Az európai szövetség (UEFA) döntése értelmében nem lehetnek vendégszurkolók november 19-én a Magyarország-Montenegró labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen, a Puskás Arénában.
A vizes sportokat tömörítő európai szervezet (LEN) csütörtökön közleményben bejelentette, hogy az előzetes tervektől eltérően a háborús helyzet miatt nem Izraelben rendezik a januári, olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokságot.
Tizenöt hónappal azután sikerült aranyat nyernie ob-n, hogy Európa-bajnoki aranyat és ezüstöt szerzett Rómában. Nagyot ment Sárkány Zalán, akinek ezúttal sikerült leheletnyivel megelőznie Betlehem Dávidot 400 gyorson, a hölgyeknél Pádár Nikolett nyert, megdöntve Kapás Boglárka 2010 óta érintetlen ifjúsági rekordját.
A bajnoki második helyért vív Sergio Pérez Lewis Hamiltonnal, és olyasmihez segítheti hozzá a Red Bullt, amit még sosem sikerült elérnie. Max Verstappentől viszont hiába vár támogatást
Idén másodszor fordult elő a Mercedesnél, hogy miközben Lewis Hamilton új lendületet nyer egy komolyabb hatású fejlesztés bevetésével, George Russell hullámvölgybe kerül. A csapat nyomoz.
Szárnyal a Ferencváros a férfi vízilabda BL-ben - többek között az FTC Bajnokok Ligája szereplése is téma volt A víz összeköt podcast aktuális adásában, amelynek második felében a rövid pályás úszó országos bajnokság került fókuszba. Az 1500 méter gyorson aranyérmes Betlehem Dávid többek között arról is mesélt, hogy mit jelentett a kis csapatunknak
Toto Wolff ugyan elégedett a Mercedes legutóbbi teljesítményével, viszont nem akarja elbízni magát. Az elmúlt versenyek során Lewis Hamilton dobogóra állhatott (bár Austinban kizárták), ezzel bizonyítva, hogy a csillagosok késői fejlesztései jó irányba mozdították el az autót. A Mexikóvárosi Nagydíj után szerzett második hely ugyan meglepte a német
Max Verstappen már kétszer is nagyító alá került emiatt, és megúszta a dolgot, de az FIA legújabb határozata után már mindenkit büntetni fognak hasonló trükközésért. A versenyzők előszeretettel álltak meg a boxutca végén az időmérőn, ha előbb akartak kimenni vagy reagálni a megszakítások utáni folytatásokra. Ám egymást is akadályoztak, ugyanis a la
Egyelőre kérdéses, miként alakul az olimpiai kvalifikáció a női vízilabda-válogatott számára azt követően, hogy csütörtökön kiderült: januárban Izraelben biztosan nem rendezik meg az Európa-bajnokságot, ahol a legjobb, kvótával még nem rendelkező együttes jutott volna párizsi repülőjegyhez.
Különleges módon indult Charles Leclerc brazíliai hétvégéje: ellátogathatott példaképe, Ayrton Senna alapítványának központjába. Lewis Hamilton eközben felidézte, hogyan vált első számú közellenségből a brazilok kedvencévé.
A tegnapi sajtótájékoztatón Felipe Massa ügye is előkerült, ám a versenyzők ugyanúgy reagáltak a témára. A brazil ex-pilóta Bernie Ecclestone év eleji nyilatkozata után úgy döntött megtámadja a 2008-as világbajnokság végeredményét. Az ügyvédi csapatot felfogadó 42 éves egykori versenyző az első Szingapúri Nagydíj eredményét semmisítettné meg, mivel
Egyelőre kérdéses, miként alakul az olimpiai kvalifikáció a női vízilabda-válogatott számára azt követően, hogy csütörtökön kiderült: januárban Izraelben biztosan nem rendezik meg az Európa-bajnokságot, ahol a legjobb, kvótával még nem rendelkező együttes jutott volna párizsi repülőjegyhez.
A WRC szezon utolsó versenyét Japánban, aszfaltos utakon rendezik, így igazán meglepő, hogy a Hyundai Motorsport versenyzői Teemu Suninen és Esapekka Lappi hóban tesztelt a héten.
Újabb sprinthétvége, újabb kizárásveszély a padlólemezek szabálytalansága miatt? George Russell attól tart, hogy van rá esély. Mások szerint Austin után mindenki óvatosabb lesz.
Szépen mutat a Ferrari pole-sorozata, de önmagában mit sem ér Charles Leclerc szerint, aki örömmel lemondana a harmadikról egy győzelmi esélyért. Az időmérős sikerek csak még inkább kirakatba helyezik a Ferrari idei fő hiányosságát.
Hónapok, sőt hetek alatt meghatározó játékos lett a világ legerősebb bajnokságában. Tévedtek, akik azt gondolták, nem tudja megugrani a Bundesliga és a Premier League közötti különbséget - olvasható az elemzésben.
Helmut Marko azt sem tartja kizártnak, hogy Fernando Alonso kezdte terjeszteni saját magáról az átigazolási pletykákat. A Mexikóvárosi Nagydíj óta lázban ég a Forma-1-es közösség, miután Albert Fabrega és Will Buxton egy nagyon "felkavaró" pletykáról értesült. Az Aston Martin eladásán át, Carlos Sainz csapatváltásági szinte minden felmerült, ám leg
Az Union Berlin labdarúgóklub elnöke, Dirk Zingler annak ellenére is kiállt Urs Fischer vezetőedző mellett, hogy a sérült Schäfer Andrást nélkülöző együttes sorozatban 11 tétmérkőzésen kapott ki.
Elfyn Evans 2020 és 2021 után idén sem tudta megszerezni első vb címét, saját bevallása szerint ez a szezon során korábban elkövetett hibák miatt nem sikerült.
Előbb hátralépett, nemrég pedig távozott is a Mercedes csapatától a korábbi technikai igazgató. A csapat versenyzői szerint egyáltalán nem lehet bűnbaknak tekinteni őt – kiálltak mellette.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést bontott átlövőjével, Jelena Deszpotoviccsal, Kármán Luca csatlakozik a felnőtt kerethez.
Az 52 kilogrammos Pupp Réka kikapott a negyeddöntőben, így a vigaszágon folytatja szereplését a Montpellier-ben zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.
"1996 óta" nem érezte annyira magabiztosnak magát Daniel Ricciardo egy autó volánjánál, mint most. A mexikói remeklést ugyanakkor önmagában még gyenge bizonyítéknak tartja.
Rengeteg mérkőzés hozott drámát a legjobb 16 közé jutásért a MOL Magyar Kupában. István több hosszabbításos meccset is közvetített, amelyből sok tanulságot lehetett levonni, és érdekességet kiemelni. De szóba került az Aranylabda-gála és a női futball is.