vannak életben - jelentette ki az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap.
nov. 13
6:30
Helikopterbalesetben meghalt öt amerikai katona a Földközi-tengeren (444.hu)
A legénység "egy katonai gyakorlat keretében rutin légi üzemanyag-feltöltést végzett", amikor a baleset történt.
nov. 13
6:36
Az amerikai elnök tanácsadója közölte: nem tudni, hányan élnek még a Hamász túszai közül (Blikk)
Az Egyesült Államoknak nincsenek pontos információi arról, hogy a radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet által október 7-én elhurcolt túszok közül hányan vannak életben – jelentette ki az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap.
nov. 13
6:42
Kezdhetünk rettegni? Rémísztő üzenet érkezett Oroszországból (ATV)
A Kreml szóvivője, Dimitrij Peszkov vasárnap kijelentette, hogy Ukrajnának és az Egyesült Államoknak engedniük kell, ugyanis "Oroszországot nem lehet legyőzni".
nov. 13
6:54
Robbantásos merénylet végzett három orosz tiszttel Melitopolban (444.hu)
Az ukrán hírszerzés a helyi ellenálló csoportok "bosszúhadjáratának" minősítette a megszállás alatt álló városban történt merényletet.
nov. 13
7:00
Súlyos adatok Grönlandról: soha nem látott ütemben pusztít a klímaváltozás (Blikk)
Az elmúlt 20 évben Grönland egyes részein ötszörösére gyorsult a gleccserek olvadása – ezt igazolta a Koppenhágai Egyetem kutatóinak új tanulmánya.
nov. 13
7:00
Brutális légi szerencsétlenség történt gyakorlat közben, öt katona azonnal meghalt (ATV)
Öt amerikai katona halt meg a Földközi-tenger keleti medencéjében szombaton légi szerencsétlenségben - közölték katonai illetékesek vasárnap.
nov. 13
7:03
Nagy mennyiségű lávát okádott az Etna (HírTV)
Nagy mennyiségű lávát okádott vasárnap a Szicília szigetén az Etna - közölte az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (Ingv).
nov. 13
7:06
Véletlenül rabolta el Luis Díaz szüleit a helyi maffia (ATV)
A Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) gerillái már kedvesen bántak a Liverpoolnál játszó focista édesapjával.
nov. 13
7:12
Véletlenül rabolta el Díaz szüleit a maffia (ATV)
A Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) gerillái már kedvesen bántak a Liverpoolnál játszó focista édesapjával.
nov. 13
7:24
Olaf Scholz elutasította az arab követeléseket a hosszabb tűzszünetre (Demokrata)
Ez azt jelentené, hogy Izrael hagyná magához térni a Hamászt, figyelmeztetett a német kancellár.
nov. 13
7:30
Észak-Koreának nyomatékos kérése van az ENSZ felé (Infostart)
Phenjan vasárnap követelte az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált övezet megfigyelésére létrehozott, Washington által vezetett ENSZ-parancsnokság feloszlatását.
nov. 13
7:30
Az EU elítéli, hogy a Hamász kórházakat, civileket használ emberi pajzsként (Demokrata)
Lehetővé kell tenni, hogy a polgári lakosság elhagyhassa a harci övezetet – mondta Josep Borrell.
nov. 13
7:36
Netanjahu szerint lehetséges, hogy megállapodás születik az izraeli túszok szabadon engedéséről (Telex)
Hírfolyamunk a gázai-izraeli háborúról.
nov. 13
7:48
Szijjártó Péter: Európa vergődik (Infostart)
A hazai külügy vezetője szerint itt lenne végre az őszinte szembenézés ideje.
nov. 13
8:06
Ebből még nagy baj lehet! Megdöbbentő felvételen, ahogy a láva ömlik az Etnából (ATV)
Nagy mennyiségű lávát okádott vasárnap a Szicília szigetén az Etna - közölte az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV).
nov. 13
8:18
Az izraeli hadsereg légitámadása megölt egy Hamász-vezért, aki emberi pajzsként használta a túszokat (Blikk)
Videót tett közzé az izraeli hadsereg (IDF) arról a légitámadásról, amely információjuk szerint megölte a Hamász egyik vezetőjét. Állításuk szerint Ahmad Siam ezer túszt tartott fogva egy gázai kórházban.
nov. 13
8:20
Aggasztó az erősödő katonai együttműködés Észak-Korea és Oroszország között: az Usa Dél-Koreával és Japánnal karöltve tesz lépéseket (Blikk)
Dél-Korea és az Amerikai Egyesült Államok hétfőn felülvizsgálták azt a kétoldalú biztonsági megállapodást, amelynek célja, hogy elrettentse Észak-Koreát a nukleáris és rakétafenyegetésektől – közölte a dél-koreai védelmi minisztérium.
nov. 13
8:24
Több mint 182 ezren tüntettek az antiszemitizmus ellen (Demokrata)
Rengetegen vettek részt az antiszemitizmus elleni és a Hamász túszainak szabadon engedéséért meghirdetett békés tiltakozó meneteken a francia nagyvárosokban.
nov. 13
8:39
Arab nyelvű Mein Kampf volt a Hamász terroristájánál (HírTV)
Az izraeli katonák Gáza északi részén egy likvidált terroristánál megtaláltak Hitler Mein Kampf című művének egy arab nyelvű példányát – közölte Jichák Herzog izraeli elnök vasárnap. A könyv margóján a tulajdonos saját, kézzel írt jegyzetei olvashatók.
nov. 13
8:54
Véletlenül rabolta el Luis Díaz szüleit a maffia (ATV)
A Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) gerillái már kedvesen bántak a Liverpoolnál játszó focista édesapjával.
nov. 13
8:54
Újabb republikánus elnökjelölt szállt ki az előválasztási versenyből (Telex)
Dél-Karolina szenátora, Tim Scott gyengén szerepelt a tévévitákban, és a kampánypénze is elfogyott.
nov. 13
9:09
Visszalépett a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenytől Tim Scott amerikai szenátor (HírTV)
Visszalépett a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenytől vasárnap este Tim Scott amerikai republikánus szenátor, ezzel újabb politikus szállt ki a kampány korai szakaszában.
nov. 13
9:12
Gyorsult az orosz infláció (444.hu)
De így sem tud rosszabb lenni a magyar adatnál.
nov. 13
9:24
Még valaki visszalépett a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenytől (Demokrata)
Tim Scottnak, aki az Egyesült Államok történetének első fekete republikánus elnöke szeretett volna lenni, nem sikerült jól indítania kampányát.
nov. 13
9:33
Donald Trumpot tárcsázná Volodimir Zelenszkij (HírTV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elkezdett tartani attól, hogy elzárják a pénz- és fegyvercsapokat az Egyesült Államok felől.
nov. 13
9:39
Megbuktak a német védelmi projektek (HírTV)
Egy jelentés szerint költekezni jobban tud a védelmi tárca, mint megszervezni a haderőt.
nov. 13
9:42
Legalább három orosz vezető is meghalt a Melitopolban történt merényletben (Blikk)
Merénylet történt szombaton, a Zaporizzsja régiójában, amit már a háború elején elfoglaltak az oroszok. A robbantást az orosz tisztek főhadiszállásán vitték véghez, ahol hírek szerint hárman is meghaltak.
nov. 13
9:42
Honvágy gyötri Nokedlit, a magyar macskát – elszökött osztrák gazdájától, hogy hazatérhessen (Ripost)
Fél év után került elő a kalandvágyó magyar macska.
nov. 13
9:48
Óriások szövetsége: összefog a Facebook és az Amazon (Infostart)
A társulás oka, hogy a két óriás megijedt a TikToktól, mindkét fél azt kapja, amire már évek óta vágyott.
nov. 13
9:57
Összedőlhetett volna az európai autóipar a jobboldal nélkül (HírTV)
Majdnem lábon lőtte egész Európát a brüsszeli baloldal.
nov. 13
10:06
Botrány a klímatüntetésen: Greta Thunberg a palesztinok melletti kiállásra buzdította a tömeget, komoly felháborodást keltett (Blikk)
Greta Thunberg Hollandia legnagyobb klímatüntetésén szólalt fel a palesztinok mellett, amit – finoman szólva – nem fogadott jól a közönség.

Keresés