A héten Strasbourgban ülésezik az Európai Parlament, amelynek napirendjén energetikai, ipari, jogi és pénzügyi témák is szerepelnek. De külön hangsúlyt helyeznek az orosz-ukrán háború közelgő egyéves fordulójára is.
Az észak-atlanti szövetség napról napra megerősíti az Oroszországgal szembeni ellenségességét, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél egyértelműbbé tegye az ukrán konfliktusban való részességét - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.
A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó alkalmazottai a cég történetének első sztrájkját készítik elő, egyebek között magasabb béreket követelve - írja az MTI.
Hihetetlen felvételeket rögzített egy térfigyelő kamera egy farmon. Egy hatalmas aszteroida süvített át a La Manche csatorna felett nem sokkal ezelőtt.
Spanyolországban az év elején eltörölték az általános forgalmi adót a gyümölcsök, a kenyér és a tojás esetében, más termékeknél pedig felére csökkentették az áfát.
Egész Ukrajnában légiriadó volt, Herszont támadták a leghevesebben. A keleti és a déli fronton is előrenyomul az orosz hadsereg. A stúdióban Vukics Ferenc katonai szakértő és Stier Gábort, a moszkvatér.com főszerkesztője. Műsorvezető: Gantner Barnabás.
Demcsenko hangsúlyozta, hogy a tilalom alól kivételt képeznek azok a köztisztviselők is, akik gyermekeiket látogatnák meg külföldön, illetve kiskorúakat kísérnek.
„Meg kell erősíteni, nem pedig gyengíteni az állam védelmi képességeit. A helyzet elemzése és a kockázatok felmérése nélkül nem lehet sorsfordító döntéseket hozni” – mondta Rumen Radev.
„Sikerrel is jártunk, és ma megállapodtunk abban, hogy a következő időszakban is fenntartjuk ezt a stratégiai együttműködésünket a nukleáris energia területén” – közölte.
Brutális lefolyású betegség ütötte fel a fejét Afrikában, ahol a vérzéses lázat okozó Marburg-vírus ütötte fel a fejét, ami a világ egyik leghalálosabb betegségének számít.
„Ma megállapodtunk abban, hogy a következő időszakban is fenntartjuk a stratégiai együttműködésünket a nukleáris energia területén” – utalt a Franciaországgal kötött együttműködésre a külgazdasági miniszter.
Kevés az esély, de minden erőfeszítést megtesznek a mentőcsapatok azért, hogy további emberi életeket mentsenek meg a földrengés sújtotta régióban – mondta az InfoRádiónak Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa, Törökország-kutató, aki az országban tartózkodik.
Biztonsági kockázatok miatt több tucatnyi kínai gyártmányú biztonsági térfigyelő kamerát távolítanak el az ausztrál politikai élet szereplőinek irodáiból.
A hétvégén három azonosítatlan légi eszközt semmisítettek meg amerikai harci repülőgépek: kettőt az amerikai, egyet pedig a kanadai légtérben, Yukon tartomány felett.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban az atv.hu-nak a témával kapcsolatban azt nyilatkozta, "felháborító" az, hogy a németek blokkolják a Siemens engedélyét.
Egy kisméretű, 11 ezer méter magasságban haladó, mozgása alapján meteorológiai ballonnak tűnő ismeretlen légieszközt fedeztek fel kedden Románia légterében, amely miatt riasztották a légierő vadászgépeit – erősítette meg az MTI-hez is eljuttatott közleményében a román védelmi minisztérium (MAPN).